C. Tóth Norbert-Lakatos Bálint-Mikó Gábor: A pozsonyi prépost és a káptalan viszálya (1421-1425). A szentszéki bíráskodás Magyarországon - a pozsonyi káptalan szervezete és működése a XV. század elején - Subsidia ad historiam medii aevi Hungariae inquirendam 3. (Budapest, 2014)
Tanulmányok - 2. A pozsonyi káptalan felépítése és személyi viszonyai (1421–1425)
62 Tanulmányok csen szükség, az egyház más céljaira. Az új kanonok, ha nem tesz eleget kötelezettségének, mint esküszegő az érsek vagy az érseki bírói szék által, miként az jogosan következik, lesz megbüntetve (per nos out per nostram sedem, prout de iure fuerit, relinqueretur puniendus), jövedelmeiből pedig a káptalan fogja az összeget saját hatalmából (propria auctoritate) levonni." Mindezek után a kanonokok kérték az érseket az előbbi rendelkezés megerősítésére, amelyet Kanizsai János érsek pecsétje ráfüggesztésével meg is tett.132 (Meglepő, hogy a kanonokok csak nyolc évvel a meghozott határozat és négy évvel a prépost halála után gondoltak azok megerősítésére.) A káptalani statútumból most számunkra az utolsó rész a fontos, azaz, hogy a kanonokok az érseket, illetve vikáriusát — gyakorlatilag a király felmentése ellenére — elismerték felettes joghatóságuknak. Az ügy ezzel korántsem juthatott nyugvópontra, mivel Sós László prépost- sága kezdetén szintén összeütközésbe került a kanonokokkal végrendelkezésük tárgyában. Elmondásuk szerint a prépost megsérti a végrendelkezési jogukat és az elhunyt kanonokok javait lefoglalta. Mindezek után igazuk bizonyítására bemutatták Lénárd esztergomi vikárius fentebbi 1390. május 14-i ítéletlevelét. A kiküldött bírák, Vicedomini Máté és Bodonyi Domokos ítélete szerint a prépost jogtalanul járt el, ezért a kanonokok javára döntöttek.133 Összefoglalóan elmondhatjuk, hogy a prépostok törekvése a káptalani javadalmak és javadalmasok feletti ellenőrzésért nem járt sikerrel és káptalanjukon belül nem tudták visszaszerezni korábbi jogosítványaikat (nem nevezhettek ki kanonokot, nem intézkedhettek a kanonokok és más javadalmasok ügyeiben). Mindez egyrészt következett abból, hogy a pozsonyi préposti cím és jövedelme megfelelő nagyságú volt ahhoz, hogy a királyok, illetve pápák megjutalmazzák vele híveiket: az Anjou-korban még megosztoztak e tekintetben, hiszen szinte fele-fele arányban találunk a pápai kúriában dolgozó tisztségviselőt, illetve a magyar királyi udvarban karriert építő, majd a pozsonyi prépostsá- got közbenső állomásként elnyerő személyt. Zsigmond király trónralépte és Zámbó Lőrinc prépost halála után azonban megváltozott a helyzet, amit jól jelez, hogy attól kezdve egyetlenegy prépost sem pápai jelöltként foglalta el a stallumot. Ami pedig még feltűnőbb, hogy mindegyik esetben biztosak lehetünk abban, hogy a kinevezést az uralkodó kezdeményezte.134 Ennek igazolása Uski János esetében a legegyszerűbb, mivel ismerjük 1402. július 24-én kelt pápai kinevező bulláját, amely szerint IX. Bonifác pápa Uski János kérésére maga is kinevezte őt préposttá. Erre azért volt szükség, mivel a prépost kételyeinek adott hangot az iránt, hogy a stallumot ugyan a (fő)kegyúri jogára hivatkozó Zsigmond királytól már elnyerte, és aki őt az érseknek a törvényes időn belül be is mutatta, ám vannak olyanok, akik nem fogadják el azt, hogy a király 132 ZsO II. 4835. sz. (DF 228122.) 133 Lásd az Oklevéltárban a 8. sz. oklevelet! 134 Knauz Nándor az érsekekre és püspökökre vonatkozóan írja, hogy „aligha tévedünk, ha azt állítjuk, hogy a káptalanok tulajdonképpen csak a király által előre kijelölt egyénekből választhattak." - Knauz: Pozsonyi prépostság 73.
