Káposztás István: Új Magyar Központi Levéltár Közleményei III. (Budapest, 1988)

II. Igazgatástörténet, fondismertetés, tanulmányok

A Tégla és Cserépipari-, a Cement és Mészipari-, a Kő- és Kavicsipari-, az Üvegipari-?, a Finomkerámiaipari Tanács mellett Szakipari Tanácsot nem szer­veztek. A Műszaki Fejlesztési Tanácsok tevékenységének koordinálására 1966 áprilisában Központi Műszaki Fejlesztési Tanácsot hoztak létre. Az 1963 évben végrehajtott átszervezést követően több határozat és uta­sítás jelent meg, amelyek az Építésügyi Minisztérium, illetve egyes főosz­tályok hatáskörét módosították. A 1022/1963. (IX. 21.) Korm. sz. határozat kimondta, hogy a regionális tervezés irányító, szervező és végrehajtó szerve az Építésügyi Minisztérium. Ennek megfelelően az Országos Tervhivatallal együtt megállapítja a regionális tervezési munkák munkatervét; gondoskodik a munkatervben szereplő regionális tervek elkészítéséről; a regionális tervek egyeztetéséről; az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság által kidolgozott műszaki fejlesztési irányelvek, vízgazdálkodási kérdésekben pedig az Orszá­gos Vízügyi Keretterv alapadatainak figyelembevételéről; a regionális rende­zési terveket az illetékes szervek elé terjeszti jóváhagyás végett, illetve az Országos Tervhivatallal együtt részt vesz azok jóváhagyásában; gondosko­dik a regionális tervben foglaltak betartásáról, szükség esetén - az Orszá­gos Tervhivatallal egyetértésben - indítványozza a jóváhagyott regionális rendezési tervek módosítását; szervezi a regionális tervezési munkákhoz szükséges módszertani előírások kidolgozását, illetve a meglevők továbbfej­lesztését; szakfelügyeletet gyakorol a regionális tervezési munkákat végző szerv felett. A 16/1964. (Ép. Ért. 8.) ÉM sz. utasítás részletesen szabályozta az Ál­talános Szervezési Osztálynak a minisztérium felügyelete alá tartozó szer­vek tűzrendészeti tevékenységét irányító, szabályozó és ellenőrzési funkci­óját. 1964 augusztusában jelent meg a 45/1964. (Ép. Ért. 27.) ÉM sz. utasí­tás, amely a műszaki fejlesztéssel kapcsolatos bizonyos jogköröket a minisz­térium egyes főosztályainak utalt át: - A Tervezési Főosztály, illetve az Építőipari Főigazgatóság hatáskö­rébe kerültek ilymódon az újfajta építési anyagok és szerkezetek alkalmazá­sával kapcsolatos feladatok; - A Műszaki Fejlesztési Főosztály hatásköre az alábbiakkal bővült: a sajtótermékek előállításával, kiadásával és terjesztésével kapcsola­tos, az újítások és találmányok engedélyezésével, elvi irányításával, el­lenőrzésével, szervezésével, propagandájával, tervezésével kapcsolatos, a kutatási eredmények bevezetésével, illetve minisztériumi szabályozá­sával kapcsolatos feladatok végzése; az építő- és építöanyagipar gépesítését szolgáló új gyártmányok beveze­tésének engedélyezése, a gyártmány- és a gyártásfejlesztés, vagy a gyártásbavétel felfüggesz­tésének elrendelése az országos vállalat, illetve a középirányító szerv ja­vaslata alapján. A 46/1964. (Ep. Ért. 27.) ÉM sz. utasítás módosította a minisztériumban mű­ködő Beruházási Bizottság feladatát. Eszerint a Beruházási Bizottság az ér­tékhatár feletti beruházási célok és programok véleményezése, valamint - e­setenként meghatározott - beruházási állásfoglalás céljából a miniszter ta­nácsadó szerve. 1965. január 1-én lépett életbe az 1964. évi, az építésügyről szóló

Next

/
Thumbnails
Contents