Káposztás István: Új Magyar Központi Levéltár Közleményei II. (Budapest, 1985)

I. Levéltári kérdések

tok közül kiemelt tervekről a BFL-ben és az OL-ben cédulakatalógusok, kéziratos és nyomtatott repertóriumok készültek, különböző színvonalon. 1982-ben a BFL a terv- és térképanyag számítógépes feldolgozását is megkezdte. A műszaki dokumentumok fejlődésének történetét a rendelkezésre álló előmunkálatok nyomán nehéz összefoglalni. A zömmel analitikus segédletek (repertóriumok, katalógusok) csak részletes, elemző feldolgozás után adnának lehetőséget szintézis készítésére, amihez még egy sor kutatást kell elvégezni. Jelen összefoglalásban - a teljesség igénye nélkül - a fejlődés fontosabb állomásait próbáljuk nyomonkísérni, elsődlegesen a tervdokumentációk kialakulását tartva szem előtt. Bevezetésként tisztázni kell még egy módszertani kérdést. A levéltárak az iratoktól különálló terveket és térképeket regisztratúra jellegű fond állagaként, vagy gyűjteményként kezelik. E gyűjtemények lehetnek pertinencia alapján kialakított együttesek, ahová nemcsak az iratok közül kiemelt tervek, térképek helyezhetők el, hanem gyűjtés vagy vásárlás során szerzett darabok is. Másrészt lehetnek gyűjteményes fondok, amelyek állagait a különféle fondképzők anyagából kiemelt dokumentumok alkotják. A levéltári gyakorlatban a tervek, térképek kezelése esetén zömmel a fondszemlélet érvényesül, hiszen a katalógusok tárgy szerinti csoportosításra és visszakeresésre lehetőséget adnak. A jelenlegi szabályok értelmében - bizonyos korlátok között - levéltári anyagot őrizhetnek, gyűjthetnek a múzeumok és könyvtárak is. Bár a múzeumokban elsősorban a metszetek, a könyvtárban a nyomtatott anyagok gyűjtése jellemző, ajándékozás, vásárlás során kerülhettek e gyűjteményekbe nem irattári eredetű kéziratos tervek, térképek, levéltári anyagnak minősülő dokumentumok. Elemzés során figyelembe kell venni ezeket a fontos töredékeket is. A szakirodalom szerint a térképek készítése Magyarországon a 16. századelejéig vezethető vissza. Lázár diák, Bakócz Tamás esztergomi érsek titkára 1528-ban készítette el Magyarország 1 :i20 000 méretarányú térképét, amely több kiadásban megjelent. A munkának nem volt katonai célzata, mégis fontos szerepet játszott a török háborúk idején. A térkép tájolása ÉK-DNy irányú, az óramutató járásával ellenkező irányban 45-50 e-kal eltér a szabályostól. A térkép kiadói nem ismerték fel a tévedést, és azt másolói sem tudták korrigálni. Lázár diák térképét vette alapul 1556-ban Lazius Farkas, császári történész és kartográfus. Saját, helyesen tájolt térképébe innen másolta be - rossz irányban - a folyókat és hegyeket. 1571-ben Zsámboky (Sambucus) János újabb Magyarország térképet rajzolt, de elődeit ő sem korrigálta. A 17. századtól több kisebb területet ábrázoló, kezdetleges térkép maradt fenn a gyűjteményekben. Az Egyetemi Könyvtár Kaprinai-gyűjteményében található Túróc megye, a Festetich család keszthelyi anyagában Trencsén megye és a kapuvári uradalom térképe. Ezen kívül 17. századi anyagot csak a Batthyány, Balassa, Bogyay, Szirmay család térképei között talárunk. A 17. századi munkák közül kiemelkedik Hevenesi Gábor jezsuita szerzetes térképgyűjteménye, a Parvus Atlasz Hungáriáé, amely az Egyetemi Könyvtár egyik legértékesebb darabja (1689). A 18. század elején a térképkészítésben Marsigli Ferdinánd és Müller János játszott fontos szerepet. Nem voltak magyar származásúak, nem rendelkeztek helyismerettel, így a helységek egymástól való távolságát méréssel állapították meg. Müller János 1701-ben, 1706-ban, 1709-ben készített országtérképeket. Ezek tájolása jó, a határ vonala pontos, a térkép készítője már végzett háromszögeléseket is, a távolságokat azonban csak a kocsikerék fordulatszámával állapította meg. A kuruc háborúk idején nem volt minden terület elérhető, így az utak és helységek jelölései a térképen sematikusak.