Szinai Miklós: Bethlen István titkos iratai (Budapest, 1972)
Bevezetés
A békeszerződések megkötésekor s utána is a tőkés Európa vezető hatalma a legjelentősebb katonai potenciállal rendelkező Franciaország volt. Az általa kiépített szövetségi rendszer széttörése a legvérmesebb szélsőjobboldali, revansista álmok szerint is csak hosszabb fejlődés eredménye lehetett volna. 1921 után e szövetségi rendszerhez való alkalmazkodás az ellenforradalommal hatalomhoz jutott uralkodó osztályok belső egyensúlyi helyzetének felborulásával járt volna, egyben a revánstervek feladásával — tehát eleve elfogadhatatlan volt bármely ellenforradalmi magyar kormány számára. A hivatalos magyar külpolitika egyetlen járható útja a győztes hatalmak között támadt rések, versengések kihasználása lehetett. A háború után az európai tőkésországokban, így a vezető Franciaországban is, a háborús kimerültség jelei mutatkoztak. Ipari termelésük lassan fejlődött, és csak 1925-re érte el a háború előtti szintet. Ezzel szemben a tengerentúli országok, így elsősorban az Egyesült Államok, Kanada és néhány dél-amerikai állam ipari termelése ugyanezen idő alatt rendkívül gyorsan megnőtt. Erre legjellemzőbb az, hogy 1925-re, tehát arra az időpontra, amikor az európai államok ipari termelése általában csak elérte az első világháború előtti szintet, az Egyesült Államok ipari termelése 50 %-kal túl is haladta azt. A tengerentúli államokhoz gazdaságilag és politikailag szorosabban kapcsolódó Anglia óriási erőtöbbletet nyert e hatalmas gazdasági fellendülés révén kontinentális politikájának érvényesítéséhez. Bethlen, meglehetősen nagy tudatossággal, éppen a francia politikával szemben fokozatosan teret foglaló angol politikára igyekezett orientálódni — s ez volt tízéves hatalmon maradásának egyik döntő oka. A katonai, politikai szövetségi rendszer kiépítésén munkálkodó francia politikával szemben az angol—amerikai politikát a gazdasági eszközök előtérbe kerülése jellemezte. Ez természetesen következett a tengerentúli államokban kibontakozott hatalmas gazdasági fellendülésből, aminek következtében piacokra, élénk gazdasági kapcsolatokra volt szükségük. A piac pedig Oroszországnak a kapitalista rendből történt kiválása, a forradalmi válságokkal küszködő Kína kiszámíthatatlansága, a világ jelentős részében a fizetőképes fogyasztási igények igen alacsony szintje mellett meglehetősen szűkre szorult. Fogyasztóképes, jelentős piac teremtésére legkézenfekvőbb megoldásként a háborúban vesztes, illetve a háború által szétzilált gazdaságú európai tőkésországok szanálása kínálkozott. Ugyanebbe az irányba hatott Anglia, Franciaország, Olaszország háborús tartozásainak, valamint a vesztes országok, elsősorban Németország jóvátételi tartozásainak a rendezésére irányuló törekvés. Az európai győztes hatalmak az Egyesült Államokkal szemben fennálló adósságaikat a jóvátétel fizetésével igyekeztek junktimban tartani. A vesztes országok viszont csak gazdasági helyzetük javulása arányában voltak képesek a jóvátétel fizetésére. Ezekben az országokban a szociális helyzet romlásában rejlő, a kapitalista hatalmi pozíciót veszélyeztető tényező is érdekeltté tette a nyugati hatalmakat volt ellenfeleik gazdasági talpraállításában. Az angol—amerikai politika európai térfoglalásának mindezek folytán — a gazdasági eszközök dominálása mellett •— jellemzője volt a vesztes országok, elsősorban Németország gazdasági, politikai helyzetének rendezésére irányuló törekvés. Bethlen és az ellenforradalmi rendszer számára tehát az a rendkívül kedvező helyzet állt elő, hogy az előtérbe kerülő hivatalos angol—amerikai külpolitikai orientációjuk nem ütközött titkos külpolitikai terveikkel: Németországnak perspektivikusan mindkét elgondolásban jelentős szerep jutott.
