C. Tóth Norbert-Lakatos Bálint-Mikó Gábor: A pozsonyi prépost és a káptalan viszálya (1421-1425). A szentszéki bíráskodás Magyarországon - a pozsonyi káptalan szervezete és működése a XV. század elején - Subsidia ad historiam medii aevi Hungariae inquirendam 3. (Budapest, 2014)

Tanulmányok - 3. A szentszéki peres eljárás részei és menete általában

A szentszéki peres eljárás részei és menete általában 69 és az ítélkezésre.21 A kereset szabta meg tehát a per tárgyát, és jelölte ki a bíró és a peres felek feladatát.22 Ha a keresetet a bíróság előtt felolvasták23 és az elfogadta, köteles volt az alperest színe elé megidézni, perbe hívni, vagyis citálni. Az idézés általában írásban történt, idézési parancslevéllel (mandatum citatorium).24 Az idézést a pa­naszosnak adták ki, aki a helyi plébánosnak, káplánnak adta át; nekik kellett azt foganatosítaniuk.25 A perbehívásnak nappal, háznál vagy birtokon, „alkal­mas időben és kellő módon" kellett megtörténnie.26 Az idézést felolvasták a megidézetteknek, és az idézés körülményeiről az idézési parancslevél hátára feljegyzést készítettek (indorsatum), majd az idézőparancsot a bíróságnak visz- szajuttatták.27 Legalábbis a kora újkorban. A középkori magyarországi forrás­anyagban nem ez a jellemző, hanem hogy az idézés megtörténtéről — a világi országos bíróságok, illetve a hiteleshelyek gyakorlatához teljesen illeszkedő módon — az idézést végrehajtók külön jelentést készítettek, esetenként magát a parancslevelet is átírva.28 Az idézés megtörténtétől számított 15 napon belül 21 X 2.3.2-3. Friedberg II. 256.; Speculum 1.356-366. (II. 1. De actione seu petititone, §2. Qualiter et qua cautela actiones proponi debent), ill. uo. 374-376. (II. 1. §5. De nominibus actionum), és 400-401. (II. 1. De competenti iudicis aditione, §3,1.). Keresetlevél-minták: Kitonich: Directio methodica, cap. XII., quaestio 13. (pp. 129-130. keresetlevél-minta, 1563 utánról); Khlósz: Praxis 42-47. (tit. III. nr. 10., latin nyelvű, 3. személyben írt iratminta); XIX. századi magyar nyelvű minták: Gózony: Egyházi törvénykezés 269-277. Az újkori keresetlevél tartalma és szerkezete: Gózony: Egyházi törvénykezés 165-166. (165: versike a keresetlevél elemeiről: „Hogy ki, kitől, mi jogon, mit kér, ki előtt, mikor, és hol?", ez gyakorlatilag Khlósz: Praxis 41. közölt latin distichon adaptációja). Ha a keresetlevél formailag nem megfelelő, az alperest fel kell menteni: X 2.1.15. Friedberg II. 245. 22 Speculum I. 140-141., 145-146., 369. (I. 1. De officio omnium iudicum, §2, 2. és §6, 2., 5-6., II. 1. De actione seu petitione, §4, 8.: „iudicis potestas non extenditur ultra libellum...") Vö. Surányi: Rendtartás 70. („Actio regulat iudicem et partes") - Nem véletlen, hogy a kereset előadását a világi törvények (1504:25. te.) is előírták annak érdekében, hogy a világi fórum elé tartozó ügy pusztán a kereset célzatos megfogalmazása miatt ne kerüljön indokolatlanul szentszéki bíróság elé. DRMHIV. 172-173. 23 Vö. Surányi: Rendtartás 73. 24 Az idézés fajtáit felsorolja Khlósz: Praxis 31-35. (tit. III. nr. 1-2.), megkülönböztetve szóbe­li, írásbeli, egyszerű, ill. insinuatiós idézést. Gózony: Egyházi törvénykezés 166-167. Vö. Surányi: Rendtartás 73. A szóbeli idézést a jegyző vagy a bíróság kiküldöttje hajtja végre a bíró szóbeli meghatalmazására, és csak személyesen a megidézettel lehetett közölni, míg írásbeli idézésnél elég volt a megidézett családjának, háznépe tagjának jelen lennie. Khlósz: Praxis 34-35. 25 Kitonich: Directio methodica, cap. XIII., quaestio 13. (p. 129.), vö. Surányi: Rendtartás 73., 75. Gózony: Egyházi törvénykezés 250.: az 1770-es díjszabás szerint a feladatra kiküldött plébá­nos napidíja koszt és kvártély nélkül 1 Ft 50 dénár, ellátással 75 dénár. - vö. Bónis: Szentszéki regeszták 2127. sz. 26 Gózony: Egyházi törvénykezés 168., uo. 249.: az 1770-es díjszabás szerint az idézés díja 75 dénár, az okleveles idézés 1 Ft 25 dénár, többedik idézéskor 75 dénár volt fizetendő. 27 Khlósz: Praxis 34-37. (tit. III. nr. 2-3.), 36-37: az indorsatum szövegmintájával; Gózony: Egy­házi törvénykezés 169.; Surányi: Rendtartás 75. 28 Pl. Bónis: Szentszéki regeszták 1207, 1433., 1723., 1811., 1907, 2001., 2193., 2437. sz. (ez utób­bi jelzete helyesen DL 12933.); de ellenkezőleg uo. 1993. sz. (= ZsO IV. 2249. sz. = DL 73092. T

Next

/
Thumbnails
Contents