Káposztás István: Új Magyar Központi Levéltár Közleményei II. (Budapest, 1985)

III. Krónika

több anyagi áldozatot hoz levéltáraiért, mint mi, bár egyiknek-másiknak a miénknél jóval kevesebb leltári anyaga maradt fenn. Probléma természetesen nemcsak a levéltárak, a kutatók vonatkozásában is van. Nem használják ki még azokat a megnövekedett kutatási lehetőségeket sem, amelyek az elmúlt évtizedben nyíltak. A jelenkori történészek túlnyomó része nem vette észre pl., hogy a Párttörténeti Intézet Archívuma mellett a jelenkor tanulmányozására kiépült az Új Magyar Központi Levéltár és a benne elvégzendő kutatást nem lehet helyettesíteni sem más levéltárakban, sem a könyvtárakban való kutatással. De ugyancsak felfedezésre várnak még az egyházi (különösen a katolikus és a református) levéltárak kincsesbányái is. (Persze e bányák kincseinek feltárásához még latin nyelvű tudás is kellene.) A fenti néhány példa talán érzékelteti, hogy mennyit kell még tenni állami irányításnak, levéltári dolgozóknak és kutatóknak egyaránt azért, hogy a levéltárakban felhalmozott szellemi kincsünk ne holt papírhalmaz legyen, hanem nemzeti önismeretünk, nemzeti kultúránk szilárd bázisa, öntudatunk formálója. Bizonyos, hogy ez a kollektív munkával készült, reprezentatív könyv jelentősen hozzájárul ahhoz, hogy a „néma" és „zárt" levéltárak „nyitott" és „élő" levéltárakká váljanak, hogy a magyarországi levéltárak valóban megfeleljenek nemes feladatuknak. Lekli Béla