Káposztás István: Új Magyar Központi Levéltár Közleményei II. (Budapest, 1985)
I. Levéltári kérdések
A vízrajzi térképezés 1800-tól gyakorlatilag az Institutumban végzett mérnökök kezébe került. Bár a Vízi és Építészeti Főigazgatóságon a vízügyi mérnökök vezető szerephez jutottak, a nagyobb önállóság érdekében - e szervezeten belül - 1815-ben létrehozták a Hajózási Igazgatóságot, ahol a legkiválóbb vízépítők kizárólag szakfeladatokat végezhettek. Az Igazgatóság első vezetője Őry Dániel volt, és munkatársai sorában találjuk Zelenka Lajost, Lechner Józsefet, Keczkés Károlyt, Vargha Jánost, Vásárhelyi Pált is. A korszerű műveltséggel rendelkező, külföldön is tanult mérnökök az iskolai ismereteken kívül a térképezés új módszereiben is jártasak voltak. A törvényhatósági mérnökök közül a szegedi Vedres István és a Mosón megyei Laáb Gáspár volt jelentős, a földesúri mérnökök közül pedig Beszédes Józsefet emelhetjük ki, aki a Sárvíz, Fehér-Körös, Rába, Felső-Tisza szabályozásával foglalkozott. Hármuk közül azonban egyik sem értett a korszerű vízügyi térképezéshez. Vízrajzi felmérésekre (mappációkra) a folyószabályozási tervek készítéséhez volt szükség, az igény az új területek meghódítására, aminek egyik módja a mocsarak lecsapolása, az árvizek megszüntetése volt. A folyómedrek szabályozásához azonban ismerni kellett a folyó esését, sebességét, vízhozamát, a partok magasságát, a kis-, közép- és nagyvízi meder méreteit. Mappációk alkalmával - meghatározott kezdőponttól kiindulva - a folyóval párhuzamosan vezették a mérés alapvonalát, előre-hátra leolvasással állapítva meg az egyes pontok magasságát. Szintezték a partot és a víztükröt, úszóméréssel mérték a sebességet, mérőláncokkal, szondarúddal a víz mélységét. A Tiszavölgyben arra is lehetőség volt, hogy az elöntött területek nagyságáról ártéri kimutatást készítsenek. Néhány korai példától eltekintve a rendszeres mappációk a Körös völgyében 1818-ban indultak meg Huszár Mátyás irányításával. A munkát, amelynek alapján Huszár a korszerű szintezés elveit tanulmányában foglalta össze, 1823-ban fejezték be. Ekkor kezdődött meg a Duna-mappáció, ahol 1829-ben Huszártól Vásárhelyi, majd tőle Hieronymi Ottó vette át az irányítást. 1833-ban indult meg a Tisza felmérése, amit Lányi Sámuel vezetett. A mappádéban részt vevők általában napidíjas mérnökök voltak, sőt maga Lányi Sámuel sem tartozott ekkor a Vízi és Építészeti Főigazgatóság állományába. A Főigazgatóság feladata a munka irányítása, ellenőrzése, az elkészült tervek véleményezése volt, míg azok végrehajtásához a helytartótanács (és kamara) engedélyezte a pénzügyi fedezetet. A szintezés végrehajtásába egyes megyei mérnökök is bekapcsolódtak. A Rábát például Kenedits József Vas megye, Király György, Győr megye, és Wagner Mihály Sopron megye mérnöke szintezte. Az Építészeti Főigazgatóságról kiküldött Keczkés Károly feladata csupán a munka ellenőrzése és javítása volt. Igen jó munkát végzett Bogovich Károly, Zemplén megye mérnöke a Bodrog és eredővizei szintezésekor, aki a gazdasági mérnökként dolgozó Steiner Ádámot hívta segítségül. A mappációk alkalmával készülő műszaki dokumentumok fajtáit a helytartótanács által kiadott szintezési utasítások határozták meg. A keletkezett dokumentumok - ezek alapján - három csoportra oszthatók: a) Rajzos anyagok: Felmérés alkalmával a mappációs mérnökök elkészítették a folyók helyszínrajzát. A parton feltüntették az alapvonalat, megjelölték az egyes alappontokon mért eredményeket, a partok és a víztükör szintezésének adatait. Ha a helyszínrajz több részből állt, a részletrajzokhoz áttekintő lapot szerkesztettek. A mederről meghatározott helyeken keresztszelvényeket vettek fel, amelyeken jelölték a partok, gátak magasságát, a különféle vízállásokat, a folyó esését pedig a hossz-szelvényen ábrázolták. A munka befejezése után szabályozási tervet készítettek: rendszerint a helyszínrajzon, vagy nagyobb folyók esetén a részletrajzok áttekintő lapján. b) írásos műszaki anyagok:
