C. Tóth Norbert: Az esztergomi székeskáptalan a 15. században, I. rész. A kanonoki testület és az egyetemjárás - Subsidia ad historiam medii aevi Hungariae inquirendam 7. (Budapest, 2015)
3. Mítosz és valóság – Az egyházi középréteg Esztergomban
Karrier az esztergomi káptalanban 115 Jól látható ugyanakkor, hogy a kispréposti cím mind az egyszerű kanonokok, mind pedig a főesperességet viseltek számára elérhető volt, ám egyúttal a javadalom megszerzése karrierjük végpontját is jelentette. Az egyetemi fokozat megléte itt sem volt szükséges a továbblépéshez. Hasonló képet nyerünk, ha a 23 ismert oszloposkanonokot vizsgáljuk. Az arányok itt is beszédesek: a nyolc olvasókanonokból hét, a hat éneklőkanonokból öt és a kilenc őrkanonokból hat volt „külsős", azaz mindössze ötödük érkezett a káptalanon belülről: Kajári Ábrahám és Gosztonyi László kanonok- ságból őrkanonokságra, Vicedomini Máté és Lippai Mihály főesperességből olvasó-, illetve őrkanonokságra, míg Sóki Miklós őrkanonokságról éneklőka- nonokságra jutva érte el pályája csúcsát. Mint látható, az egyetemi diploma itt sem számított. Összefoglalóan elmondható, hogy az esztergomi székeskáptalan tagjai számára csak kivételes esetekben nyíltak meg utak az oszloposkanonokság, illetve kisprépostságok, valamint a nagyprépostság felé. Viszont akkor miben reménykedhetett egy kanonok? Milyen előrelépésben bízhatott, ha a káptalanon belül szeretett volna előrébb jutni? Válaszom erre az, hogy egyértelműen a főesperességek voltak azok, amelyeket módjukban állt elérni az egyes kanonokoknak. A 39. táblázatból látható, hogy húsz kanonoknak (akiknek éppen fele rendelkezett egyetemi fokozattal) sikerült hosszabb-rövidebb idő után előrelépnie egy főesperességre. Az esztergomi székeskáptalanban ekkoriban — ahogyan az 1.1. fejezetben már szó esett róla — 8+1 főesperesség volt, amelyek betűrendben a következők: barsi, gömöri, honti, komáromi, nógrádi, nyitrai, sasvári és zólyomi, valamint a „helybenlakó" tornai főesperes. Ha mármost e húsz kanonok által elnyert főesperességet vetjük vizsgálat alá, igen meglepő eredményre juthatunk, ám ennek ismertetése előtt lássuk, melyek voltak a legelérhetőbb javadalmak. A kanonokságból heten léptek előre a sasvári, négyen a gömöri, hárman- hárman a barsi és honti, ketten a zólyomi és egy személy a nógrádi főesperességre. Mint látható, toronymagasan vezet a sasvári főesperesség, a másik oldalon viszont ott áll, pontosabban nem áll, a komáromi és a nyitrai főesperesség: e kettőre senki sem jutott egyszerű kanonoki stallumból. Az egyes főesperességek elérhetőségét természetesen több dolog is befolyásolhatta. Az egyik a rangjuk, amelyre mindjárt rátérek, a másik pedig üresedésük intenzitása. Ez utóbbi a jelen esetben azt jelenti, hogy például a nógrádi főesperesség azért nem jelentett valós választási lehetőséget, mivel a vizsgált 110 éves időszakban három személy (Sóvári Sós László, Szalárdi János és Túronyi Mihály) összesen több mint hatvan évig viselte a címet. Az egyes főesperességek rangjára térve a két végponton összesen három főesperesség helyezkedik el. A legtöbb kanonok a sasvári főesperességet érte el először, ám a legtöbbjüknek ez csak átmeneti állomást jelentett: onnan vagy egy másik főesperességre vagy méltóságviselő kanonokságra vagy éppen kispréposti javadalomra léptek tovább. így például a már többször idézett Lippai Mihály a kanonoksága után előbb sasvári főesperes, majd őrkanonok lett. Ezzel szemben a nyitrai főesperességre, mint láttuk, a
