Káposztás István: Új Magyar Központi Levéltár Közleményei II. (Budapest, 1985)

I. Levéltári kérdések

DÓKA KLÁRA: A tollrajztól a műszaki dokumentációig (Történeti áttekintés) A mai gyakorlatban használt építési műszaki dokumentációk hosszú történeti fejlődés eredményeként alakultak ki, amely fejlődést technikai és társadalmi tényezők egyaránt befolyásolták. Nemcsak a rajzok készítésével kapcsolatos ismeretanyag nőtt, és azok előállítási technikája fejlődött, hanem az építő tevékenység differenciálódásával, az e területen végbement munkamegosztással egyre nagyobb lett a tervek és térképek iránt a társadalmi igény. E dokumentumoknak azonban csak egy része levéltári anyag. A magyarországi gyakorlatban levéltári „lecsapódásukkal" először a 18. században találkozunk. A török előtti levéltárak jelentős része megsemmisült, a 16-17. századi Magyarországra vonatkozó műszaki anyagokat (végvárak rajzait, erődítési terveket, katonai térképeket) a bécsi kormányszervek őrizték, sőt olykor azok távolabbi európai gyűjteményekbe is kerültek. A tervek, térképek és az őket kiegészítő írásos anyagok készítése külön fejlődött, maga a rajz, mint önálló szellemi termék, külön életet élt. A fejlődés folyamán a legkorábbi műszaki dokumentumok a tervek voltak. A nagyobb építmények létesítése a középkorban sem volt lehetséges pontos rajzok, számítások nélkül. Mint említettük, ezek a dokumentumok azonban nem játszanak szerepet a levéltári anyagban, legfeljebb múzeumokban őrzik őket. Számuk oly csekély, hogy a régészeti kutatás érdemben nem támaszkodhat rájuk. A 18. század elejétől a tervek már viszonylag rendszeresen előfordulnak levéltári anyagban is. Rendszerint az iratok mellékleteiként szerepelnek és szorosan beépülnek a regisztratúrába. Szétválasztásukkal csak a nagyobb levéltárak (OL, BFL) gyakorlatában találkozunk. Az egyes épületek és más létesítmények tervei egyedi jelentőségűek, közös vonásaik, azonos stílusjegyeik csak az egyes darabok tanulmányozása során állapithatók meg. Az utóbbi évtizedeket leszámítva nem merültek fel problémák, hogy az adott tervek mely levéltár illetékességi körébe tartoznak, illetőleg, hogy egy-egy szerv anyagán belül hová sorolhatók, hiszen ezt a hozzájuk tartozó iratok mutatják. Ha az utolsó 70-80 év iratait vizsgáljuk látható, hogy a tervek száma a területi levéltárakban csökkent. Ennek oka, hogy a levéltárak önálló intézményekké, szakhivatalokká válásával, majd gyűjtőterületük bővülésével a létesítményeket engedélyező és üzemeltető szervek kialakították saját tervtáraikat, ahol a „kurrens" anyagot őrzik. Néhány kivételtől eltekintve - elsősorban a városi levéltárakba - csak a kevésbé jelentős, töredékes anyagok kerülhettek. A tervanyag levéltári értékének devalválódását elősegítette az utóbbi évtizedekben a fénymásolás elterjedése. Az eredeti mellett 7-8 példányban készült másolatok a jelenlegi irattári tervek szerint általában nem selejtezhetek, holott valamennyi példány megőrzése felesleges. Egyre növekszik így a „kurrens" dokumentumok mennyisége is, és a napi felada* A tanulmány a Módszertani Osztály felkérésére 1983-ban készült, „Az építési műszaki dokumentációk a levéltári anyagban" című téma előkészítéseként.