Káposztás István: Új Magyar Központi Levéltár Közleményei II. (Budapest, 1985)

I. Levéltári kérdések

majd 1861-től újra a helytartótanács és az újjászervezett Építészeti Főigazgatóság feladata lett. A Tiszaszabályozás irányítására külön Központi Bizottságot (1856-tól Felügyelőséget) hoztak létre, a bánya- és erdőigazgatóságok pedig a pénzügyigazgatóság fennhatósága alatt működtek. Mivel az Institutum Geometricumban a polgári forradalom előtt túlképzés folyt, az évtizedekkel korábban végzett mérnökök kerültek az új hivatalokba. Az általuk készített dokumentumok zömmel szabályozási, rendezési, építési tervek voltak, mennyiségük óriási, de éppen a gyors munka miatt kevésbé kidolgozottak és nem mutatnak nagy változatosságot. A két legnagyobb országos munka és Tiszaszabályozás és vasútépítés dokumentumai csak kis részben kerültek vissza a központi anyagokba, hiszen a napi építési feladatoknál, a helyi részlettervek készítésénél évtizedekig használták őket. A nagyméretű tervek viszonylag gyors másolására ezekben az években még nem volt lehetőség. A központi szervektől kölcsönkért anyagok visszaküldését nem vették komolyan. Az engedélyezési eljárás a nagyobb építkezéseknél sokkal bonyolultabb volt, hiszen abba az országos szervek mellett a helyi törvényhatóságoknak is volt beleszólásuk. A bonyolult adminisztráció következménye az lett, hogy a két példányban készült tervekből néha egy sem maradt meg. Az OL D 231-262. számú fondjaihoz tartozó térképek és tervek száma ennek ellenére igen magas. 1850-1860 között 1600 db-ot tartanak számon, míg az előző évtizedekben átlag 300 volt a központi gyarapodás. Nagy szerepet játszott a térképkészítésben, hogy Weisz István 1859-ben kiadta a Tisza régi és új állapotát rögzítő térképét. Fontosak voltak a Bodoky-dinasztia Körös szabályozási tervei, Halász Gáspár sárvízi munkái, Boros Ferenc újfajta elképzelései az alföldi öntözőcsatornáról, Klasz Márton tervei a Dunavölgyi Főcsatornáról stb. Mint említettük, sok térkép készült az úrbérrendezés alkalmával is. Legtöbb község határát újra lerajzolták, illetőleg a régi térképeket ellenőrizték. Ezek a dokumentumok az úrbéri perek mellékletei lettek, és a megyei levéltárakban, az úrbéri törvényszékek iratai mellett vagy a térképgyűjteményben találhatók. Ahogyan a korábbi úrbéri térképek, ezek sem érik el a kor színvonalát. A kartográfia fejlődésében a polgári forradalom után nagy változást hozott a szintvonalas térképek megjelenése. A 19. század közepéig hosszú szakasz zárult le. Mint láttuk, a kartográfusok a vízszintes térszint a valóságnak megfelelően ábrázolták, és megfelelőek voltak a magasságmérések. Vásárhelyi tevékenysége nyomán meg tudták állapítani a tengerszinthez viszonyított magasságot, de a harmadik dimenzió jelölése nem volt egyértelmű. A18. század elején néhány térképen a hegyeket sematikus halmocskák jelzik (pl. Reviczky János Máramaros megyei térképe 1725-ből) és ezzel a jelöléssel találkozunk a század végén egyes megyetérképeken is (pl. Hont megye 1788, OL S 12. Div. X. No. 4.). Az első katonai felmérés készítői a hegyeket satírozással jelölték, a vízrajzi térképészek pedig különféle színárnyalatokkal, a 19. század közepétől pedig csíkozott hegyábrázolások is előfordulnak. Korszerű megoldást a szintvonalas ábrázolás elterjedése hozott. Magyarországon az első szintvonalas térképet 1855-ben Hátschek Ignác készítette a Temesi Bánságról, majd a következő évtizedben megnőtt az ilyen ábrázolások száma. 1869-ben megkezdődött a III. katonai felmérés, ahol e módszer alkalmazása már kötelező volt. A polgári és katonai térképezés egysége érdekében 1873-1898 között a bécsi Katonai Térképészet négy fő alappontot jelölt ki (Nadap, Ruttka, Terebes, Vöröstorony), amelyhez hozzákapcsolták az országos hálózatot. Az 1896-ban meginduló IV. katonai felmérés már ezen alapult, és az országos hálózathoz kapcsolódtak a polgári térképészet munkái is. 1885-1895 között a Vízrajzi Osztály ennek megfelelően szintezte újra a folyókat, és kezdte meg folyamatosan vezetett nyilvántartásait. Ide kapcsolódott a kataszteri felmérés is. 1849. okt. 20-án rendelte el az osztrák kor-