Káposztás István: Új Magyar Központi Levéltár Közleményei II. (Budapest, 1985)

II. Igazgatástörténet, fondismertetés, tanulmányok

a Kisgazda Áruforgalmi Szövetkezettel nem akart együtt dolgozni. Ezután több hónapos vita kezdődött a gyár és az Elhagyott Javak Kormánybiztossága között a tekintetben, hogy valóban elhagyottnak tekinthető-e a Lábassy-féle Gépgyár. A vitába még Balogh István miniszterelnökségi államtitkár is bekapcsolódott. A kormánybiztosság véleménye szerint az EM AG Parasztok és Munkások Közös Szövetkezetébe tömörült mind a négy üzem elhagyottnak tekintendő, mivel közös vezérigazgatójuk, Lovass Géza külföldre távozott, és a 10.490/ 1945. ME sz. r. 4. §-a értelmében az elhagyottság megállapítása szempontjából a vállalat vezetőinek távolléte döntő jelentőségű. Ezzel szemben az üzem vezetői, munkásai szerint a Lábassy-féle Gépgyárat a szövetkezet igazgatósága és felügyelő bizottsága irányítja, amelynek tagjai a népi demokrácia aktív harcosai, a gyárat a kétkezi dolgozók hozták rendbe, és tették termelésre alkalmassá. Az üzemi vezetés maga mögött tudva a munkások egyöntetű támogatását, továbbra is követelte a gyárnak az EMAG Parasztok és Munkások Közös Szövetkezetébe való visszahelyezését még akkor is, ha korábban voltak bizonyos nézeteltérések. A közel egyéves huzavonából a gyár került ki győztesen: 1947. január i-ével visszakerült az EMAG keretébe, a hároméves terv végrehajtását, mint tagszövetkezet kezdhette meg. Az a bizonytalanság és gazdátlanság, amelyet az üzem átélt, rendkívül rossz hatással volt a termelésre, s talán még ennél is súlyosabb, hogy az a lelkesedés, kezdeményezés, mely a munkások körében a felszabadulás utáni hónapokban komoly lendítő erőnek számított, most kezdett visszaesni. Jól illusztrálja ezt az elkeseredett hangulatot az a panaszlevél, amelyet az üzem vezetői 1945 végén küldtek az Iparügyi Minisztériumhoz. „Alulírott volt Lábassy-féle Mezőgazdasági Ipari és Gépgyár tisztelettel tudomására hozzuk, hogy gyárunk az orosz katonai vezetés alól való felszabadulás óta a kellő vezetés híján nem tudott öntödei kokszhoz jutni, minek következtében vasöntőműhelyünk nyolc héttel ezelőtt kénytelen volt üzemét beszüntetni. Ennek az üzembeszüntetésnek következtében gyárunk egyéb üzemosztályai is munkájuk elfogyásának közvetlen veszélyébe kerültek és nagyon félő, hogy ha igen rövid időn belül nem kapnak megfelelő mennyiségű öntödei kokszot, gyárunk teljes egészében kénytelen lesz munkáját beszüntetni. Ha azt a nemzetgazdasági szempontból is nagyon súlyosan számításba jövő körülményt nem is számítjuk, hogy ezzel a munkabeszüntetéssel száz olyan családos alkalmazottunk vesztené el keresetét a magyar történelem egyik legsúlyosabb téli időszaka küszöbén, akik mindegyikét családi hajléka Törökszentmiklóshoz köti, és jutna elképzelhetetlen ínségbe családostól együtt. Nyomatékosan hangsúlyozni kell azt a körülményt, hogy vállalatunk Magyarország tiszántúli részének egyetlen olyan komoly ipartelepe, amely rendszeresen foglalkozik a mezőgazdaságnak talajművelő eszközökkel való felszerelésével. Fontosságát még elsúlyosítja az az országos fenyegető veszély, hogy a felrobbantott hidaink pótlására szolgáló hadi hidakat a téli jégzajlás elsodorhatja, és ez esetben egyedül marad Magyarország több mint egyharmad részének kiszolgálása talajművelő eszközökkel. Nem szabad tehát elmulasztanunk semmi lehetőséget arra, hogy üzemünk működésben maradását biztosítsuk. Ezért azzal az igen sürgős kérdéssel járulunk a Magyar Iparügyi Minisztérium, mint Magyarország legfelsőbb iparügyi közigazgatási hatósága elé, hogy szíveskedjék haladéktalanul gyárunk öntőműhely üzemének újraindításához nélkülözhetetlen I vagon öntödei kokszot kiutalni, hogy vállalatunk továbbra is részt vehessen a tiszántúli körzet oly égetően szükséges talajművelő eszközök gyártásában, amiben már eddig is általánosan elismert szolgálatokat tett a magyar mezőgazdaságnak."

11 Még akkor is, ha a levél elég pesszimista hangulatú, s a ténylegesnél valamivel sötétebb képet fest a gyár helyzetéről, a bajok igen súlyosak voltak. Valóban fennállt annak a veszélye, hogy az üzem nem képes termelni és elsorvad. A nehézségek elsősorban az általános országos