Káposztás István: Új Magyar Központi Levéltár Közleményei III. (Budapest, 1988)

II. Igazgatástörténet, fondismertetés, tanulmányok

rálásakor természetesen ezek a kételyek eleve nem merülhettek fel, annál is inkább, mert a régi szakmai sovinizmus túlexponált elítélése után az egység demonstrálása volt a fő cél. Mérlegelve a korral foglalkozó történészek munkáit, meg kell állapítanunk, hogy az iparági szervezkedésre való áttérés szükségességét ők sem vitatják. Jakab Sándor kiemeli a nyomdászszakmák egyesüléseinek komoly politikai jelentőségét, mert "ebben az esetben olyan gazdag hagyományokkal rendelkező szakszervezetekről volt szó, amelyekben korábban a szociáldemokratáknak döntő befolyásuk volt. így ez az esemény /mintául szolgált a hasonló feladatok előtt álló többi szakszervezetnek". Habuda Miklós az iparigazgatóságok 1948 évi kiépítésében látja azt a döntő láncszemet, amely a szakszervezeteket - alkalmazkodva az egyes iparágak közvetlen felső irányításához - a mielőbbi szervezeti változásokra sarkallta. Ugyanakkor meg kell jegyeznünk, hogy a nyomdászok esetében a kör további bővítése egészen más jellegű szakmák dolgozóinak (fényképészek, újságírók, kiadói és papírgyártóipari dolgozók) már inkább az ötvenes évek megalomániás elképzeléseinek eredménye, mintsem az iparági hovatartozás érvényesülése volt.