Káposztás István: Új Magyar Központi Levéltár Közleményei II. (Budapest, 1985)

I. Levéltári kérdések

Div. XII. - D 191-227. Visszaállított helytartótanács, Div. XIII. - C 64. Dep. commerciale, Div. XIV. - C 35. Acta oeconomica, Div. XV. - C 36. Acta teleonalia, Div. XVI. - C 43. Acta secundum referentes, Div. XVII. - C 59. Dep. urbariale, Div. XVIII. - C 65. Dep. postale, Div. XDC. - C 128. Vízi és Építészeti Főigazgatóság, Div. XX. - C 66. Dep. sanitatis. A legtöbb anyagot a XIII. divisió tartalmazza. Ide kerültek a mappációs térképek egyes darabjai, az utak, hidak, csatornák rajzai is. E divisióhoz szorosan kapcsolódik a helytartótanácsi tervtár (OL T 60.), amelynek 1780-1848 között anyaga elsősorban út- és hídépítésekre vonatkozik. A tervek készítői között találunk megyei, uradalmi, kamarai, helytartótanácsi mérnököket (Wittmann Antal, Tallher József, Kenedits József, Laáb Gáspár, Zelenka Lajos, Keczkés Károly), és maga az anyag is elég vegyes. A terveket és a térképeket e területeken nehéz megkülönböztetni, sőt az is előfordul, hogy azonos létesítményre vonatkozó egyes darabok más-más gyűjteménybe kerültek. Különösen vonatkozik ez olyan tervekre, amelyek végrehajtásához a pénzt nem a központi összegekből (sóalapból) fizették. Mivel a másolás problematikus volt, ezek a tervek a területileg illetékes vármegye, a munkát finanszírozó földesúr, a véleményező Vízi és Építészeti Főigazgatóság vagy a tervező mérnököt fizető helytartótanács fondjába egyaránt tartozhattak. A dokumentumok műszaki értékét valamennyi érdekelt jól ismerte, így gyakoriak voltak a viták az egyes tervek visszatartása miatt. A helytartótanács és a Főigazgatóság azzal érvelt, hogy e tervek az egységes irányításhoz szükségesek, a megyék, földesurak pedig a létesítmények megfelelő kivitelezése, és későbbi fenntartása miatt tartották fontosnak azokat. 1806-ban indult meg az osztrák birodalom területén a //. katonai felmérés. E munkát - kevés kivétellel - osztrák hadmérnökök hajtották végre, akik háromszögeléssel, alapvonalés magasságméréssel dolgoztak. Magyarország területére 1819-től került sor. Az elkészült teljes térképsorozat 1087 lapból állt, ezen belül Erdélyt 295 szelvény ábrázolta. A felmérés egyik magyar résztvevőjének, Pongrácz Jánosnak egyéb munkái is ismertek: 1808-ban az ország postatérképét készítette el. AII. katonai felmérés a 19. század második felétől hatással volt a polgári kartográfia fejlődésére. A bécsi katonai Földrajzi Intézet ugyanis e lapokat sokszorosítva 1 : 114 000 és 1 : 280000 méretarányban közzétette. E munkában Scheda József, az Intézet litográfiái osztályának vezetője kapott nagy szerepet, aki a színes nyomtatás módszereit kidolgozta. A felsorolt nagyobb anyagok mellett a 19. század közepétől kisebb terv- és térképegyüttesek is találhatók a központi gyűjteményekben. Az egyik állag például az erdőkre vonatkozik (OL S 14.). Az erdőtérképek a helyi erdőfelügyelőségektől kerültek 1841-ben a Levéltárba. A kb. 100 db-ból álló anyagot 2 divisióba osztották. Készítőik kamarai mérnökök voltak (Metzner János, Kneidinger András, Becker Ádám, Nagy István, Pankl János stb.). A rajzokhoz írásos anyag is tartozik (dimensiones-erdőleírás), azonban a gyűjtemény kurrens anyag szerepét játszotta az erdőgazdálkodásban, és így elég hiányos. A regnicoláris levéltárban országhatár-megállapítási térképek találhatók (OL S 15.), az erdélyi gubernium dokumentumai pedig - tárgyukat tekintve - a helytartótanácsi anyaghoz hasonlítanak (OL S 84.). Fontosak az egyházi vonatkozású térképek is. A pálosok anyaga mellett (OL S 86.) meg kell említeni a vallásalap anyagát (OL S 13.) és a jezsuita térképeket (OL S 139.). Az egyházi épületekre, birtokokra, egyházmegyékre vonatkozó műszaki dokumentumok azonban csak