Káposztás István: Új Magyar Központi Levéltár Közleményei III. (Budapest, 1988)
II. Igazgatástörténet, fondismertetés, tanulmányok
A két munkáspárt egyesülési kongresszus előkészületi munkái sorában a Nyomdászszakszervezetben történt változások a baloldali szociáldemokraták és a kommunisták - a többi szakmákra is kiható - győzelmét jelentették. 1948. júl. 12-én kimondták a két párt egyesülését, majd megtartották a Magyar Dolgozók Pártja (MDP) I. kongresszusát. Leszögezték, hogy a párt ideológiai alapja a marxizmus-leninizmus; kitűzték a párt és az ország előtt álló fő feladatokat. A nagypolitika síkján az államgépezet teljes demokratizálását, új alkotmány készítését, a Függetlenségi Front átszervezését, a művelődéspolitikában pedig a volt uralkodó osztályok műveltségi monopóliumának felszámolását határozták el. A program a szocialista iparosítás gyorsításának zálogát a hároméves terv mielőbbi megvalósításában és új, a szovjet gazdaság ihlette ötéves terv kidolgozásában jelölte meg, melynek fő célkitűzése az ország nagymérvű iparosítása, a közlekedési hálózat további kiépítése és bővítése volt. Az 1947-től egyértelműen érezhető gazdasági prosperitás és az ipari termelés felfutása ellenére sem feledkezett meg az intenzív iparfejlesztésről: "A magyar gazdaság termelőerőinek általános fejlesztése mellett elsősorban a minőségi ipari munka fejlesztése szükséges, tekintettel a magyar műszaki és szakmunkásképzettség jelentős színvonalára." A Rákosi Mátyás vezette új munkáspárt - amelynek Központi Ellenőrző Bizottsága tagjává Galló Ernőt is megválasztották - állást foglalt ugyan a demokratikus erők jszövetségének továbbfejlesztése mellett, de "a pártok laza együttműködése heílyett a demokratikus erők összefogására" helyezte a hangsúlyt azzal, hogy "a Függetlenségi Front egységes tömegszervezetében... a népért végzett közös munka mögött fokozatosan háttérbe kell szorulnia a pártversengésnek." A népfront ilyetén felfogásának oka éppen úgy lehetett a tapasztalatlanság, mint a koalíciós pártokkal szembeni kezdődő bizalmatlanság vagy türelmetlenség. A kongresszus után, 1948 második felében a szakszervezeti mozgalom vezetői minden addiginál erőteljesebb propagandába kezdtek az ágazati átszervezés mielőbbi végrehajtására. Nagy nyomás nehezedett a grafikusokra is, amikoris a Szikra főgépmesterének élmunkás-jelvényét azzal vonták vissza, hogy "a mellé beosztott munkást nem tanította". A támadás ugyanis közvetve a főtitkár, Bakacsi Lajos ellen irányult, ki kénytelen volt a Szaktanács előtt "önbírálatot" gyakorolni, elismerve, hogy a gépmester ügyében nem hallgatta meg az üzemi pártszervezet és az üb véleményét, s így "oktalanul" vette védelmébe a hozzá segítségért forduló szaktársát. Ugyanakkor a Szaktanács - mintegy figyelmeztetőül - felfüggesztette a Hírlapterjesztő Szakszervezet vezetőségét, majd tagjai egy részét egyszerűen besorolta a nyomdászszakszervezetbe. Hozzá kell tennünk, az erőszakolt siettetés ekkor még nem mondható általános gyakorlatnak. Az egyesítéseket előkészítő bizottság javaslatait vizsgálva megfigyelhetjük, hogy eredetileg nem terveztek olyan nagyarányú átszervezést, mint amilyet a valóságban később végrehajtottak. A Szaktanács elnöksége szept. 29-i ülésén az összevonások fokozatos voltára helyezték a hangsúlyt, s az akkos 6 ymég működő 42 szakszervezet közül csak tizenhatot kívántak megszűntetni. Az ipar irányításában bekövetkezett változások az új szervezeti felállás mellett szóltak. A nyomdaiparban az államosított vállalatok összefogására két Ipari Központot szerveztek - a Lapnyomó Ipari Központ élére Klenk Frigyes, a Könyvnyomó Ipari Központ élére pedig Földes György került -, s a
