Káposztás István: Új Magyar Központi Levéltár Közleményei II. (Budapest, 1985)

II. Igazgatástörténet, fondismertetés, tanulmányok

lett adni s a termelő learatott holdanként 15 kg hántolt rizst kapott vissza. Vöröshagymából és fokhagymából az 50 négyszögöl feletti területen termelt mennyiségből a termelő csak 10 kg vöröshagymát és 1 kg fokhagymát tarthatott meg a vetési szükségleten felül.

36 A súlyos közellátási helyzetben a rendeletalkotók - eredeti szándékuk ellenére - egyre szűkebbre vonták a szabadpiaci forgalmazású termények körét. A kormányzat kezében eszközként ekkor szinte csak a jogszabályi rendelkezés maradt. Az egyre romló pénzben adott s az amúgy is erősen agrárollós árszinten álló 1939-es árakat alapul vevő felvásárlási terményárak, a mezőgazdasági termelés számára nélkülözhetetlen iparcikkek hiánya (az Iparügyi Minisztérium iparcikk-igénybevételi kötelezettsége nem sok eredményt hozott) korántsem ösztönözte a parasztokat árutermelésre. Jellemző a mezőgazdaság ekkori árhelyzetére, hogy egy beszolgáltatott 5 q-ás ökör hatósági árán a szabadpiacon egy libát lehetett vásárolni.

39 A városi lakosság, az ipari munkásság joggal tarthatott igényt a kemény újjáépítési munka közben a minimális szintű élelmezésre, de ugyanakkor meg kell állapítanunk, hogy a parasztságtól az adott helyzetben lényegében ellenérték nélkül tudta csak a kormányzat az „árutermelést" szorgalmazni. Áthidalhatatlan ellentét keletkezett, amely a stabilizációig feloldhatatlan maradt. A parasztság a maga módján védekezett. Az újgazdák és szegényparasztok a sokéves, sőt több generációs éhezés után úgy vélték, jogos, ha vetőmag, igásállat és hitel nélkül, hallatlan erőfeszítések és a család minden maradék erejét a földbe ölő munka révén elért csekély termésből először maguk laknak jól. Az igen alacsony termésátlagok mellett a közép- és gazdagparaszt is a korábbinál lényegesen kevesebb felesleget igyekezett a feketepiacon, a hatósági áron felüli értékben értékesíteni. Az óriási áruhiány közepette ugyanis a zsír, vagy a cukor (valamint a só és a dohány) általános egyenértékesnek számított s bármire, az éhezés közepette feltornászott értékben el lehetett cserélni. A beszolgáltatáshoz szorosan kapcsolódó paraszti terhet jelentett a földadórendszer is: 1945. január i-től - az inflációra és a közellátási érdekre tekintettel - birtokonként a kataszteri tiszta jövedelem minden aranykoronája után 1 kg búzát kellett természetben beadni; tehát egy átlagos értékű szántóterület egy holdja után 11 kg-ot. A földadó alapján kivetett egyéb kisebb adókat (megyei, községi pótadók, útadó, kamarai illeték) ugyancsak természetben kellett kiegyenlíteni.

40 E rendelkezést átmenetinek szánták. Az MKP 1946 elején már szorgalmazta a földadó pengőbeni fizetését s az újbirtokosok, törpebirtokosok legszegényebb rétegeinek 2 évi adómentességét.

41 E tervek a stabilizációval sem valósultak meg. A beszolgáltatás korántsem haladt a tervezett mértékben s így a kormányzat a kiépülőben lévő rendszert szigorú szankciókat tartalmazó rendelettel toldotta meg: azokat, akik 1945. október 31-ig nem teljesítik kenyérgabona beszolgáltatási kötelezettségüket, mint bűncselekményt elkövetőket 5 évig terjedhető fogházzal, hivatal- és politikai jogvesztéssel fenyegette meg.

41 A közellátási célra biztosítani kívánt készletek megvédése érdekében életben maradtak többé-kevésbé a már a háború alatt kialakult forgalmi kötöttségek is: a beszolgáltatási kötelezettség alá tartozó termékeket csak hatóságilag bejegyzett kereskedők vehették át rögzített áron, s havonta kétszer voltak kötelesek készletállományukat jelenteni. Cikkenkénti forgalmi rendelkezések sora jelent meg, melyek aprólékos részletességgel írták elő az értékesítés, felvásárlás, készletezés rendjét. A kereskedelmi munka is szoros állami felügyelet alá került - legalábbis papíron -: a nagyszámú és hosszadalmas rendelet végrehajtásának kézben tartása, ellenőrzése akkora apparátust kívánt, mellyel a közigazgatás 1945-ben még nem rendelkezett. A közellátás és a lecsökkent állatállomány pótlása érdekében megtiltották a 100 kg