Káposztás István: Új Magyar Központi Levéltár Közleményei II. (Budapest, 1985)

I. Levéltári kérdések

A i8. század első felétől a műszaki dokumentumok között terveket is találunk. A legkorábbi tervek a kamara anyagában illetve a családi levéltárak irataiban maradtak fenn. A kamaránál 1729-ből származik az első dokumentum (OL T 1. No. 1.), a belgrádi hadianyagraktár terve, amely még katonai célokat szolgált. 1727-től vannak templomtervek a pálosok irataiban. Míg a térképek jelentős része fa- vagy rézmetszet segítségével kiadásra került és ismertté vált, addig a tervek fennmaradása a 18. század első felétől esetleges. A földesurak számára dolgozó mérnököket senki sem kötelezte arra, hogy az épületek dokumentumait megőrizzék, levéltárba helyezzék. így a családi levéltárakban is inkább az építkezések számadásai maradtak meg, mint a tervrajzok. A 18. század második felétől a műszaki dokumentumok fejlődését több tényező lendítette előre. Míg a korai térképek elsődlegesen „tudományos" célokat szolgáltak, a 18. század közepétől már differenciáltabb igényeket elégítettek ki. 1. A török pusztítása után az ország középső területei újratelepültek, és a népesség növekedésével a birtok- és községhatárok rögzítése egyre fontosabbá vált. 2. Sok térkép keletkezett 1767 után, az úrbérrendezés alkalmával, amikor maga a királynő kívánta a földesurak és a jobbágyok viszonyát rendezni. A rendezés egyik fontos feltétele a jobbágyföldek és aliódiumok felmérése, a határ\onalak kijelölése volt. 3. A bécsi Haditanács az 1760-as években - Mária Terézia sikertelen háborúi után egyre inkább felismerte a térképezés katonai jelentőségét, és költségeket nem kímélve mindent megtett, hogy a birodalom megmaradt tartományairól részletes felmérések készüljenek. 4. A műszaki dokumentumok jelentős része a 18. század második felében a földrajzi és gazdasági átalakulás képét rögzítette. E csoportba tartoznak az erdők, mocsarak, folyók térképei, csatornák, hidak, utak építése alkalmával készült tervrajzok. Ebben az időben növekedett az épülettervek száma is, folyamatosan kialakultak a tervkészítés normái, de az egyes darabok megőrzése a továbbiakban sem v olt kötelező. Míg a katonai térképek készítése az osztrák hadmérnökök feladata volt, az egyéb igények kielégítése megkövetelte a hazai műszaki gárda létrehozását. Először a kamara tett lépéseket: a telepítések zavartalan lebonyolítása, a kincstári birtokok felmérése érdekében már a 18. század első évtizedeiben foglalkoztatott műszakiakat. 1708-1711 között a bécsi szolgálatban álló Dietz János irányította a kamarai személyzet munkáját, majd 1715-ben Prati Fortunato kinevezésével megszervezték az első mérnöki státust. A létszám fokozatosan emelkedett. 1772-ben Hillebrand Ferenc kamarai építész mellett már 6 mérnök dolgozott. 1772-1773-ban - közvetlen bécsi irányítás alatt - önálló vízügyi műszaki szervezetet hoztak létre, amely a Dunán illetve a Száván és Kulpán volt illetékes. A dunai szervezet utódja a Helytartótanács irányítása alatt működő Hajózási Igazgatóság, majd többszörös átszervezés után 1788-tól a Vízi- és Építészeti Főigazgatóság lett, amely a polgári forradalomig az ország területén folyó műszaki munkákat irányította. Személyzete középítészeti, út- és hídépítési valamint vízépítési ügyekkel foglalkozott. Az 1770-es, 1780-as évektől a megyékben és városokban megszervezték a mérnöki státusokat, és egyre több geometrát alkalmaztak a földesurak is. Az új álláshelyeket már nem lehetett külföldről hívott mérnökökkel betölteni, és arra sem volt lehetőség, hogy a magyar származású mérnökök mindig külföldön tanuljanak. Mikoviny még a jénai egyetemen végezte tanulmányait, a hadmérnökök és a kormányszékek első műszaki alkalmazottjai az 1717-ben alapított bécsi, illetve a gumpensdorfi hadmérnöki akadémián tanultak, az 1760-as években azonban a hazai mérnökképzés megoldása is napirendre került. 1763-ban Szempcen, az Eszterházyak birtokán megalapították a Collegium Oeconomicumot, ahol a gazdasági és műszaki ismereteket egyaránt oktatták. Az itt tanuló