Káposztás István: Új Magyar Központi Levéltár Közleményei II. (Budapest, 1985)

II. Igazgatástörténet, fondismertetés, tanulmányok

Magyarország agrárállam, melyben a mezőgazdaság a nemzeti lét első számú fenntartója s így a mezőgazdaságot tönkretevő árrendszer különösen súlyos hiba. A koalíció baloldali pártjainak címezve fenyegetően jegyezte meg, hogy a paraszt kezdi elveszteni reményét az új rendszerben s valakinek vállalni kell a felelősséget, ha a városokban nem lesz élelem.

192 A Kis Újság októberben ásta csak ki a csatabárdot, utalva cikkében arra, hogy a munkáspártok ragaszkodtak a magasabb ipari árakhoz, hivatkozva az ipari termelés alacsonyabb szintjére. A cikk - úgymond - nem követelte a „békebeli" egy pár csizma = i q búza árarányt, mert - mint írta - nem kívánt demagóg lenni s a stabilizációt sem akarta aláásni, de követelte az ipari árak csökkentését.

193 Nagy Ferenc, mint miniszterelnök visszafogottan beszélt s az augusztusi ipari árakat az újjáépítési szükségletekkel, elkerülhetetlen nyersanyag importtal, az ipari bérek nagyságával indokolta, de rögtön hozzáfűzte: októberre világos lett, hogy az ipari árakat csökkenteni kell, amire már utasította is az Anyag- és Árhivatalt. Demonstrálni igyekezett megegyezési hajlandóságát, de célzatosan utalt pártja parlamenti többségére is, amikor leszögezte: a Kisgazdapárt nem kívánja egyszerűen érvényesíteni többségét s egyoldalúan erőteljes ipari árcsökkentéssel megbénítani az ipart, de nem is akar újabb és újabb áldozatokat hozni.

194 Ezután hosszasan hallgatott árügyekben a Kisgazdapárt, hiszen olyan kérdésekkel kellett szembenéznie, mint a békeszerződés megkötése és a sok vezető tagját közelről érintő államellenes összeesküvési ügy, melynek végén főtitkárát, Kovács Bélát is elvesztette. Az 1947 márciusi pártközi (átmeneti) megbékélést hozó egyezmény után tértek csak vissza az árakhoz. A Kis Újság 1947. április 26-án „Az agrárolló letörése" című cikkében megemlítve, hogy a mezőgazdasági termelők a termelési költséget sem kapják vissza, árarányosítást követelt, hangoztatva, hogy közel egy évvel a stabilizáció után ez már nem halasztható tovább.

195 Z. Nagy Ferenc másnap a mezőgazdaság katasztrofális helyzetét elemezve sürgette az agrártermelés jövedelmezőségének helyreállítását. Emlékeztetett arra, hogy a parasztság szívesen vállalta eddig az áldozatot s potom áron adta át a felszabadulás óta termékeit, miközben hitelt, iparcikket alig-alig kapott; ez - mondta - átmenetileg megtörténhet, de ha huzamossá válik, megbukhat a földreform is, a kisbirtok is. Nem él nélkül emlékeztetett arra, hogy a mezőgazdasági termelők már zömmel dolgozó parasztok, a nagybirtok megszűnt. Bejelentette, hogy mivel a baloldali pártok - úgymond - csak szóban állnak a parasztság mellett, a kisgazdapárt megindítja a harcot az érdekképviselet nélkül álló parasztság védelmében.

196 A parasztpárti Nánási László a kormányfelhatalmazási vitában nem volt elragadtatva a kormány dolgozó parasztságot illető munkásságától: a stabilizáció sem hozta el a lerongyolódott falunak - mondta - a ruhát és cipőt; kifogásolta, hogy a mezőgazdasági árellenőrzés szigorától messze elmaradt az ipari árak kontrollja.

197 Egyben sérelmezte, hogy pártjának nem sok szerepet adtak az árak kialakításánál. Az MKP kiváló gazdasági szakértője, Varga Jenő is elismerte - közvetlenül a stabilizációkor - az ipari árak túlzott magasságát. Az agrárollót szükségesnek tartotta az ipari termelés felfuttatásához, az ipari termelési költség csökkentéséhez. A mezőgazdaság terheit az újjáépítéshez elkerülhetetlen paraszti hozzájárulásként értékelte, megemlítve, hogy az ipari munkásság reálbére is csak az 1938. évi 50%-a, nem is szólva az inflációs periódus életnívójáról. Ezért az agrárollót csak a távoli jövőben tartotta megszüntethetőnek, ugyanakkor azonban az olló 1946 augusztusában kialakult túlzott nyílásáért a Szabad Nép olvasói előtt a Kisgazdapártot tette felelőssé.

198 Pár nappal később ugyancsak a Szabad Nép hasábjain hárította a magas ipari árakért a felelősséget a „tőkések érdekét védő" Anyag- és Árhivatalra. Varga Jenő szerint az akkori ipari árak a világpiaci dollárárak két, háromszorosai voltak.

199 Feltehető, hogy az Anyag és Árhivatal valóban törekedett az ipari tőke bizonyos fokú rentabilitá-