Káposztás István: Új Magyar Központi Levéltár Közleményei II. (Budapest, 1985)

I. Levéltári kérdések

tok ellátására már nem okvetlenül szükséges anyagban az egyes szervek selejtezni szeretnének. Egyre sürgősebb feladat, hogy a levéltárak szembenézzenek a tervtárak növekvő problémáival. A térképek fejlődése a múzeumokban, könyvtárakban lévő anyag alapján az ókortól szinte napjainkig nyomonkísérhető. Egész könyvtárnyi irodalom áll rendelkezésre a térképkészítés technikájának alakulásáról, a mérés, helymeghatározás, ábrázolás módozatairól. A térképeknek csak egy részét, a kéziratos térképeket tekintjük levéltári anyagnak. Ezek közül is azokat, amelyek iratok mellékleteként kerültek a gyűjteményekbe, hiszen a jelenlegi levéltári törvény szerint a megjelentetés céljával készült kézirat nem vonható be az irat fogalmába. Ha e szabályt szorosan értelmezzük, a 18. századi kéziratos térképeknek egy része nem kerülhetne a levéltárba, hiszen azok a kiadás szándékával készültek, sőt fametszet, rézmetszet vagy litográfia-formában meg is jelentek. Á nyomtatott anyag és annak kézirata már a könyvtárak profiljába tartozik. A térképkiadványok azonban nem lebecsülendők a levéltári dokumentumok fejlődése szempontjából sem. Egy-egy gyűjtemény körül jelentős iskola alakulhatott ki, mivel a különböző lapok rajzolói csak azonos módszerekkel dolgozhattak. A tapasztalatok átadása hozzájárult új ismeretek, technikák elsajátításához. Éppen a gyűjtőköri bizonytalanságok miatt térképeket a könyvtárak, levéltárak, múzeumok egyaránt őriznek, azonban a kéziratos anyagnak 90%-a levéltárban van. A térképek levéltári jelentősége a nyomdatechnika fejlődésével a 19. század végétől csökken. Ettől kezdve a kis területeket ábrázoló, nagy méretarányú helyszínrajzok, vázrajzok kapnak szerepet. Ezek azonban nemcsak újra szorosan kapcsolódnak a levéltári iratanyaghoz, hanem részeivé válnak a tervdokumentációknak. A tervek és térképek között azonban már a 18. századtól megfigyelhető a kapcsolat. Az épületek terveinek elkészítéséhez szükség volt a térképekre, sőt például út-, híd- csatornaterveket megfelelő térképek nélkül össze sem lehetett állítani. Ezekben az esetekben a tervek és térképek, mint levéltári egységek, szét sem választhatók. Igen szoros az összefonódás a városi anyag esetén is. A részlet-térképeket, rendezési terveket, háztömbök alaprajzait elvileg tervek és térképek közé egyaránt sorolhatjuk. A műszaki dokumentumok kérdéséhez a levéltárosok évtizedek óta bizonyos óvatossággal nyúlnak hozzá. Sokan foglalkoztak részletproblémákkal, de a hagyományos összefoglalások hiányoznak, ami rendkívül megnehezíti az áttekintést. Különösen gondot jelent ez a központi gyűjteményeknél. Az Országos Levéltár (OL) S és T szekciójának anyagáról nem készült alapleltár, az egyre növekvő cédulaanyag térképkatalógus formájában való kiadása még éveket vesz igénybe, ha a polgári kori térképeket is figyelembe vesszük. Az Országos Levéltár anyaga két fő csoportra tagolódik; az alakjuk miatt a 18. század óta külön kezelt tervekre és térképekre, valamint az 1962-ben megkezdett feltárás eredményeként kiemelt anyagra. A térképekről készült tanulmányok sajnos még csak a törzsanyagot veszik figyelembe, újabb összefoglalás nem készült, sem levéltári, sem technikatörténeti szempontból. A teljes anyag áttekintése és tanulmányozása sok lényeges változást fog hozni a műszaki történetírás számára is. Budapest Főváros Levéltáraiban (BFL) az alapleltárak tartalmazzák az 1955-ig begyűjtött tervekre és térképekre vonatkozó fontosabb adatokat, azonban az újabb szerzeményekről csak a fondjegyzék ad eligazítást. A viszonylag jelentős terv- és térképtárral rendelkező Csongrád Megyei Levéltár Szegedre vonatkozó anyagát Oltvai Ferenc 1960-ban ismertette, és 1978-ban alapleltár készült az Országos Vízügyi Levéltár anyagáról. 1955 óta folyik a megyei levéltárak térképeinek feltárása, és a kéziratos anyag katalógusa valamennyi területi levéltárról - olykor részletesebb változatban is - megjelent. Az ira-