Káposztás István: Új Magyar Központi Levéltár Közleményei III. (Budapest, 1988)
II. Igazgatástörténet, fondismertetés, tanulmányok
csak az előző vesztes háború után - katasztrofális méreteket öltött. Ez nemcsak a tényleges létszámra hatott ki, hanem a termelésre is. A kormány 1945-ben hat ízben emelte a béreket, két alkalommal 100-100 százalékkal. Mindez azonban nem sokat segített. A pénz változatlanul veszített értékéből: számszerűleg minél nagyobb fizetéshez jutott a munkás, annál kevesebb árút vehetett érte. A spekuláció szörnyű méreteket öltött, s az árdrágítók, a "feketézők" kiszívták a munkásosztály utolsó anyagi tartalékait is. Hogyan lehetne ezen segíteni? - vetődött fel a kérdés a munkáspártok és a szakszervezetek fórumain. Nyilván csak úgy - hangzott a válasz ha a munkásság politikailag hatalmának megszilárdítására, továbbfejlesztésére törekszik, gazdaságilag pedig még fokozottabb mértékben végzi az ország termelési bázisainak újjáépítését. Rákosi Mátyás a vasasszakszervezet 1945 szeptemberében megtartott kongresszusán a munkásság előtt álló feladatokról és szenvedésekről kertelés nélkül a következőket mondta: "Tíz nehéz hónapra kell felkészülni."^' A lassan-lassan egyre jobban elmélyülő gazdasági válság mind a napi politikában, mindpedig a távlati célokat illetően erőteljes együttműködésre sarkallta a két munkáspártot. A munkásegység mellett tettek hitet a könyvnyomdai, könyvkötő és grafikai munkások is szept. 20-án, a vasasok székházában tartott közös választási nagygyűlésükön. A budapesti törvényhatósági választásokkal kapcsolatban a nyomdai munkásság képviselői kifejezésre juttatták az elődökhöz való hűséget, s a munkásegység történelmi szükségszerűségét egyaránt, és Brumiller László - méltatva a választó gyűlés jelentőségét - Révai Józsefnek, a Szabad Nép főszerkesztőjének adta át a szót. Révai részletekbe menően taglalta a dolgozók fasimus elleni harcát, a felszabadulás nagy történelmi tényét és a munkásosztály teendőit, hogy a szabadság valóban szabadsággá váljon és maradandó értéke legyen a dolgozóknak. Ezt követően Bán Antal visszapillantást adott az SZDP évtizedes választójogicbarcairól, majd a munkásegység nemzetet építő jelentőségéről beszélt. 54 ' 1945. okt. 7-én választhatott először szabadon a főváros lakossága, amelynek eredményeként megszületett új közigazgatást Szakasits Árpád, az SZDP főtitkára a "közmegegyezés" szellemének diadalaként értékelte. A fővárosi választásokon a két munkáspárt közös listával indult és 103 városházi mandátumot szerzett, elnyerve a szavazatok 42,7 százalékát. A nov. 4-i nemzetgyűlési választásokon a két munkáspárt külön indult, és majdnem egyenlő, 16,9 - 17,4 százalékos arányban részesült a szavazatokból. Ez arra 'figyelmeztette- a vezetőket, hogy a jobboldal érői jelentősek Magyarországon és hogy azok legyűréséhez a tényleges munkásegység létrehozása elkerülhetetlenül szükséges. Együttes szavazati arányuk Budapesten (43,4 százalék) ugyanis valamivel magasabb volt a fővárosi közös lista által elért eredménynél, a kisebb pártok pedig a háttérbe szorultak. A nemzetgyűlésbe ismét több nyomdászvezető került be, Brumiller László, Gallai Lajos, Halász Alfréd és Pavlovszky Ferenc személyében. A választások után a nyomdászok intéző bizottságának munkájában előtérbe került a nyomdai munkásság megélhetési viszonyainak vizsgálata és gazdasági érdekeiknek a fennálló törvényes kereteken belüli érvényesítése. Ez a szándék béremelések formájában három esetben sikerrel is járt. Az eredmények nem váltak maradandóvá, és az elért bérjavítások nem jelentettek állandó jellegű javulást. A nehezedő szakszervezeti terhek viselésére az
