"Bethlen Gábor és kora" – Katalógus a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára, Hajdú-Bihar Megyei Levéltára és Győr-Sopron Megyei Levéltárának Soproni Levéltára közös kiállításáról (Budapest, 2013)
Oborni Teréz: Erdély kiváltságos rendjei és népei a fejedelemség korában
Oborni Teréz Erdély kiváltságos rendjei és népei a fejedelemség korában Az állami keretek megváltozása: a keleti Magyar Királyságtól az Erdélyi Fejedelemségig Mohácsot követően az Európában immár öt évszázada létező, középhatalmi státust elfoglaló Magyarország kettészakadása súlyos belső konfliktusokkal járó folyamat volt. A kettős királyválasztás ténye (1526) a kezdetektől magában hordozta azt a lehetőséget, hogyha egyik király sem tudja a másikat - bármi módon - eltávolítani a hatalomból, az uralmuk alatt álló területek idővel elkülönülnek. Az 1538-ban megfogalmazott váradi béke ideiglenes megoldást jelentett a kortársak szemében, hiszen kilátásba helyezte, hogy Szapolyai (I.) János halála után az ország egysége helyreáll I. Ferdinánd jogara alatt. A ki nem hirdetett váradi béke azonban érvényre sem tudott lépni, hiszen János király halála után a küzdelem tovább folytatódott a magyar trónért és a magyar királyság egészének birtoklásáért. Egyedül a küzdő felek személye változott meg: (II.) János Zsigmond választott magyar királlyal előbb Ferdinánd, majd 1564-től fia I. Miksa magyar király állt szemben. A János Zsigmond uralma alatt álló - és vitathatatlanul oszmán befolyási övezetként számon tartható - keleti Magyar Királyság állt szemben a Habsburgok uralta nyugati királysággal. A váradi béke helyett a speyeri megegyezés zárta le az elkülönülési folyamatot. 1571-ben a speyeri pontok mondták ki, hogy a Magyar Királyság testéből kiszakadt terület, az új állam neve mostantól: Erdélyi Fejedelemség. Az Erdélyi Fejedelemség szuverenitása két irányból is korlátozott volt, hiszen egyrészt az Oszmán Birodalomtól függő államként létezett, másrészt a Magyar Királysághoz is fűzték - titkos, vagy kevésbé titkos szerződésekben szabályozott - kapcsolatok, amelyekben megfogalmazódott, hogy az erdélyi fejedelmek országukat továbbra is a magyar Szent Korona részének tekintik. Ez a két nagyhatalom közötti szorított helyzet határozta meg államisága fennállása alatt mindvégig a fejedelemség kormányzati és hatalmi berendezkedését.1 Területi változások a 16-17. században A speyeri szerződésben (1570-1571) János Zsigmond lemondott választott királyi címéről és helyébe fölvette az Erdély és Magyarország hozzá kapcsolt részeinek fejedelme címet, és formálisan is megalakult az Erdélyi Fejedelemség. Itt tűnt föl a Részek/Partium kifejezés, amely ettől kezdve az Erdélyi Fejedelemséghez tartozó, a történeti Erdélyen kívüli területek ösz- szességét jelentette. 1571-ben a Partiumot alkotó vármegyék Bihar, Máramaros, Kraszna és Közép-Szolnok voltak. A 17. század folyamán a Magyar Királyságtól az Erdélyi Fejedelemség fennhatósága alá kerülő terület többször változott. Az 1606. évi bécsi béke értelmében Szabolcs, Szatmár, Bereg és Ugocsa vármegye került Bocskai István haláláig, azaz alig fél esztendőre erdélyi fennha1 Oborni Teréz: Kettős függésben: Erdély államisága a 16. században. Korunk, XVII. évf. 2007. 7. sz. 33-40.
