Szinai Miklós: Bethlen István titkos iratai (Budapest, 1972)
Bevezetés
nyerni olyan középbirtokosokat, akikre — Nagyatádi Szabó utódaként — egy esetleges kisgazda-szervezkedés alkalmával számítani lehetett (85). A Bethlen—Peyer-paktum leleplezó'dése, az ellenforradalom egy évtizede után azonban, Bethlen uralmának utolsó szakaszában, a kibontakozó gazdasági válság körülményei között az eddig alkalmazott módszerek — különösen a munkásmozgalom vonatkozásában — egyre hatástalanabbak maradtak. Ebben a helyzetben Scitovszky Béla belügyminiszter is bizonyos rezignációval és önkritikával állapította meg egy konkrét ügy kapcsán: „a rendőri intézkedések — úgy generális rendelkezések, mint konkrét rendeletek formájában — megtétettek, azonban csupán rendőri intézkedésekkel a titkos és külföldi pénzzel is támogatott agitációnak teljesen elejét venni nem lehet, mert a bajoknak legfőbb oka a nehéz gazdasági és megélhetési viszonyokban keresendő" (147 b). III. BETHLEN ÉS A SZÉLSŐJOBBOLDAL Bethlen uralmi rendszerében különös szerep jutott a szélsőjobboldalnak. Tulajdonképpen még Bethlen kormányra kerülése előtt az ellenforradalmat létrehozó szélsőjobboldali csoportok már-már az ellenforradalom fennmaradását veszélyeztető elemekké váltak. Az a felelőtlen irredentizmus, a terror, az állandósított társadalmi feszültség, amit megvalósítottak és fenntartani igyekeztek, belpolitikailag elviselhetetlen és külpolitikailag tarthatatlan volt. Visszaszorításuk fokozatosan történt, lépésről lépésre 1919 októberétől 1921 nyaráig. Ugyanakkor ezzel párhuzamosan végbement egy másik folyamat is: a beépülésük a rendszer apparátusába. Ez a csúcson kezdődött: Horthy kormányzóvá választásával. A vezérek többsége állami funkciókba került. Ennek a két, látszólag ellentétes irányú tendenciának az egyensúlyi pontjában helyezkedett el Bethlen István, az a politikus, aki világosan felismerte e szélsőjobboldal jelentőségét és tevékenységének a rendszer szempontjából kívánatos korlátait. Bethlen látta, hogy a friss forradalmi hagyományokkal rendelkező baloldallal szemben — egyéb ellenforradalmi társadalmi erők teljes hiányában — a magyar nagybirtokos-nagytőkés szövetségnek szüksége van erre a szélsőjobboldalra, másrészt viszont azt is látta, hogy a rendszer megerősödéséhez szükséges anyagi eszközöket, a külföldi kölcsönöket csak a tőke biztonságát is zavaró szélsőjobboldal bizonyos korlátozása mellett szerezheti meg. A szélsőjobboldallal szemben követett magatartásának kereteit nagymértékben meghatározta az a körülmény, hogy egyrészt annak idején Bécsben ő maga is jelentős szerepet játszott a szélsőjobboldal ellenforradalmi akcióinak irányításában, másrészt viszont, hogy mégsem vett részt a Szegedről elindult terrorhadjárat közvetlen vezetésében. Egyrészt tehát jó kapcsolata volt ezzel a szélsőjobboldallal, másrészt volt némi lehetősége, hogy elhatárolja magát a véres cselekmények elkövetőitől. Ismereteink szerint tagja volt és tagja maradt a Honszeretet elnevezésű titkos társaságnak (67 d), mégis távol tartotta magát e szervezet akcióitól. A szélsőjobboldal legitimista és szabad királyválasztó szárnya közötti ellentét — amit a fegyveres összeütközéssel járó második királypuccskísérlet a végletekig kiélezett 50 — megkönnyítette Bethlen számára a szélsőjobb elleni fellépést. A miniszterelnöknek a rendszer és hatalma megszilárdítására irányuló 1921. év végi manővereivel
