Avar Anton (szerk.): A Hunyadiak címereslevelei 1447-1489 (Budapest, 2018)

XLIV. A De Ponte és más családok címereslevele, 1489

a_hunyadiak_cimereslevelei_1447_1489_0115_bent.indd 270

2019.01.16. 10:29:07 véltárnak,

1112 a kéziratokat és a leveleket pedig a Múzeum levél-1113 illetve kézirattárának.

1114 A címereslevélnek logikusan az Országos Levéltárnak átadott oklevélanyagban, azaz a mai DL 74457–74560. számú oklevelek között kellene lennie, de nincs, annak ellenére, hogy ugyanott megtalálható a Walterskirchentől származó huszonnégy irat közül húsz.

1115 Elvben egyébként még a Múzeumban áthelyezhették volna az ottani levéltár 1886-ban létrehozott címereslevél-gyűjteményébe, de egyrészt az ehhez hasonló, nagyobb letéteményezett irategyütteseket a múzeumi levéltárban nem bontották meg, másrészt az említett címereslevél-gyűjtemény az egész levéltárral együtt 1935-ben az Országos Levéltárba olvadt,

1116 tehát így vagy úgy, de bekerült volna a Castelliono-armális is. Összességében jelenleg annyi állapítható meg, hogy a fellelhető nyomok alapján a tárgyalt címereslevélnek ma az Országos Levéltárban kellene lennie, de még sincs ott.

1117 Természetesen előfordulhat, hogy elpusztult az 1945 januári tűzvészben, amikor a múzeumi levéltár komoly károkat szenvedett,

1118 de erre semmilyen konkrét adatot nem sikerült találnom. Az oklevél szövegéből csak néhány szavas részletek maradtak fent három különböző szakirodalmi helyen, a leírások, valamint az alább tárgyalandó 1494. évi címerbővítő oklevélbeli leírás alapján mégis rekonstruálható annak tartalma, illetve külső jegyei. Eszerint Mátyás király címert, magyar nemességet, zenggi és zágrábi polgárjogot,

1119 valamint adómentességet adományozott a zenggi de Ponte, a milánói de Castelliono, pontosabban Castiglioni, végül a szintén zenggi Biadrechich családok tagjainak. Csánki Dezsőtől azt is megtudjuk, hogy az oklevél végén az uralkodó külön kikötötte, hogy „az elősorolt urakat, mint igazi nemeseket, mindenféle adózástól menteseknek tekintsék és e czimen háborgatni soha se merészeljék.”

1120 Szintén Csánki közli, hogy az oklevélen – Mátyás ismert címereslevelei közt egyedüliként! – szerepelt a király saját kezű aláírása is, ami különös kegyére és személyes intézkedésére utal.

1121 Arról azonban sajnos semmilyen információnk nincs, hogy ez a három (vagy négy) különböző, ráadásul nem magyar család milyen szolgálatokat tehetett Mátyás királynak, amiért ezt az adományt érdemelték ki tőle. Az oklevélben szereplő családok közül csak a milánói Castelliono, olaszosabban Castiglioni vagy Castiglione famíliáról tudunk többet. Régi, kiterjedt lombard nemesi illetve gró� családról van szó, amelynek tagjai az elmúlt évszázadokban különböző magas egyházi és világi tisztségeket töltöttek be elsősorban Milánóban és környékén, de Itália más vidékein is. Nevüket a Lombardiában található Castiglione Olona településről vették, amelyet Milánótól kaptak meg hűbérbirtokként.

1122 A család nevezetes tagja volt 1112 HU-MNL-OL-Y 1 - 760/1924. sz. OL ügyirat. Az átadási jegyzék hiányzik az ügyiratból, de az évkör, a darabszám és ez az ügyiratszám szerepel a Magyar Történelmi Társulatnak az Országos Levéltárba átkerült letétje régi, vélhetően 1945 előtti fondkartonján (az MNL OL Magánlevéltárak és Gyűjtemények Főosztályának nem nyilvános, elavult nyilvántartásai között). Az átadott iratanyag: 104 db 1275–1524 közötti oklevél, amelyeket a Ladula RRR - No. 88. jelzeten helyeztek el. Még 1953 előtt (Családok 1953, 237.) áthelyezték őket a Diplomatikai Levéltárba, ahol a DL 74457–74560. számokat kapták (Gyűjtemények 1956, 24.). A szekciórendszer bevezetésekor a gyűjtemény a Q 245 törzsszámot kapta (Fondjegyzék II., 19.). 1113 A múzeumi levéltárba került iratok darabszintű jegyzékét ld. a Nemzeti Múzeum levéltára 1921–1924. évi növedéki naplójának (HU-MNL-OL-R 224 - No. 264.) 1924:53. naplószámán. Eszerint az odakerült iratanyag: 313 db 1251–1875 közötti irat. Ezeket az iratokat beosztották az ún. múzeumi Törzsanyagba, ahonnan a középkori iratokat (bár a naplóbeli jegyzék alapján úgy tűnik, nem az összeset) 1935 után áthelyezték a Diplomatikai Levéltárba. Ezek ma a Törzsanyagból kiemelt középkori oklevelek között, a Q 10 törzsszámon találhatók elszórva. Az armális nem szerepel a naplóban található darabszintű átadási jegyzékben. 1114 A kézirattári bekerülést jelentősként említi, de nem részletezi Lukinich 1925, 162. 1115 A Walterskirchentől ajándékba kapott okleveleket a hátlapjukon vastag kék ceruzás sorszámozással látták el, ez alapján a gyűjtemény darabjai azonosíthatók a Q 245-ön belül: DL 74457. (No. 1.), 74493. (No. 2.), 74508. (No. 4.), 74510. (No. 5.), 74513. (No. 6.), 74515. (No. 7.), 74517. (No. 8.), 74516. (No. 9.), 74518. (No. 10.), 74521. (No. 11.), 74526. (No. 12.), 74525. (No. 13.), 74522. (No. 14.), 74527. (No. 15.), 74523. (No. 16.), 74520. (No. 17.), 74524. (No. 19.), 74529. (No. 20.), 74531. (No. 21.), 74532. (No. 23.). A sorból hiányoznak a No. 3., 18., 22. és 24. számú iratok; mivel időrendben voltak számozva, az armálisnak az utolsó, 24. sorszámot kellett viselnie. 1116 A múzeumi levéltár – azóta természetesen jelentősen gyarapított – címereslevél-gyűjteményének középkori részét ma a Q 3, újkori részét az R 64 törzsszámokon őrzi az Országos Levéltár. 1117 A Diplomatikai Levéltár teljes, időrendbe szedett nyilvántartásában, az ún. „kék cédulák” között sem szerepel. Vajay Szabolcs szerint 1945 után előkerült (Vajay 1974, 8.), de ennek semmi nyoma, az adat téves. 1118 Pl. Radocsay Dénes úgy tudja, hogy az armális elpusztult a II. világháborúban (Radocsay 1965, 247.). 1119 Áldásy szerint Mátyás e két városbeli nemességet adományoz (Áldásy II., No. 58.), de Csánki polgárjogot említ (Csánki 1893, 223.), ahogy az 1494. évi címerbővítő oklevél is, ld. lejjebb. 1120 Csánki 1893, 223–224. 1121 Csánki 1893, 223. Az aláírás tényét az 1494. évi címerbővítő oklevél szövege is tartalmazza, ld. alább. 1122

Crollalanza I., 258. 270