Szinai Miklós: Bethlen István titkos iratai (Budapest, 1972)

Bevezetés

féltve őrzött titka. 1924. november 29-én megalakult a nemzetgyűlés baloldali — egyébként főleg a középrétegekhez tartozó — ellenzéki képviselőiből a Demokratikus Ellenzéki Pártok Blokkja. Ehhez tartozott a Szociáldemokrata Párt is. Ezzel a szociáldemokrata vezetők megszegték a Bethlennel való megállapodást. Bethlen a paktum egyik legfontosabb pontjának tartotta azt a kikötést, amely megtiltotta a Szociáldemokrata Párt és a parlamenti polgári ellenzék együttműködését. Azzal fenyegette a Szociáldemokrata Pártot, hogy nyilvánosságra hozza a paktumot. Lényegében ugyanakkor — főleg az emigráns-csoportok tevékenysége nyomán — foglalkozni kezdett a Szocialista Internacionálé is a Bethlen—Peyer-paktummal. Ilyen körülmények között a szociáldemokrata pártvezetőség úgy vélte, hogy legjobb, ha ellenfeleit megelőzve maga hozza nyilvánosságra a paktumot. A kormányzat olyan nagy jelentőséget tulajdonított a parlamenti ellenzék összefogásának, hogy — az ellenforradalmi rendszer történetében első és egyetlen esetként — megkísérelte balfelől megtörni a Szociáldemokrata Párt monopóliumát a legális munkásmozgalomban. Ezzel magyarázható a Magyar Szocialista Munkáspárt működésének engedélyezése. Az évekre elhallgatott, s most ismét megélénkült munkásmozgalom rövidesen megtalálta az utat a falu szegényeihez is (105 a, b). Az egyszerű földmunkások személyi adatai is odakerültek a miniszterelnök asztalára. De ezen a területen nem bizonyultak elegendőnek azok az eszközök, amelyeket a polgári ellenzékkel szemben eredményesen alkalmazott. Letartóztatási kampányok, az egész munkásmozgalom ellen irányuló, a rendőri hatóságoknak újabb kivételes felhatalmazásokat adó rendeletek kiadása vált szükségessé (106). Bethlen személyesen foglalkozott ezekkel. A szociáldemokrata pártvezetőség — bár továbbra is lojális ellenzék maradt (132, 144 a, c) — most, talán baloldali hatásra, a szocialista szervezkedés kiterjesztésén dolgozott, újabb rétegek megnyerésére törekedett a bécsi mintára szervezett lakóvédelmi harc, a házfelügyelők szakszervezete s a hadirokkantak szervezete révén. Bethlenek azonban ezekre a lépésekre is csak feloszlató rendelkezésekkel tudtak válaszolni (106 a, b). A húszas évek második felében azokat a módszereket, amelyeket addig inkább csak a munkásmozgalom üldözésére használtak, kiterjesztették minden ellenzéki mozgalomra. Az utóbbiakkal szemben eddig alkalmazott korrupciós eszközök mellett most már megfigyeltettek minden szervezetet, s Bethlen személyre szóló jelentést kért mindenkiről, akire a rendszerrel való szembekerülés gyanúja esett, különös tekintettel a rendszer fő támaszául megnyerni kívánt középrétegekre. Bethlen, amikor arról értesült, hogy egyes tanítóknak és tanároknak a Baloldali Blokkhoz tartozó Hegymegi Kiss—Meskó-féle Kisgazda- és Polgári Párttal valami kapcsolatuk van, nyomoztatott az ügyben, s mindenkiről név szerint kért jelentést (81). Hasonló idegességgel reagált Bethlen a falut érintő minden megmozdulásra. A Drózdy Győző-féle Földműves- és Munkáspártról is jól volt tájékozódva a kormány: tudták Drózdyról, hogy a mezőgazdasági lakosság földéhségét mandátumszerzés céljából kívánja kamatoztatni. Földbirtok-demagógiája miatt mégis Bethlen ezt a mozgalmat is személyekre menően figyeltette (82). Amikor azután elérkezett a visszavágás ideje, nem habozott: a teljesen összeroppant, behódolt Drózdynak nem volt hajlandó kegyelemkenyeret sem biztosítani (92 a, b). Ezekkel a módszerekkel meg lehetett félemlíteni értelmiségi köröket, félre lehetett állítani az útból a nem kívánt demagógokat, s meg lehetett