Szőcs Tibor: A nádori intézmény korai története 1000-1342 - Subsidia ad historiam medii aevi Hungariae inquirendam 5. (Budapest, 2014)
X. A nádori hivatal jövedelmei
254 Szőcs Tibor: A nádori intézmény korai története 1000-1342 juttatott részre) forrásként egyedül az általa is hangsúlyozottan hamisnak nyilvánított pécsi oklevelet hozta fel, más 13-14. századi forrást, amiben szó esne a nádori részről, ő sem talált.1318 A tized beszedésekor a megyésispán (pontosabban annak egy embere) részvételéről III. András 1291. évi törvénye is megemlékezett, ám a nádort ott sem említették ilyen összefüggésben.1319 Elviekben nem kizárható, hogy a 14. században az ispán mellett a nádor segítségét is igénybe vették a tized beszedésekor (pl. ha a megyei hatóságnak ellenszegült valaki, és felsőbb fórummal kellett nyomatékosítani), de ha ez így is volt, ez a „jövedelem", amellett, hogy jóformán alig bizonyítható, erősen alkalminak is számított. Szólni kell azonban egy olyan forrásról, amely minden bírói intézményhez, így a nádorihoz is kötődött, ez pedig nem más, mint hogy a szokásjog szerint a mindenkori bírónak valamennyi illetmény járt az ítélkezésért cserébe. Ez a 13. századra már úgy állandósult, hogy a pervesztes fél büntetésül elkobzott javainak a kétharmad része a bíró tulajdonába ment át, az egyharmad rész pedig a pernyertes félé volt.1320 Péc nb. Dénes 1273. évi oklevele ezt úgy fogalmazta meg, hogy „az ország szokásjoga szerint az ... elítélendőknek, sőt a már elítélteknek a javai és birtokai a nádorság kezére kell hogy jussanak".1321 Ha az illetőt hamis vádaskodásban találták bűnösnek, akár még a teljes birtokállományát is elkobozhatták (egy 1268. évi megfogalmazás szerint: „a bizonyítottan hamisan vádaskodók birtokainak és javainak az ország szokásjoga szerint a bíró és a másik fél kezére kell jutniuk").1322 Csak a bíró jóindulatán múlott, hogy meghagyott-e valamennyit a régi tulajdonos vagy örökösei kezén.1323 Ezeket az ingatlanokat többnyire nem tartotta meg a nádor, hanem túladott rajtuk. Szintén a szokásjog szabályozta azt, hogy először a távolabbi rokonságnak kellett a földet felkínálni eladásra, utána a szomszédságnak. Ha senki közülük nem érdeklődött (vagy nem volt elég pénzük), akkor bárkinek eladhatta a földet.1324 1318 Mályusz: Tizedkizsákmányolás 323.19. jz. vö. uo. 321. 1319 DRMH 1/1.46. 1320 Erre az egész általunk elemzett korszakon végighúzódó arányra lásd pl. 1239: ÁÚO VII. 78.; 1268: CD VII/5. 352-353.; 1288: ÁÚO IX. 481. (RP 64., 143., 240-241. sz.); 1333: AOkl XVII. 241. sz.; 1342: AOkl XXVI. 434. sz. 1321 „condempnandorum, ymo condempnatorum res et possessiones iuxta regni cosuetudinem ad manus palatinatus debeant devolvi" ÁÚO IX. 39. (RP 162. sz.) 1322 „possessiones et bona in calumnia convictorum in manus iudicis et partis adversae devolvi debent de regni consuetudine approbata" CD VII/5.352-353. (RP 143. sz.) 1323 A fenti, 1268. évi példában (RP 143. sz.) Lőrinc nádor semmit nem hagyott meg, és a pervesztes család teljes birtokállományának a 2/3 részébe beiktatták a nádort. Más esetben a nádor bizonyos földeket (ahogy írta: könyörületből) meghagyott a pervesztes kiskorú fiának (de nem magának az elmarasztaltnak) a kezén: ÁÚO IX. 481-482. (RP 241. sz.) 1324 Nádori oklevelek esetében ezt az eladási sorrendet szabályozó szokásjog legkorábbi ismert felbukkanása 1234-ből ismert (DL 95539., kiadása: RP 36. sz.). További esetek a bírói tevékenységből eredő birtokszerzésre: 1227: ÁÚO VI. 445-447, 1244: Szovák: Pannonhalmi konvent 456-457,1268: CD VII/5.349-353., HOkl 53-55., 1273: ÁÚO IX. 38-40., 1288: ÁÚO IX. 481-482., 1298: ÁÚO XII. 653-654., 1299: HO VIII. 397-398., 1300: HO VII. 290-291. (RP 29., 68., 143., 144., 162., 241., 287,304., 309. sz.); 1308: AOkl II. 344. sz.; 1324: AOkl VIII. 379., 424. sz.; 1325: AOkl IX.
