C. Tóth Norbert: Az esztergomi székeskáptalan a 15. században, II. rész. A sasadi tizedper 1452-1465 közötti „krónikája" - Subsidia ad historiam medii aevi Hungariae inquirendam 8. (Budapest, 2015)
1. A sasadi (nevegyi) tizedekért a pécsváradi monostorral folytatott per a kezdetektől 1465-ig - 1.1. A sasadi (nevegyi) tizedek
22 A sasadi (nevegyi) tizedekért a pécsváradi monostorral folytatott per a kezdetektől 1465-ig 1.2. Az esztergomi káptalan ügyvédjeinek tevékenysége és költségei 1452-1465 között 1.2.1. A tizedper története 1452-ig Az egykori Nevegy falu — amely az 1430-as évekre már teljesen elnéptelenedett —, területén fekvő szőlők tizedei ügyében indult per pontos kezdő időpontjára nincsenek adataink, de mint fentebb már írtam, nagy valószínűséggel egybeeshetett Sós László kormányzó pécsváradi berendezkedésével. Az első forrás, amely a már zajló jogi procedúráról tudósít, Kőszegi55 Bálint budai olvasókanonok,56 Pálóci György esztergomi érsek által kiküldött bíró 1433. október 14-i, budai lakóházában kiadott oklevele.57 Ebből annyi tudható meg, hogy a pert az esztergomi káptalan indította Sós László, a pécsváradi apátság kormányzója és 55 ZsO VI. 1234. sz. 56 Méltóságviselésének időtartama nem egyértelmű: 1414. június 24-i káptalani oklevélben már feltűnik olvasókanonokként (DL 43250.), elődje, Wrede János azonban még egy Konstanzban 1415. július 16-án kelt oklevélben szerepel e tisztségben (ZsO V. 871. sz.). Mályusz Elemér annak idején a hivatalban történt váltást és ezzel együtt János halálát 1416-ra tette V. Márton pápa 1417. december 11-i (ZsO VI. 1234. sz.) levele alapján (Mályusz E.: Budai egyetem 19.). Az ellentmondást egyelőre nem tudom feloldani (esetlegesen felmerülhet a káptalani oklevél 1415. évre történő feloldása, de ez még mindig kevés, azt is feltételeznünk kellene, hogy az ünnep nevéből kimaradt a „decollatio" szó. Mindkét feltétel teljesülése esetén az oklevél dátuma — 1415. aug. 29. — már éppen illene a többi adathoz), mindenesetre 1416. február 13-tól (Justh 95. sz.) már csak Bálint méltóságviselésére van adat. Az olvasókanonokságot 1451. november 7-én (DL 102835.) még viselte. Mályusz Elemér Békefi Remigre hivatkozva (Békefi R.: Káptalani iskolák 202.) ugyan 1452-ig jelezte méltóságviselését (Mályusz E.: Budai egyetem 20.), de Békefi által idézett pápai parancslevélből inkább az derül ki, hogy Bálint már nincsen az élők sorában (Mon. Rom. Vespr. III. 143.). 1453. február 23-i méltóságsorban már nem szerepel (DL 14517). — Az idézett tanulmányban Mályusz Elemér több következtetése is archontológiai és prozopográfiai adatokon nyugszik, így érzékletes képet rajzolt Domokos váradi őrkanonok javadalomról való lemondásáról: „A zsinat egyik magyar tagja, ... mintha előre látta volna a fenyegető csődöt (ti. a budai egyetem megszűnését — C. T. N.). O szokatlan elhatározásra jutva 1417 végén ... bejelentette, hogy lemond javadalmáról és nem tér vissza Magyarországba. ... Sajnálatos, hogy nem tudjuk, mi lett lemondását követően sorsa, mert akkor talán megállapíthatnék a közvetlen okot, amely elhatározásában vezette. Ily magyarázat hiányában azt a feltevést kockáztatjuk meg, hogy hosszú külföldi tartózkodása után nem érzett magában elég erőt belehelyezkedni a szegényes hazai környezetbe. Amikor mint decretorum doctor először hazatért valamelyik külföldi egyetemről..., életkedve még eltakarhatta szeme előtt az otthon sivár képét. Mintegy két évtized elmúltával, három évi újabb külföldi tartózkodás után, miközben a kor forrongó szellemi elitjének körében, ennek tagja gyanánt forgolódott, úgy érezhette, hogy nem képes többé a reménytelenséget vállalni." (Mályusz E.: Budai egyetem 23-24.) E Mályusz Elemér által lefestett nyomasztó képet teljesen megváltoztatja, hogy Bodonyi Domokos lemondása után elnyerte az esztergomi káptalan olva- sókanonokságát (1417-1418), majd 1418-tól 1434-ig az esztergom-szentistváni társaskáptalan élén állt. (Életrajzát lásd C. Tóth N.-Lakatos B.-Mikó G.: Pozsonyi viszály 203-208.; életének prozopográfiai adatait pedig lásd uo. 224.) BTOEIII. 1064. sz. (DF 237427. [EKM AR 45-2-2.]) 57
