Szinai Miklós: Bethlen István titkos iratai (Budapest, 1972)

AZ 1926-OS VÁLASZTÁSOK

áll terjesztés alatt, hogy Ottó királyi herceget Pannonhalmán királyi testőrséggel őriz­teti vitéz Gömbös honvédelmi miniszter, akit ezért Ottó király már grófi rangra emelt, és aki csak az alkalmat várja, hogy az új királyt mikor helyezik méltóságába. A hírtef­jesztőket figyeltetem, tettenérés még nem sikerült. 1 db melléklet. Bjl—1930—1238. — Egykorú gépelt másolat. A jelentéshez mellékelt „Debreceni Polgár"-ban megjelent, Prónay Pállal foglalkozó újságcikk másolatának a szövege a következő: „PRÓNAY PÁL, AKI TEGNAP ÁTUTAZOTT DEBRE­CENEN, S AKIT MEGFIGYELÉS ALATT TARTOTTAK, SEMMIFÉLE KÉRDÉSBEN NEM ADOTT NYILATKOZATOT. Debrecen, június 13. Ismeretes, hogy Prónay Pál súlyos támadásokban részesítette az utolsó időben a frontharcos szö­vetséget, amelynek háta megett Gömbös Gyula és Borbély-Maczky Emil állanak. Prónay szerint egy politikamentes szerv szükséges, amely nincs anyagiakhoz kötve. Ehhez az akcióhoz megnyerte Horthy István nyugalmazott lovassági tábornokot, ref. egyház­kerületünk volt főgondnokát is. A kormány közbelépése folytán azonban az akció megfeneklett. Prónay Pál nyugalmazott alezredes tegnap a déli gyorssal átutazott Debrecenen. Prónay a dél­után folyamán visszatért ismét, és az estét itt töltötte barátai körében, s este 10 órakor folytatta útját Budapest felé. Munkatársunk próbált a közelmúltban sokat szerepelt embertől a frontharcosok ügyében inter­jút kérni, azonban a leghatározottabban elzárkózott a nyilatkozás alól. [sic!] Érdekes, hogy Prónayt egész idő alatt megfigyelés alatt tartották, és a vele beszélgetők neveit feljegyezték." A rendőrségi jelentést és mellékletét egy 1930. szeptember 5-én kelt kísérőlevéllel Gömbös Gyula küldte meg Bethlen miniszterelnöknek. Horthy egykori hívének, a nyugat-magyarországi akció egyik vezetőjének későbbi legitimista szervezkedésére vet fényt a jelentés. Lásd bővebben Prónay naplója. Hunyady József gróf IV. Károly király szárnysegéde, bizalmasa volt. Száműzetésébe is követte, a legitimista politika egyik vezetője volt, a felsőház tagja lett. Batthyány-Strattman László hercegről van szó feltehetőleg, aki IV. Károlytól az aranygyapjas vitézi rangot kapta. A felsőház tagja lett. 144 a 1930. augusztus 30. (?) VASS JÓZSEF NÉPJÓLÉTI MINISZTERNEK, A MINISZTERELNÖK HELYETTESÉNEK LEVELE APPONYI ALBERT GRÓFHOZ AZ 1930. AUGUSZTUS 19-ÉN ÉS 20-ÁN TETT RENDŐRI INTÉZKEDÉSEK ÜGYÉBEN Kegyelmes Uram, Tisztelt Barátom! A miniszterelnök úr hozzád intézett válaszlevelében megírta, hogy engem bízott meg annak megvizsgálásával, minő rendőri és katonai intézkedések s minő célzattal történtek az augusztus 19-én és 20-án lezajlott ünnepségekkel kapcsolatban. Válaszo­mat két részre osztom, s először vagyok bátor közölni a második kérdés kapcsán nyert eredményt, mert ez világítja meg magukat az intézkedéseket célszerűségük és helyén­valóságuk szempontjából.

Next

/
Thumbnails
Contents