Káposztás István: Új Magyar Központi Levéltár Közleményei III. (Budapest, 1988)

II. Igazgatástörténet, fondismertetés, tanulmányok

gi alapelvünket, hogy a kvalitásos munkáért magasabb bér jár. A kvalitás magasabb életszínvonalat kell hogy biztosítson. Most érkeztünk el oda, amikor lépésről-lépésre ezt az alapélvünket meg kell valósítani és a nyomdászok tapasztalni fogják céltudatos bérpolitikánkat, hogy ezt meg is fogjuk valósítani."

717 A főtitkár beszéde kényes kérdéseket érintett. A szakszervezeti mozgalom, mint a dolgozók jogainak védelmezője, részben önmagával került ellentétbe, amennyiben a dolgozók napi és távolabbi érdekeit egyaránt igyekezett képviselni. Mikor Kossá az utóbbira helyezte a fő hangsúlyt, s összekötötte ezt az iparági szervezkedés gondolatával, történelmi, de népszerűtlen feladatot vállalt. Alig fél évvel a stabilizáció után, az áremelkedések miatt egyébként jogos bérkövetelésekkel szemben újfent a részleges elutasítás álláspontjára helyezkedett, mert így kívánta a stabilizáció érdeke. S ez az álláspont - ahogy Habuda Miklós is kifejti a magyar szakszervezetek történetéről írott munkájában - nemcsak osztályszempontból volt védhető, hanem reális alternatívát is felvetett: az addigiaknál fokozottabb harcot az árak letöréséért és a forint megvédéséért. A kongresszus sajátos módon reagált, amikor éppúgy elvetette a szegediek szűk prakticizmusról tanúskodó indítványát ("teljes sajtószabadság legyen, hogy több legyen a nyomdászok munkája"), mint az iparági szervezkedésre való áttérést. Az utóbbi álláspont az ő szemükben a 85 éve működő osztályharcos és sok. hagyománnyal, értékkel rendelkező nyomdászszakszervezet melletti kiállást jelentette, amelynek hagyományait nagyon taktikus beszédében maga az MKP főtitkára is nagyra értékelte. Rákosi Mátyás a nyomdászok szakszervezetét a magyar szervezett munkásság tulajdonképpeni ősének nevezte, amely 1862 óta "szervezettségével és öntudatával példát mutat a munkásmozgalomnak. Nyolcvanöt esztendeje működik és most első alkalommal van olyan parlamentje, amelyben valóban minden gátlás nélkül, nyugodtan megtárgyalhatja a könyvnyomdai munkásság, a nyomdászság kérdéseit". "A fiatal magyar demokrácia feladataink elvégzésében" - folytatta a főtitkár - "óriási jövő vár a munkásságra általában és különösen a könyvnyomdai munkásságra. Nem túlzok, ha azt mondom, hogy a demokrácia érdekében a magyar kultúra áayát át kell nyomtatni. Ezen a téren még csak a kezdet kezdetén vagyunk." A kongresszus legfontosabb határozatait a politika síkján hozta. "A magyar nyomdai munkásság tudja, hogy a reakció és szövetségesei szétzúzása nélkül veszélyben a jövő, az egész ország jövője. Ezért felszólítja a két munkáspártot, hogy a legteljesebb egységben, a legkövetkezetesebb és legkeményebb harcot folytassa a reakció, a magyar munkásosztály minden ellenségével szemben, bárhol is jelentkezzenek azok. A magyar nyomdai munkásság a legmesszebbmenő támogatását ajánlja fel ehhez a harchoz, úgy a sajtó területén, mint minden más vonatkozásban." Brumiller László ugyanakkor párhuzamot vont az SZDP-hez való hűsége és a szocialista meggyőződése között: "1947. jan. 5-én volt negyven esztendeje, amikor a Szociáldemokrata Párt tagja lettem. Töretlen volt az utam meggyőződésemet illetően, érhettek csalódások, felmerülhettek kétségek, érhettek megbántások, de sohase gyengíthette semmi sem szocialista meggyőződésemet." A kongresszus jelentőségéhez mért szavak nyilvánvalóan nemcsak a jelenlévőknek, nemcsak -a, nyomdai munkásságnak, hanem az egész magyar politikai közéletnek szóltak. A jan. 6-án véget ért kongresszuson néhány alapszabály módosítás történt. Szentesítették a Magyar Könyvnyomdai Munkások Szabad Szakszervezete