Brodarics-emlékkönyv. Egy különleges pártváltás a mohácsi csata után (Budapest, 2011)

II. Egy humanista főpap-politikus útkeresése Mohács után

II. EGY HUMANISTA FŐPAP-POLITIKUS ÚTKERESÉSE MOHÁCS UTÁN

VII. Kelemen pápa Szapolyai Jánost kiközösítő bullája Országos Széchényi Könyvtár, Régi Nyomtatványok Tára, Ant. 7996 (1530)

pedig nem hallgatták meg. Ám ez időben kezdődött meg annak, az utólag a történeti összefoglalók egy részébe is bekerült — mint a fentiekben ugyancsak láthattuk: alaptalan — rágalomnak a terjesztése is, miszerint Szapolyai szándékosan késett el a mohácsi csatából, hogy ezt követően Magyarország királya lehessen. Sőt, Báthory nádor egy esztendővel később, Ferdinánd koronázását követően (1527. november 6-án), Székesfehérvárott tartott nagy beszédében ugyanezekre a körülményekre és a választás fegyveres erővel való befolyásolására utalva jelentette ki, hogy a vajda „a magyar koronát nem a Magyar Királyság régi hagyományai és szokásai sprint, hanem gonosz módon s^eregte meg”.

Csakhogy a Habsburg-párti magyar nemesek érvrendszere nem felelt meg a valóságnak. Bár megkérdőjelezhetetlen, hogy Szapolyai királyválasztásán az ország első világi méltósága nem adta le szavazatát, és a királyválasztó országgyűlést sem ő hirdette meg, ám ezt nem is tehette meg, hiszen ő Ferdinánd híveként nem volt jelen az eseményen. A nádornak a korabeli szokásjogra építő érvelése ugyanis csupán akkor állta volna meg a helyét, ha a királyválasztás alkalmával saját jelenlétében nem elsőként kérték volna ki a szavazatát. Ráadásul — bár erről Báthory nyilván tudatosan hallgatott — Ferdinánd főherceg részére sem maga, hanem az özvegy királyné, Mária hirdetette meg 1526 őszén az uralkodóválasztó országgyűlést. így Báthory nádor mintegy egyórás, székesfehérvári magyar nyelvű beszéde 1527. november elején valójában csupán a Ferdinánd király melletti politikai propaganda igen ügyes fogásának tekinthető. Ezt azután a Flabsburg uralkodó idegen és magyar hívei a következő esztendőkben töretlenül folytatták tovább, egy jelentős részük a korabeli politizáló értelmiség soraiból került ki — akár Ausztriában Johannes Cuspinianus, akár Magyarországon Révay Ferenc. Ugyanezen indokokat felvonultatva részben a már említett német nyelvű újságlapokban és hírleveleken, részben latin nyelvű gúny- és propagandaversekben próbálták meg mind külföldön, mind Magyarországon Szapolyai legitimitását megkérdőjelezni, személyét pedig befeketíteni. Amikor pedig János király — mint említettük — 1528 tavaszán a szultán szövetségese és vazallusa lett, I. Ferdinándnak 1529 decemberére VII. Kelemen pápánál (1523—1534) még a kiközösítését is sikerült elérnie.

Hasonló módszerektől, Ferdinánd király hatalmának elvitatásától és személyének rossz hírbe hozásától persze Szapolyai hívei sem riadtak vissza. Önmagában e módszerek közé volt sorolható az is, hogy igényét a magyar trónra az 1505. évi rákosi végzéssel próbálták megkérdőjelezni. Tették ezt elsősorban annak a Werbőczy Istvánnak a vezetésével, aki annak idején magát a végzést fogalmazta, majd olvasta fel azt két évtizeddel később, 1526. november 10-én, Szapolyai megválasztása előtt Székesfehérvárott. Csakhogy az 1505. évi határozat nem volt törvény (így a rendeket semmire sem kötelezhette), hiszen annak idején az I. Miksa német-római császár (1493—1519) által Magyarország ellen indítandó támadással szembeni ellenállásra buzdító, propagandisztikus röpiratként fogalmazták — miként ezt az újabb kutatások megállapították. Azaz ugyanúgy csupán