Káposztás István: Új Magyar Központi Levéltár Közleményei III. (Budapest, 1988)

II. Igazgatástörténet, fondismertetés, tanulmányok

iparágban a szakszervezetek a százszázalékos szervezettség elérésére törekedtek. A szervezettség előnyeit fel nem ismerő új dolgozók szakszervezetbe kényszerítésének a hibájától egyik nyomda sem volt mentes, sőt bizonyos politikai mentalitás is erősítette ezt az irányvonalat. A nyomdák szervezeti életét közvetlenül irányító bizalmiak többsége az osztályharc győzelmének egyik zálogát a teljes szervezettségben látta. Ezt a mozgalmi magatartást még az is táplálta, hogy a nyomdák jó része a tőkés részvénytársaságoktól nem kapott pénzt sem az újjáépítésre, sem a termelésre, s a dolgozók magukra hagyva küszködtek fennmaradásukért. Az árak és a bérek versenyfutásában a nyomdászok vezetői elvben egyetértettek a központilag előírt bérezési rendszerrel, de ezen belül - mint azt a Typographia 1945 decemberi számában kifejtették - a mozgóbérskála bevezetését szerették volna elérni. A megélhetés mindennapos gondjai mellett problémát okozott az is, hogy a bizalmi testületeiben - az erőviszonyoknak megfelelően - érezhetővé vált a kommunisták térhódítása. Az ettől tartó nyomdászvezetök egy része a budapesti törvényhatósági választások után lépéseket tett a szociáldemokrata szakszervezeti vezetők szervezett összefogásának kiépítésére, de külön szakszervezeti frakciót - főképp Haru^vék József, Halász Alfréd és Kis-házi Ödön fellépésére - nem_.hoztak létre. 1945. nov. 27-én ülést tartott a Szakszervezeti Tanács, amelyen megvitatták a szakszervezeti kongresszus előkészítésének elvi és gyakorlati teendőit. A nyomdai munkások képviselői közül Halász Alfrédot az ellenőrző bizottságba delegálták, Brumiller László bekerült a jelölő bizottságba, és a szervezet választott bíróságába, Stignitz Attila pedig az alapszabály bizottság tagja lett. Galló Ernőt Katona Antal társaságában a kongresszusi jegyzőkönyv hitelesítésére kérték fel. A Magyar Szabad Szakszervezetek dec. 2-án összeült kongresszusára a grafikusok Bognár Andort és Stignitz Attilát, a könyvkötők Blaskó Nándort és Kolin Zsigmondnét, acPyomdászok pedig Galló Ernőt, Halász Alfrédot és Palkó Sándort delegálták. ' A paritás kérdésében kialakult vitában a három szakszervezet vezetése a szociáldemokraták ún. kivonulási határozatát támogatta. Az utóbbi azzal függött össze, hogy a kommunisták 1945 végén az országos vezetőségekben a számukra a vártnál kedvezőbben alakult erőviszonyok alapján tárgyalhattak a szociáldemokratákkal, s továbbra is ragaszkodtak majoritásuk megtartásához a mozgalom központi vezető szervében. A kongresszus megkezdése előtt Kisházi Ödön, a Szaktanács elnöke és Vas-Witteg Miklós, az SZDP országos vezetőségének tagja éppen ezért a paritás elvének elfogadását kérték Kossá Istvántól. Miután a Szaktanács főtitkárától nem érkezett megnyugtató válasz, a Népszava 1945. dec. 2-i száma közzétette a "kivonulási határozatot". A közlemény hírül adta, hogy a szociáldemokrata küldöttek nem vesznek részt az aznap kezdődő kongresszuson, mert a megválasztandó vezető szervekben a paritás elvének érvényesítését nem látják biztosítva. A kommunisták a reakció egyre hevesebb támadásának közepette sokkal fontosabbnak tartották a szakszervezeti egység megőrzését, mint néhány vezető hely megtartását, s végül megelégedtek egy fős többséggel. A vitát lezáró két felszólalás, Rákosi Mátyásé és Szakasits Árpádé azt bizonyította,t^Qgy a konfliktust mindkét fél számára megnyugtató módon oldották meg. A kommunisták a szociáldemokratákkal egyetértésben ezután deklarálták az egység elleni minden jövőbeni támadás visszaverését. 1945 folyamán a szakszervezeti élet egyik igen sokat vitatott kérdése, amelyben a kongresszusnak is állást kellett foglalnia, a korszerű szervez-