Káposztás István: Új Magyar Központi Levéltár Közleményei III. (Budapest, 1988)

II. Igazgatástörténet, fondismertetés, tanulmányok

résen voltak, és kijelentették, hogy a bíborosérsek beszéde "az ő kezük nyomán nem fog napvilágot látni". Az elhatározást tett követte, s ennek eredményeképp az Új Ember két száma nem jelent meg. A Typographia 1948. febr. 26-i száma az eseményt kommentálva kihangsúlyozta, hogy "ugyanaz fog történni mindenkivel - erre biztosíték a szervezett nyomdai munkásság -, aki a betűn, tehát valamilyen sajtóterméken keresztül akar a demokráciának ártani". Időnként azonban ismét fel-felütötte fejét a sajtó egyik-másik orgánumában az a bíráló tendencia, amely nyíltan vagy burkoltan szembeszállt a forinttal vagy a földreformot okolta minden élelmezési bajunk kútforrásaként, vagy Adam Smith és Ricardo összes tantételére hivatkozva kihirdette, hogy a hároméves terv épp olyan agyrém, mint a stabil forint. Ezek hol a szabad véleménynyilvánítás lehetőségei mögé bújó politikai akciók, hol pedig a magyar politikai színkép jobboldalán végbemenő belső harcok tünetei voltak. A nyomdáknak az ilyen akciók elleni egységes fellépését legjobban a Légrády Nyomda lapszedőinek sztrájkja példázta. Náluk nyomták Sulyok Dezsőnek, a koalíció baloldali pártjaival szembenálló Holnap című újságját, amely parlamenti tudósításaiban tendenciózusan csak a jobboldali képviselők beszédeit és hozzászólásait közölte, fellépett a munkáspártok ellen és attól sem riadt vissza, hogy egy vidéki vasipari üzem munkásainak bérproblémáján keresztül a kormány egész bérpolitikájának megalapozottságát kétségbe vonja. A nyomdászok - elsősorban a kommunisták - nem jó szemmel nézték a Holnap politikai ténykedését, s végülis megtagadták a lap kiszedését. (Az 1947 márciusában lezajlott sikeres sztrájkot a nyomdában dolgozó kommunista üb-tagok, Klenk Frigyes és Bolgár Imre szervezték. Az ügy messze túlnőtt egy átlagos sztrájk keretein, s szinte az első pillanattól kezdve az országban folyó politikai küzdelem középpontjába került. Ugyanis alig egy héttel Truman elnök nevezetes 1947. márc. 12-i, a hidegháborút és az erőpolitikát meghirdető kongresszusi üzenetének elhangzása után Sulyok - a Magyar Szabadság Párt nevében - újból határozati javaslatot nyújtott be az ország semlegességének törvénybe iktatásáról. Politikai orientációt és szövetségest keresve, a képviselő nem vonta kétségbe a munkásosztály politikai érvényesülésének fontosságát, és a Holnap vitatott cikke is része volt annak a politikai agitációnak, amellyel a jobboldal a munkásság felé nyitni szeretett volna, felhozva annak vélt és tényleges sérelmeit egyaránt. A nemzetgyűlés márc. 29-i ülésén Sulyok a napirend előtti felszólalásra kért engedélyt a Holnap című lap megjelenése körül "tapasztalt visszásságok tárgyában". A szabad vélemnynyilvánítás jogára és a párizsi békeszerződés erre vonatkozó cikkelyére hivatkozva a kormány beavatkozását kérte az ügyben, s magukat a lap kiadását megtagadó nyomdászokat is élesen támadta. Kisházi Ödön, a Szaktanács elnöke ezután a szakszervezeteket ért támadások miatt kért szót, és válaszolva Sulyok ellenvetéseire, arra szólította fel, nevezze meg azt az üzemet, amelyre cikkében hivatkozott, s hiteles adatokat közöljön állításai alátámasztására. A nemzetgyűlésben lejátszódott viharos események során Sulyok kitérő válasza közbeszólásokba fulladt. A Nyomdászszakszervezet - Kisházi Ödön érvelésére támaszkodva ápr. 1-i ülésén foglalkozott a Holnapnál dolgozó személyzet leállásával, valamint Sulyok Dezső felszólalásával, s a következő elhatározásra jutott: "Tudomásul veszi és helyesli a Holnapnál dolgozó nyomdai munkások azon