Szinai Miklós: Bethlen István titkos iratai (Budapest, 1972)

Bevezetés

ipari munkások és bányászok szenvedtek a legtöbbet az önkényeskedésektől. A nehéz életviszonyok és a megjavításukra irányuló szervezkedés szinte teljesen lehetetlenné válásának a körülményei között a vidéki munkásság osztályharcának egyik formájává lett a kivándorlási mozgalom (41 a, b). Ez az ipari tőkét érzékenyen érintette. Az energiaforrásaitól szinte teljesen elvágott iparnak, különösen a blokád viszonyai között, szüksége volt a megmaradt szénbányák termelésére, a kivándorlók jelentős része pedig éppen a szénbányászok köréből került ki. Az ellenforradalom politikai stabilizációja (1922) megelőzte gazdasági stabilizálását. A háború utáni országban az ellenforradalom gazdasági politikájának a hatása alatt az infláció üteme 1923-ban, 1924-ben rendkívül felgyorsult, és ennek következtében a társadalmi elégedetlenség 1923-ra elért a köztisztviselők, a vasutasok és a postások körébe is — akiket pedig nemcsak egyszerűen elszigetelni akartak a szocialista mozgalomtól, de egyenesen a rendszer támaszaiként kívántak felhasználni. A jelentések visszatérő megállapítása szerint „félő, hogy a magára hagyott középosztály a szociáldemokraták karjába veti magát, akik nagy tevékenységet fejtenek ki beszervezésükre" (51). A középrétegeknek azokat a legöntudatosabb tagjait, akik kapcsolatot tartottak a munkásmozgalommal vagy ilyen gyanú merülhetett fel velük szemben: fegyelmi elé állították, elbocsátották, másoknak kérdésessé tették az egzisztenciáját. Megpróbáltak egész társadalmi rétegeket, azok szervezeteit korrumpálni. Klebelsberg Kuno gróf vallás- és közoktatásügyi miniszter és Bethlen levélváltásaiból napvilágra kerülnek azon eszközök, amelyekkel megkísérelték befolyásuk alá vonni az értelmiség egyik legfontosabb rétegét, a tanárokat és tanítókat: 347 tanító elbocsátásával először megfélemlítették a pedagógusokat, majd a Magyarországi Tanítói Szervezetek Országos Szövetsége vezetőségének nagyobb összegű kölcsönt nyújtottak (28 a, d). A Bethlen-kormány politikája a vesztes háború és a gazdasági válság terheit a munkásosztály és az értelmiség mellett természetesen a dolgozó parasztságra is áthárította. Az álföldreform megrendezése ezt a célt is szolgálta. A nagybirtok oldaláról nézve ezt a törekvést több iratunk bizonyítja. A földjüket haszonbérbe adó nagybirtokosok az ilyen ügyleteket szabályozó kormányrendelet számukra még kedvezőbb módosítását kívánták elérni (26): erőteljes akciót fejtettek ki a nagybirtok adóterheinek csökkentése érdekében (32), foglalkoztak a mezőgazdaság — pontosabban a nagybirtok — hitelellátásának a megjavításával (40). A Bethlen—Peyer-paktum és a Nagyatádi Szabó—Bethlen-„kézfogás" nemcsak feltételezték és kiegészítették egymást, voltak hasonló vonásaik is. Bethlen és a kisgazdapárt vezetőinek megegyezéséhez is hozzátartozott egy titkos gazdasági megállapodás. Azt a szerepet, amelyet a szociáldemokrata pártvezetőség korrumpálásánál az Általános Fogyasztási Szövetkezet játszotta, itt a kormány által szubvencionált Faluszövetség töltötte be (47). A kormányszubvenció fedezetéül maga Bethlen ajánlotta Nagyatádi Szabó figyelmébe a mezőgazdasági termeivények kivitelére rótt illetéket — holott korábban is hasonló ügyet használt ki a Nagyatádi Szabó-féle kisgazdacsoport felszámolására (52 a, c). 1924-ben a külföldi kölcsönök megerősítették Bethlenek helyzetét. Mégis egyetlen ponton kellett csak megbontani a konstrukciót, hogy az egész építmény meginogjon. Az a veszély fenyegetett, hogy bizonyos körülmények között kipattan a rendszer egyik