Szinai Miklós: Bethlen István titkos iratai (Budapest, 1972)

AZ 1926-OS VÁLASZTÁSOK

szakértő alkalmazására, ami viszont kivitelének erőszakos fokozását teszi szükségessé. A mai orosz kivitelnek tehát távolról sincsen közvetlenül támadó célzata; a szovjet részéről örömmel üdvözölt mellékhatása lehet csupán, ha a külföldi termelésben zavart idéz elő. 2. Az ötéves terv passzív oldala Oroszország lakosságának kivételesen nagy nélkülözéseit mutatja. Moszkvában és Leningrádban, valamint azon ipari gócpontokban, amelyek az ötéves tervben nagyobb szerepet játszanak (pl. Baku, Harkov, Rosztov), még csak tűrhető a lakosságnak élelmiszerekkel való ellátása; az ország egyéb részeiben azonban (pl. Kijev, Ogyessza) éhezik és rongyokban jár a lakosság tekintélyes része. Itt világlik ki a mai orosz gazdasági kérdés lényege: vajon meddig fokozható még a kollektivizálás, azaz a közületi szükségleteknek erőszakos fejlesztése az egyéni élet, az egyéni szükségletek erőszakos elnyomása árán? Nem valószínű, hogy bármely más nép elbírná az egyéniségnek azt a messzemenő elnyomatását, azokat a nagy egyéni nélkülözéseket, amelyeket Oroszországban manapság tapasztalunk. Csupán az orosz nép különleges kulturális, politikai és gazdasági múltja nyújthatja magyarázatát annak, hogy a szovjet erőszakosan kollektivizáló módszerei mindeddig fejlődni tudtak. Ugyanezen különleges tulajdonságoknak alapján lehetséges, hogy a mai szovjet rendszer fokozatosan legyűri az iparosodással és kollektivizálással kapcsolatos átmeneti nehézségeket, és egynéhány év múlva megizmosodva kerül ki jelenlegi vajúdásából. 3. Közvetlen hatása az orosz ipar esetleges fellendülésének előreláthatólag az lesz, hogy a szovjet megszünteti mai erőszakolt kivitelét. Amint birtokában lesz azon termelőeszközöknek, amelyeknek elérésére mai tervgazdálkodása irányul, valószínű, hogy termelését a belföldi piac fokozottabb mértékű ellátására fogja felhasználni. A szovjet vezetői tisztában vannak vele, hogy a kapitalisztikus országok magasan fejlett termelésével állandóbb jellegű versenyre akkor sem léphetnek majd. Noha végső céljuk kétségtelenül a világforradalom előidézése, erre éppoly kevéssé készülnek közvetlen gazdasági támadással, mint amennyire nem gondolnak a kapitalizmus hatalmas országai elleni háború megindítására. Tisztában vannak vele, hogy céljukat merőben sikeres példaadással is el tudnák érni: a világforradalom fokozatos előidézésére valószínűleg az is elegendő lenne, ha Szovjet-Oroszország huzamosabb időn keresztül kielégítő jólétet tudna biztosítani lakosságának, és ezt a jólétet megfelelő propagandával állandóan a külföld proletárjainak szemei elé lobogtatná. A sikernek ezt a kilátását a szovjet vezetői nem akarják sem gazdasági, sem pedig katonai téren közvetlen támadással veszélyeztetni. Mindkét téren annál több súlyt vetnek erős defenzív intézkedésekre. Gazdasági vonatkozásban ez végső célja az ötéves és utána az előreláthatólag következő további terveknek; katonai téren pedig máris valóban félelmetesnek látszik a szovjet defenzív ereje. Nem hiszem, hogy a Vörös Hadseregnek bármely nagyobb szabású külföldi támadása sikeres lenne; indoklásul főleg lélektani megfontolásokra utalnék. Éppoly kevéssé hiszem azonban, hogy a többé-kevésbé gondos katonai kiképzésben részesült és eléggé jól felszerelt hatalmas orosz munkástömegekkel szemben már manapság is sikeres lehetne bármely külföldi hatalom támadása. 4. Úgy látom tehát, hogy oly veszélytől, mely a szovjetnek közvetlen támadásából eredne, egyelőre sem gazdasági, sem pedig katonai téren nem kell tartanunk. Annál