Szinai Miklós: Bethlen István titkos iratai (Budapest, 1972)

Bevezetés

magatartás" esetén. 1921 nyara óta, mikor eló'ször merült fel az állami tisztviseló'k tömeges elbocsátásának terve, az úgynevezett B-listák alkalmazásának lehetó'sége, az állami tisztviselők fokozottabb mértékben kerültek függő helyzetbe felsőbb hatóságaiktól, a kormánytól, mint valaha. A vidéki nyílt szavazásos választási rendszerért azért küzdött Bethlen minden eszközzel, mert ez volt a feltétele annak, hogy a közigazgatás döntse el a parlament összetételét. A parlamenti többség birtokában pedig Bethlen döntötte el a közigazgatás összetételét. E mechanizmuson belül a parlament is, a közigazgatás is Bethlentől függött. A szisztéma alárendelt részeként az Egységes Párt vidéken a főispánok választási apparátusa maradt, a fővárosban pedig a kormánytól függő képviselők parlamenti frakcióját jelentette. A miniszterelnökre — éppen tömegpárt, tömegbázis hiányában — az volt a jellemző, hogy mindig újabb és újabb biztosítékokat keresett hatalma körülbástyázására. Nem elégedett meg a kiszolgáltatottságnak azzal a mértékével, ahogyan e rendszeren belül a parlamenti képviselők függtek a kormánytól. Használta ezen a téren a korrupció eszközeit is. Hogy Bethlen miként szerzett stallumokat az embereinek, hogyan kísérelt meg akár pénzügyi, adózási eszközökkel is nyomást gyakorolni egyes tőkésekre a neki megfelelő emberek érdekében, arra csak az egyik példa Lévay Mihály címzetes püspöknek, a kormánypárt alelnökének esete.(36) A pénzügyminiszter, aki hivatalánál fogva szorosabb kapcsolatokat tartott a bankok vezetőivel, kapta nemegyszer a feladatot, hogy igazgatósági tagságot szerezzen Bethlen pártfogoltjai számára (36, 60). A finánctőke és a kormány 1922 elejétől kialakult szoros kapcsolatai 1923-ban tovább fejlődtek. Nagy botrány keletkezett, mikor a képviselőházban leleplezte az ellenzék, hogy a bankok ingyen részvényekkel ajándékozták meg a képviselőket. Nem véletlen, hogy az ellenforradalmi magyar országgyűlés nem fogadott el törvényjavaslatot a képviselői összeférhetetlenségről, bár ennek gondolata számtalanszor felmerült. A kormányzati korrupció alkalmazásának — a társadalmi szervezetek korábban említett korrumpálásán túl — egy másik és igen kiterjedt területe volt a korabeli nyelven akcióknak nevezett hitelműveletek. Az elmaradott magyar mezőgazdaságban a nagybirtok állandóan hitelhiánnyal küzdött. Bethlen arra törekedett, hogy a nagybirtoknak a főleg külföldi kölcsönökből származó hitelellátása a kormány szervein keresztül, vagy a kormánypárt befolyása alatt álló hitelintézetek akciója révén történjék (133, 142). Különösen nagy port vertek fel a sajtóban annak idején az ún. svéd gyufa-kölcsönnel kapcsolatos korrupciós botrányok. A kölcsön szétosztására vonatkozó javaslatairól Pesthy Pál, a kormánypárt elnöke azt írta Bethlennek, hogy a pénzügyminiszter szerint „ez úgy festene, mintha a kormány ezzel politikai befolyást és hatalmat akarna magának biztosítani. Ezt az aggályt azonban — írja levelében a kormánypárt elnöke — sem helytállónak, valóság esetén pedig oly halálos bűnnek nem tartom, mert úgy vélem, hogy politikai pártot csupán politikai eszmékkel és mannával együtt tartani nagyon nehéz!" (133) Bethlen számára, aki agrárius érdekek képviselőjeként lett miniszterelnök, és aki kormányzása alatt, 1922-től, főleg a banktőkének kedvezett, a nagybirtok hitelellátásának e politikai rendszere különös fontossággal bírt. Egyik legfontosabb eszköze volt