Avar Anton (szerk.): A Hunyadiak címereslevelei 1447-1489 (Budapest, 2018)

XXXVI. Sankt Pölten város címereslevele, 1486

a_hunyadiak_cimereslevelei_1447_1489_0115_bent.indd 225 2019.01.16. 10:28:40 vőt.923 Ezt a címert I. Ferdinánd 1538. november 3-án megváltoztatta és a saját földesúri hatalmára való utalással kibővítette. Ebben a címerben a hasított pajzs heraldikai bal oldalán a már ismert farkast talál­juk, de – utalva arra, hogy a korábbi püspöki helyett tartományi hercegi fennhatóság alá került a város – pásztorbot nélkül, a jobb oldalon pedig az osztrák pólyás címert inverz mázakkal, azaz ezüst alapon vörös pólyával. 924 Feltehetően 1659-től, a város közvetlen császári igazgatás alá vonása idejétől vezettek be egy újabb cí­merváltozatot, amelyben az 1538. évi címert szívpajzsként egy császári kétfejű sas mellére helyezték. Erre azonban semmilyen engedélyt vagy adományt nem kaptak. A címer kérdése egy Benker nevű gyertya­gyáros miatt került a hatóságok elé, aki a gyertyái csomagolóanyagára nyomta a birodalmi sasos városi címert, de amikor ezt 1906-ban le akarta védetni a bécsi Kereskedelmi és Iparkamaránál, a kamara ezt megtagadta tőle. Az ügy, melyben végül magának a városi címernek a jogszerűségét is vizsgálták, végül a Belügyminisztérium elé került, amely még ugyanabban az évben úgy rendelkezett, hogy az 1538-as címer az érvényes, azt kell tehát használni. Ennek a rendelkezésnek Sankt Pölten a mai napig eleget is tesz. 925 Ahhoz, hogy megértsük, hogyan adhatott Mátyás címert egy alsó-ausztriai városnak, meg kell vizs­gálnunk külpolitikai tevékenységének néhány elemét. Az 1464-ben megözvegyült, új feleséget kereső Mátyást minden nagy európai uralkodóház kikosarazta alacsony származása, és főleg hirtelen megnőtt befolyása miatt. Így tett legnagyobb ellenfele, III. Frigyes császár is, akiknek 1465-ben született lányát, Kunigundát szintén nőül kérte. A császár nem csak lánya kezét tagadta meg a magyar uralkodótól, de sem cseh királyi címét nem ismerte el, sem a cseh huszita eretnekek (utraquisták) mozgalmának leveré­sében nyújtott segítségéért ígért összeget nem �zette ki neki. 926 Mátyás lánykérésére két évvel az 1463-as bécsújhelyi békeszerződést követően került sor, amelyben a felek rögzítették, hogy amiért III. Frigyes császár „megőrizte” a Szent Koronát, Mátyás nyolcvanezer aranyat �zet neki, valamint átadja az évek óta Habsburg kézen lévő nyugat-magyarországi területeket is. A békeszerződés legfontosabb pontjaiban a császár elismertette, hogy jogosan viselheti a Magyarország királya címet, valamint ígéretet kapott arra, hogy ha Mátyás �ú utód nélkül halna meg, a magyar trón a Habsburg-házat illeti. 927 Nem nehéz belátnunk, hogy egy ilyen békeszerződés után miért volt különös jelentősége a lánykérés el­utasításának, jóllehet a bécsújhelyi megegyezés nyomán stabilizálódott a magyar belpolitikai helyzet, és Mátyást 1464-ben a Szent Koronával is megkoronázták. A házasság helyett és a hadmozdulatok mellett tehát a magyar királynak új utakat kellett választania III. Frigyessel szembeni helyzete megerősítésére, így amellett, hogy az elégedetlenkedő birodalmi rendek szövetségét kereste, az egyházi tisztségek betöl­tésére is kezdett nyomást gyakorolni. Az osztrák-magyar háborúk során, az alsó-ausztriai területeken mindig kulcsszerepe volt az egyházfők kilétének, és Mátyás és III. Frigyes között két ízben is komoly ellentét támadt ennek kapcsán. Első al­kalommal a salzburgi érseki szék ügyében, ugyanis Bernhard von Rohr érseket Mátyás már 1467 és 1472 között védelmébe vette a császárral szemben, a Magyarországról elmenekült esztergomi érsek, Jo­hann Beckensloer pedig arra kérte a császárt, hogy számára biztosítsa a salzburgi érseki címet, miután nyilvánossá vált, hogy von Rohr visszavonul hivatalából. Miután azonban Mátyás 1478-ban biztosította 923 Gutkas 1968–1 970, 289. 924 Gutkas 1956, 61.; Siebmacher – Städtewappen, 100., bár itt nem említi, hogy az osztrák mázak fordítva szerepelnek a cí­merben; Sankt Pölten. In: Österreichische Städteatlas (http://staedteatlas.mapire.eu/oesterreichischer-staedteatlas/sankt-pol­ten/#OV_49_2, hozzáférés ideje: 2018.12.13.). Az 1538. évi címereslevél címerfestménye itt látható a 4. kép jobb felső sar­kában: https://homepage.univie.ac.at/elisabeth.trinkl/forum/forum0909/52poelten.htm (hozzáférés ideje: 2018.12.13.). Az MNL OL V szekciójában a városi pecsét mindkét változatának másolata megtalálható. Ezúton köszönöm Avar Antonnak, hogy a HU-MNL-OL-V 5 - D - I. - b - Sankt Pölten/1-2. jelzetű iratokra felhívta a �gyelmemet és azokat rendelkezésemre bocsátotta. 925 Gutkas 1956, 61–62. 926 Kubinyi 2007, 91. 927 E. Kovács 1995, 35. 225

Next

/
Thumbnails
Contents