Szinai Miklós: Bethlen István titkos iratai (Budapest, 1972)

KORAI NEMZETISZOCIALISTA SZERVEZKEDÉSEK

1923. június 15. BETHLEN ISTVÁN GRÓF LEVELE GÖMBÖS GYULÁHOZ AZ EGYSÉGES PÁRTHOZ VALÓ VISZONYÁNAK RENDEZÉSE ÜGYÉBEN Kedves Barátom! Gödöllői kirándulásod óta több ízben kerestem az alkalmat, hogy veled beszélhes­sek — sajnos, sem telefonon, sem más úton nem tudtalak elérni. Úgy látszik, kerülted az alkalmat, hogy velem találkozzál. Ez az oka, hogy most levélben fordulok hozzád és ismételten felkérlek, hogy végleg döntsél politikai magatartásod tekintetében. Azt hiszem, felesleges bővebben fejtegetnem azt az álláspontomat, amit már több ízben közöltem veled és amelyet már bővebben át is beszéltünk és amely szerint két út áll nyitva számodra. Nevezetesen: vagy a kilépés, amit a magam részéről célszerű­nek és helyesnek nem tartok, mint azt előtted ki is fejtettem; vagy a politikai maga­tartásod alárendelése — sajnos az én kezembe letett hivatalos vezetésnek. Ennek útja és nyilvános dokumentációja természetesen az, hogyha az ügyvezető alelnökség­ről lemondasz és ugyanakkor a lemondó leveledben kifejted, hogy mely okok vezetnek erre a lépésre. Végeredményben arra kérlek, hogy jövő keddig hozd meg a döntésedet, 1 miután ezen a napon pártértekezletet tartunk, és azon már tisztázott helyzettel akarok szem­ben állni. Ha személyesen fel akarsz keresni és újabb megbeszélés alapján akarsz dönteni magatartásod felől, szívesen állok szombaton (június hó 16) este fél 8 órakor hiva­talomban rendelkezésedre. Szíves üdvözlettel tisztelő híved: B/l—1923—431. — Gépelt, aláírás nélküli fogalmazvány. 1 Gömbös Gyula valóban kedden, 1923. június 19-én lemondott az Egységes Párt alelnöki tisz­téről. Ez alkalomból tett nyilatkozata szerint: „... a kormány politikáját nem tudja mindenben magáévá tenni, ezért levonja a konzekvenciákat, tisztéről lemond, de, hogy az Egységes Párt egységét megóvja, nem lép ki a pártból, hanem megfigyelő álláspontra helyezkedik". Július végén mégis kilé­pett néhány társával a kormánypártból és 1923. augusztus elsején Eckhardt Tiborral együtt megala­kította a Fajvédő Pártot. 1923. augusztus 23-án Friedrich István és Haller István parlamenti csoport­jaival együtt a Fajvédő Párt létrehozta a keresztény ellenzéki blokkot. OL Kozma Miklós iratai. Helyzetjelentések 1921 február—1923 június. 81—99. o. 1. csomó. Idézi és a tárgyra vonatkozóan részletes adatokat közöl: Iratok az ellenforradalom történetéhez. II. köt. 313—328. és 551—552. o.

Next

/
Thumbnails
Contents