Káposztás István: Új Magyar Központi Levéltár Közleményei II. (Budapest, 1985)

I. Levéltári kérdések

mányzat az állandó kataszter létesítését az adókivetés egységesítése érdekében. Mivel a nemesi adómentesség miatt az előmunkálatok hiányoztak, ezért az 1850. márc. 4-i nyílt parancs értelmében először kataszteri ideiglent létesítettek, majd a munka 1853-ban háromszögeléssel kezdődött meg. 1854-ben elkészültek az első térképlapok, amelyek alapján összesítést lehetett készíteni az ország földbirtokviszonyairól, és művelési ágairól. 1856-ban a munkát 1 : 2880 méretarányú térképek készítésével - elölről kezdték. E szakasz 1895-re zárult le. 1869-ben elrendelték, hogy a térképeken jelöljék be a szintvonalakat, ami a munkát lelassította, így 1896-ban, amikor az újabb 1 : 144000 méretarányú felmérés kezdődött, a szintvonalak berajzolása már nem volt kötelező. A kataszteri munkálatok 1918-tól Állami Földmérés címen folytak tovább. Az 1850-es években készült első lapok még a korábbi időszak birtokviszonyait és művelési ágait mutatják. E lapok készítői elsődlegesen osztrák mérnökök voltak, de résztvettek benne magyar földmérők is (Újfalussy Sámuel, Sátory Antal, Raisz Ede, Csizi József). A munka végrehajtására a pénzügyigazgatóság irányítása alatt Budapesten és egyes vidéki központokban Földmérési Felügyelőségeket hoztak létre. A kataszteri térképek és a hozzájuk tartozó írásos anyagok szoros egységet képeznek. Az 1853-1895 közötti anyag több-kevesebb hiányossággal - a Pénzügyminisztérium közvetítésével az OL-ba került (OL S 78,79) és igen jó forrása a helytörténetírásnak. Az 1 : 2880 méretarányú lapok az egyes községek határát a legapróbb részletekig ábrázolják, a dűlőkig, parcellákig bontott anyag elsősorban a birtokviszonyok rögzítésére szolgált. A dokumentumokat a pénzügyigazgatóság gyűjtötte, azonban az eredményekről a községeket is értesítették. A térképekről hártyapapírra rajzolt másolatok készültek, amelyeket keményebb kartonra ragasztottak. Az ilyen birtokvázlatok mellett - a művelési ágak feltüntetésével - voltak színes, földművelési térképek is. A felmérések fő írásos dokumentumai a munkáról vezetett naplók voltak, amelyek a tulajdonos nevét, a parcellaszámot, a művelési ágat, és a parcella területét tartalmazták. A művelési ágakról községenként, megyénként több alkalommal készült összesítés (pl. 1865, 1867, 1876,1884), amelyek nyomtatásban is megjelentek. Az OL-ból hiányzó anyag zöme a helyi, megyéknél nagyobb illetékességi területű felmérési felügyelőségek térképtáraiban maradt, kurrens anyagként. Ezt sok esetben átrajzolták, vagy ha feleslegessé vált, megsemmisítették. A megyei levéltárak gyűjtőkörébe a vármegyéknek megküldött összesítők, a birtokvázlatok és mezőgazdasági térképek tartoznak, és csak kivételes esetben jutottak hozzá a felügyelőségek anyagához. 1896-ban, amikor a munka újra indult, a Pénzügyminisztérium számolt azzal, hogy az egyes darabok elvesznek, ezért olyan rendelkezés született, hogy az anyag egyik példányát az OSZK térképtárában kell elhelyezni. E térképek begyűjtésére 1924-től került sor. A jelenlegi felmérés térképeit már kinyomtatják, és azok egy példányát az állami Földmérési és Térképészeti Hivatal központi adattárában őrzik. (Napjainkban a földhivatalok - a helyi adatlapokat lezárva - új nyilvántartásokat készítenek.) || I A kiegyezés után a polgári közigazgatás legfelső szervei a minisztériumok voltak. Az 1870-es, 1880-as években a legtöbb műszaki üggyel a Közmunka- és Közlekedésügyi Minisztérium (KKM) foglalkozott, amelynek térképtárában (OL S 116), igen sok út-, víz-, híd-, vasút- és középítészeti dokumentum található. Elsősorban azokban az ügyekben kérték a törvényhatóságok a minisztérium véleményét, ahol az anyagi fedezetet államköltségen biztosították. 1889-ben a minisztériumok átszervezésére került sor, és az ekkor kialakult rendszer megmaradt a két világháború közötti években is. Eszerint a mezőgazdaság, és az ezzel összefüggő vízépítés, erdőgazdálkodás területén a Földművelésügyi Minisztérium (FM) volt illetékes, amely alá rendelt területi szervek és érdekképviseletek a folyammérnöki, kultúr-