Káposztás István: Új Magyar Központi Levéltár Közleményei III. (Budapest, 1988)

II. Igazgatástörténet, fondismertetés, tanulmányok

lyezési Szolgálat parancsnokság teendőit és az országos légoltalmi műszaki kiépítésével kapcsolatos szervezési feladatokat, - irányította és ellenőrizte a minisztérium felügyelete alá tartozó, légoltalmi szempontból sorolt szervek légoltalmi munkáját, valamint a mi­nisztérium felügyelete alá tartozó szervek megelőző tűzrendészeti, valamint üzemrendészeti tevékenységét, - ellátta a miniszter, illetve jogszabály által hatáskörébe utalt e­gyéb feladatokat. Szervezete: Szervezési csoport,. , Légoltalmi csoport 1963 második felében ismét megszervezték a Műszaki Fejlesztési Taná­csokat. Az első ilyen jellegű testület megalakulására már 1953 januárjában született határozat. A Műszaki Tanács feladata ekkor a következő volt: az Építésügyi Minisztérium felügyelete alá tartozó szervek működésével és fej­lesztésével kapcsolatos műszaki kérdések megtárgyalása és állásfoglalása a tervezés, a kivitelezés, az előregyártás, a gépesítés, a tudományos kutató­munka, az új építési szarkezetek és módszerek kérdéseiben; továbbá az egész építésügy területén mutatkozó elvi jelentőségű műszaki és gazdasági kérdések megtárgyalása. A Műszaki Tanács - az utasításban foglalt határidő ellené­re - csak egy évvel később kezdte meg működését, és irányítása alatt Építés­technológiai és Gépesítési, Épülettervezési és Épületszerkezeti, Durva- és Finomkerámiaipari, Cement-;, Mészipari és Kőbányászati, valamint Üvegipari Tagozatokat szerveztek. 1955-ben változott az elnevezés: a testület neve Központi Műszaki Tanács lett, az irányítása alatt pedig a következő tagozatok működtek: Épülettervezési Tagozat Építéstechnológiai és Gépesítési Tagozat Mérnöki Létesítmények Tagozata Durva és Finomkerámiaipari Tagozat Cement-, Mész- és.Kőbányaipari Tagozat Üvegipari Tagozat Ezek a műszaki fejlesztéssel foglalkozó tanácsadó és véleményező szer­vek az ellenforradalom idején megszűntek, és csak 1963-ban alakultak újjá az 56/1963. (Ép. Ért. 26.) ÉM sz. utasítással. A Műszaki Fejlesztési Tanácso­kat, illetve az ezek keretében működő Szakmai Tanácsokat a műszaki fejlesz­tés és kutatás feladatainak céljából az építő és szilikátiparban, valamint a településfejlesztés területén kellett megszervezni, és a műszaki fejlesztés illetékes hivatali szerveinek és vezetőinek szaktanácsadó, véleményező és javaslattevő szervei voltak. Az utasítás alapján a következő Műszaki Fej­lesztési, illetve Szakmai Tanácsokat kellett megszervezni: Építőipari Műszaki Fejlesztési Tanács, mellette Közműépítési-, Alapozási és Tartószerkezeti-, Épületszerkezeti és Szerelőipari-, Előregyártó, Építésgazdasági és Termelésszervezési-, valamint Tipizálási Szakmai Tanácsok. Településfejlesztési Tanács, mellette Regionális Rendezési, valamint Város- és Községrendezési Szakmai Tanácsok.

Next

/
Thumbnails
Contents