C. Tóth Norbert-Lakatos Bálint-Mikó Gábor: A pozsonyi prépost és a káptalan viszálya (1421-1425). A szentszéki bíráskodás Magyarországon - a pozsonyi káptalan szervezete és működése a XV. század elején - Subsidia ad historiam medii aevi Hungariae inquirendam 3. (Budapest, 2014)
Tanulmányok - 1. A magyarországi középkori egyházi (szentszéki) bíróságokról
20 Tanulmányok 1.3. Illetékességi körük A szentszékek működését alapvetően az egyetemes egyházjog (az egyetemes zsinatok kánonjai formájában) és részkérdésekben a szokásjog mellett a területi zsinatok határozatai mint részleges jog szabályozzák. „Az ókor végétől fogva különbséget tettek világi és »lelki« ügyek között. Fokozatosan kialakultak azok az elvek, amelyek szerint az állami és egyházi bíróságok illetékességét egymástól elhatárolták. Ennek során az egyházi bíróságok hatásköre az »egyházi személyekkel«, valamint a személyek bizonyos csoportjaival összefüggő, továbbá a — koronként és helyenként más-más terjedelemben értelmezett — lelki és lelkiekkel kapcsolatos ügyekre korlátozódott."53 Éppen emiatt — tehetjük hozzá — az illetékességi kör sohasem volt tételesen szabályozott, hanem a szokásjog, a különböző zsinati határozatok vonatkozó elemei és az egyes esetekben hozott precedensértékű pápai döntések összefüggésében formálódott (illetve került be a késő középkori Corpus iuris canonicibe). Történeti szempontból az illetékességi kör éppen a XIII-XIV. században mondható a legtá- gabbnak, és ezzel némileg összefügg, hogy átfogó igénnyel először az 1215-ben tartott IV. Lateráni zsinat kánonjai rendelkeztek az egyházi peres eljárás elveiről és feltételeiről, valamint a lefolytatásukra vonatkozó fegyelmi kérdésekről is.54 Mindezek alapján azt mondhatjuk, hogy a szentszékek voltak jogosultak dönteni 1. a klerikusok bíráskodási kiváltsága (privilegium fori, azaz hogy klerikus nem idézhető világi fórum elé) jegyében az egyházi személyek peres és büntető ügyeiben, továbbá 2. a miserabilium personarum, azaz gyámoltalanok, szegények, özvegyek és árvák azon nem tulajdonjogi ügyeiben, amelyekben a világi bíróság az igazságszolgáltatást megtagadta vagy késleltette, 3. a házassági perekben, 4. a gyermekek törvényességével kapcsolatos ügyekben, 5. az örökösödési, özvegyi és hozományügyekben, 6. esküszegési (és eskü alatt kötött szerződésekkel kapcsolatos) ügyekben, 7. az egyházi javadalmakkal, a kegyurasággal és a tizeddel kapcsolatos ügyekben, 8. végrendeleti, illetve a kegyes alapítványokra és az egyházi temetésre vonatkozó ügyekben, 9. minden olyan ügyben, amelyben a hit és erkölcs kérdése érintve volt (például szentségek, eretnekség, illetve kiközösítést maguk után vonó tettek: klerikusok és nők megsebesítése, vérontás, kifosztás), illetve amiben világi bíróság nem volt hajlandó ítélkezni.55 Magyarországon a XIV. század derekán, egy Erdélyre vonatkozó 1344. évi királyi rendelkezésben a fentieknek megfelelően, talán kissé más hangsúlyokkal ekképpen összegezték a szentszékek által megítélhető ügyek körét: 1. házassági ügyek, 2. özvegyi, hajadoni jog és leánynegyed, 3. klerikusok és nők bántalmazása, 4. szüzek és asszonyok megerőszakolása 53 Erdő: Egyházjog 673. (2592. bek.), vö. 676. (2608. bek.) - Az újkori ügykörre: Khlósz: Praxis, 28. (tit. II. nr. 7); Gózony: Egyházi törvénykezés 65-161. 54 Ezek a 35-49. kánonok, szövegük: Const, conc. Lat. IV. Lásd még Szuromi: Bíráskodás 151., 157-161.; Uő: IV. Lateráni zsinat 141-143. 55 Surányi: Rendtartás 9-11., 19-21.; Gózony: Egyházi törvénykezés 65-66.; Szuromi: Bíráskodás 159-160. A miserabiles personae ügyeire lásd még Balogh: Középkori bajor 64-65.
