Káposztás István: Új Magyar Központi Levéltár Közleményei III. (Budapest, 1988)

II. Igazgatástörténet, fondismertetés, tanulmányok

tát állítottak fel, amely 43 szavazattöbbséget szerzett. Völgyes Ferenc titkár - aki 1946-től hivatalosan is a magyarosított nevét használta az Uhirek helyett - kongresszusi beszédét Csaplár Péter, a Szaktanács szociáldemokrata párti képviselője is megbírálta, mert hangvétele ellentétes volt a Szaktanács és a két munkáspárt irányvonalával. A csak a szakszervezeti életre szűkülő munkásmentalitásról szállt vitába a Könyvkötők Lapjának hasábjain az 1919-es veterán, Boros Imre is. írásában szóvá tette, hogy az egyik bizalmi értekeztelen egy régi és képzett szocialista szaktársuk a politikamentes szakszervezeti mozgalomért agitált, követelve, hogy a szakszervezetek különüljenek el a két munkáspárttól és a Szaktanácstól, és,indítsanak gazdasági harcot minden politikai érdek figyelembevétele nélkül. ' A Könyvnyomdai Munkások 1946-os országos értekezletén megerősítették Brumiller Lászlót a főtitkári teendők ellátásában, s Galló Ernőt a Typographia szerkesztésében. Az előzetes paritásos megállapodás érvényét Halász Alfréd és Brumiller László kétségbe vonták. Az Országos Bizottságba csupán három kommunista került be, Klenk Frigyes, Horváth"Gyüla és Willert Andor. Szaklapjuk 1946. februári számában fontos figyelmeztetést intézett a tagsághoz azzal, hogy "szakszervezetünk írott és íratlan erkölcsi törvényei szerint minden, a nyomdai munkásságot érintő kérdésben kizárólag a szervezet vezetősége hivatott intézkedni. Ennek megfelelően a szervezet tagjai csak a vezetőség utasításait vehetik figyelembe". 1946 őszén vita indult a nyomdászmentalitásról és a nyomdászerkölcsről. A vitát W.A. - azaz Willert Andor - kezdeményezte a Szikra-nyomda aug. 23-i üzemi híradójában. Willert konklúziója így hangzott: "Ha van belső tartalma ennek a tételnek (amely szerint "mi elsősorban nyomdászok vagyunk" - T.P.), akkor az csak az lehet, hogy mi híven régi szervezettségünkhöz, öntudatosan, marxista meggyőződéssel ma is élen akarunk járni a munkásosztály felszabadításáért folytatott harcnak, nem pedig az, hogy köztünk és a munkásosztály bármely része között határvonalat engedjünk húzni erkölcsi vagy politikái vonatkozásban". A cikkre 1946 szeptemberében Galló Ernő válaszolt megállapítva, hogy ez az elv helyes, ezt kell követni a jövőben is. Kijelentette viszont, hogy nem ért egyet a szerző ama tételével, amely a nyomdászmentalitásra célozva, az eszmék és a tézisek elavulására utalt. "Hogy van egy kialakult nyomdászerkölcs, hogy ez a meghatározás nem mesterkélt, erőszakolt valami, hanem élő és létező valóság, abban bizonyára egyetért velünk W.A. kolléga" - írta. Ebből és a munkásegység követelményéből azt a következtetést vonta le a cikkíró, hogy a szakszervezet "nem enged falai közé beáramlani olyan légkört, amely különbséget teremtene aszerint, hogy ki melyik munkáspárthoz tartozik". Brumiller pedig - beleszólva a vitába - kijelentette, hogy a "mi elsősorban nyomdászok vagyunk" jelmondat,az osztályharcosság kifejezője, s annak Galló-féle értelmezését fogadja el. Ismeretes, hogy az 1946. aug. 1-i valutareformmal összekötött új ár- és bérrendszer egyfelől az ipari árakat magasabban állapította meg, mint a mezőgazdasági árakat, az agrárollót szélesre nyitotta, másfelől a béreknél, szociális okok miatt, az alacsonyabb béreket úgy rögzítette, hogy az 1938-as bérszint viszonylag magasabb részét a kiskeresetűeknek biztosítsa. Ezzel szemben a magasabb béreket és az alkalmazotti fizetéseket az 1938-as bérszint sokkal alacsonyabb százalékában fejezték ki. Az infláció visszaszorításából és abból a törekvésből kiindulva, hogy az alacsony nemzeti jövedelmi szint mellett bizonyos újraelosztás és arányváltozás feltétlenül szük-