C. Tóth Norbert: Az esztergomi székeskáptalan a 15. században, II. rész. A sasadi tizedper 1452-1465 közötti „krónikája" - Subsidia ad historiam medii aevi Hungariae inquirendam 8. (Budapest, 2015)
1. A sasadi (nevegyi) tizedekért a pécsváradi monostorral folytatott per a kezdetektől 1465-ig - 1.5. A tizedper 1451–1465 közötti időszakában kibocsátott szentszéki iratok tanúi
62 A sasadi (nevegyi) tizedekért a pécsváradi monostorral folytatott per a kezdetektől 1465-ig Két kivételt azonban ez esetben is tettem: Tapolcai Gellért három tanúsorban is szerepel — 1457. október 1-jén (13. sz.) mint közjegyző, 1459. május 2-án (22. sz.) és 1461. november 24-én (25. sz.) — és egyetlen esetben sem írták a neve mellé, hogy egyházi állása lenne. Más adataink alapján viszont tudjuk róla, hogy az utóbbi alkalommal már biztosan rendelkezett egyházi javadalommal: 1460. június 14-én ugyanis mint esztergom-szentgyörgyi kanonok járt el ügyvédként az esztergomi szentszéki bíróság előtt,248 sőt fél évtized múltán, 1466-ban már a váci káptalanban a szigetfői főesperességet viselte.249 Mindez azt jelenti, hogy — jobb híján — 1460. előtti szerepléseikor a világiak, azután pedig az egyházi tanúk között vettem számba. A másik személy Garai Péter, aki két tanúsorban — 1452. november 12-én (7. sz.) és 1453. május 4-én (8. sz.) — közjegyzőként, míg egy harmadikban — 1458. szeptember 23-án (19. sz.) — már presbiterként szerepel. így ez utóbbi alkalommal őt is az egyháziak közé számítottam. A vizsgált 15 évben összesen 29 darab közjegyzői oklevél felelt meg az általam kialakított követelményeknek. Ezekben 175 tanút soroltak fel, akik közül gyakorlatilag fele-fele arányban kerültek ki az egyháziak és világiak. A 29 oklevélben — súlyozva — átlagosan 5-6 személy nevével találkozunk. Három oklevélben ettől szélsőségesen eltérő tanúszám található: 1458-ban és 1463-ban Esztergomban 19, 12 és 10,1452-ben Budán pedig 13 nevet tüntettek fel. Ennek természetesen megvannak az okai: 1458. szeptember 8-án, amikor tizenkilenc tanút neveztek meg, Szécsi Dénes érsek hozott ítéletet a perben (17. sz.), míg szeptember 23-án, amikor tíz személy szerepel, hirdették ki az ítéletet (19. sz.), végül 1463. február 21-én, amikor tizenkét tanút soroltak fel, a korábbi ítéletet erősítette meg ismét az érsek (27. sz.). A tizenhárom tanút feltüntető 1452. szeptember 14-i iratban pedig nem másról volt szó, mint arról, hogy a nevegyi tizedek birtokába visszaiktatták, valamint a pécsváradi monostor ottani birtokrészébe bevezették az esztergomi káptalant (6. sz.). Az eseményeknek megfelelően alakult az egyháziak és világiak aránya is: amíg az esztergomi kelte- zésűekben a tanúk többsége az egyháziak került ki, addig a nevegyi iktatásról szóló iratban döntően világiakkal — helyi szőlőbirtokosokkal — találkozunk. Általánosságban (és persze az általam meghatározott feltételeknek köszönhetően) leszögezhető, hogy a tanúk főleg az oklevél kiállítási helyén élők, illetve a tisztséget vagy javadalmat viselők közül kerültek ki. Néhány esetben azonban első látásra nehezen magyarázható példákkal is találkozni, ám mielőtt a kivételekre térnék, nézzük meg, hogy mit tudhatunk meg még az egyházi és világi tanúkról. Kezdjük az utóbbiakkal! 248 DL 15459., vö. Kollányi R: Kanonokok 105. DF 236984., vö. C. Tóth N.: Váci székeskáptalan. 249
