Szinai Miklós: Bethlen István titkos iratai (Budapest, 1972)
KORAI NEMZETISZOCIALISTA SZERVEZKEDÉSEK
1923. július 12. GÖMBÖS GYULA LEVELE BETHLEN ISTVÁN GRÓFHOZ ÁLLAMTITKÁRI NYUGDÍJÁNAK VISSZAMENŐLEGES HATÁLYÚ MEGÁLLAPÍTÁSA ÉRDEKÉBEN Kegyelmes Uram! Ezelőtt néhány évvel szegedi államtitkárságom ügyét kértem a magyar királyi kormánytól tisztázni. Ugyanis sem nyugdíjazási kérésem, sem egyéb, a szegedi kormányban viselt állásommal kapcsolatos ügyek tisztázva nem lettek, holott köztudomású, hogy a szegedi kormánynak éppen Nagyméltóságod kívánságára én lettem hadügyi államtitkára, és mint ilyen, talán a leghosszabb ideig teljesítettem szolgálatot. A helyzet azután úgy alakult ki, hogy míg a szegedi kormánynak összes tagjai annak rendje és módja szerint nyugdíjaztattak, addig az én kérésem mind ez ideig elintézve nem lett, állítólag azért, mert a szegedi kormány lemondása után újból mint vezérkari tiszt folytattam működésemet, az állandó tanulmányügyi bizottságban. Tehát újból közvetlenül az állam szolgálatában állottam, amiért azt hiszem, inkább jutalom, mint mellőzés járna ki. Konkrét kérésem tehát az: méltóztatna Nagyméltóságod egyetértőleg a honvédelmi és a pénzügyminiszter úrral az államtitkári nyugdíjaztatásomat elismerni és illetékeimet visszamenőleg 1919-ig folyósítani. Mély tisztelettel: Gömbös Gyula B\l—1924—146. — Gépelt tisztázat, a levélíró aláírásával. A levél mellett megtalálható az ugyancsak géppel írt fogalmazványi példány is, ami arra utal, hogy Gömbös Bethlennél járt, s a levelet a fogalmazvánnyal együtt otthagyta nála. A levél mellett található Bethlen következő, ceruzával írt saját kezű feljegyzése: „pü — honv. min. Gömbös Gyula áll. titkári nyugdíjjá." [sic!] — E feljegyzésnek megfelelően Bethlen levéllel fordult, az ügy elintézését kérve, a pénzügyminiszterhez és a honvédelmi miniszterhez. Ezeknek a leveleknek fogalmazványai is megtalálhatók az iratok között. 1924. február 28-án Bethlen a következő értelmű „Sürgős! Szigorúan bizalmas!" jelzésű levelet intézte Walko Lajos ideiglenes megbízatású pénzügyminiszterhez: „arra nézve történt köztünk megállapodás, hogy a dolgot egyelőre — mint nem időszerűt — pihentetni fogjuk. Most azonban, hogy a kérdés mielőbbi végleges elintézését a magam részéről újból kívánatosnak, illetve szükségesnek tartom, azzal a kéréssel fordulok Hozzád, hogy Gömbös részére az államtitkári nyugdíj megállapításához és folyósításához hozzájárulni, s az ügyet a legközelebbi minisztertanácsba behozni méltóztassál." E levelet másolatban megküldte Bethlen tájékoztatás céljából Csáky Károly gróf honvédelmi miniszternek.