Káposztás István: Új Magyar Központi Levéltár Közleményei II. (Budapest, 1985)

III. Krónika

Magyarország levéltárai Szerkesztette: Balázs Péter. Budapest, 1983. 391. p. Közgyűjteményeink közül a könyvtárak és a múzeumok a hétköznapi ember számára is jól ismertek. A levéltárakat azonban - bár valószínűleg kevesen gondolják azt, hogy levelek őrzésére szolgáló hely - valamiféle titokzatosság övezi mind a mai napig. E légkör kialakulásában szerepet játszott bizonyára az is, hogy a középkor hosszú évszázadain keresztül a levéltárak - tulajdonosaik érdekeinek biztosítása érdekében - „néma" levéltárak voltak. Csupán a polgárság harcának eredményeként nyíltak meg ezen intézmények kapui és lettek nyilvánossá. A különböző köz- és egyéni érdekek biztosítása miatt azonban még ma is sok levéltári anyag kutatása korlátozott, hozzáférhetetlen a szélesebb közönség számára. Nem szorul tehát bizonyításra, hogy amikor 1984 tavaszán az Új Magyar Központi Levéltár a Műszaki Könyvkiadó gondozásában kiadta a „Magyarország levéltárai" c, Balázs Péter által szerkesztett kiadványt, „hézagpótló" művet jelentetett meg. Hézagpótlónak kell tekinteni a könyvet a szó szoros értelmében, mert történészek, tudományos kutatók először kapnak kézhez egy teljes, összefoglaló tájékoztatót valamennyi magyarországi levéltárról, azok iratanyagáról. Lapokban, folyóiratokban eddig is jelentek már meg olykor-olykor írások egyes levéltárakról, érdekesebb dokumentumokról vagy a mai levéltárügy aktuális problémáiról, de átfogó kép megrajzolására e kötet vállalkozik először. Kosáry Domokos másfél évtizede megjelent bibliográfiája volt hasonló - méreteiben nagyobb, de kizárólag tudományos célokat szolgáló - vállalkozás. E könyv azonban a széles nyilvánosságnak is szól. Nyugodtan mondhatjuk, a magyar olvasó közönség először találkozik a levéltárakkal, s nyer bepillantást - számos kép segítségével - azok világába. így a kötet a magyar levéltárügy demokratizálódásának is fontos dokumentuma. Nem csupán a néhány száz történész és a néhány száz levéltáros számára készült, mint a többi levéltári szakkönyv, vagy szaktanulmány, hanem mindenkivel megosztja a „titkot", az isteni „tudást". A MAGYAR LEVÉLTÁRAK „LAJSTROMA" Valamennyi magyarországi élő és rég megszűnt levéltár kalandos és legtöbbször igen tragikus sorsát megismerve a könyvből, gazdag, sokrétű képet alakíthatunk ki a levéltárakról: a levéltári anyagról ugyanúgy, mint az őrzési helyül szolgáló épületekről, vagy az anyagot gondozó levéltári intézményekről. A magyar középkor korai évszázadaiban (XII-XIII. sz.) először a hiteleshelyi, egyházi levéltárak és a királyi levéltár, majd a városi, családi, vármegyei levéltárak jelentek meg. A Habsburg uralkodók alatt alakultak ki a kancelláriai, kamarai; az erdélyi kancelláriai, kamarai és guberniumi, valamint 1724-ben a magyar helytartótanácsi levéltárak. 1756-ban született az 1874-ben újjászervezett Magyar Országos Levéltárnak, mindmáig legjelentősebb levéltárunknak az őse, az Archívum Regni, amely fentiek anyagát magába olvasztotta.