C. Tóth Norbert-Lakatos Bálint-Mikó Gábor: A pozsonyi prépost és a káptalan viszálya (1421-1425). A szentszéki bíráskodás Magyarországon - a pozsonyi káptalan szervezete és működése a XV. század elején - Subsidia ad historiam medii aevi Hungariae inquirendam 3. (Budapest, 2014)
Tanulmányok - 1. A magyarországi középkori egyházi (szentszéki) bíróságokról
A magyarországi középkori egyházi (szentszéki) bíróságokról 17 ha lehetséges, vagy pedig két arra alkalmas embert, akik az összes bírósági cselekményt híven írják össze, ti. az idézéseket és a perhalasztásokat, a visszautasításokat és a kifogásokat, a kereseteket és a válaszokat, a kihallgatásokat és a vallomásokat, a tanúk esküit és a bizonyítékbemutatásokat, a közbenszóló ítéleteket és a fellebbezéseket, a pertől való elállásokat és a perbezárásokat, és minden egyebet, ami felmerülhet; ezek megfelelő rendben összeírandók a helyszín, az időpont és a résztvevők megjelölésével, majd miután mindent így összeírtak, osszák ki a feleknek, úgy, hogy az eredeti példányok az írnokoknál maradjanak, hogyha a bíró eljárásával kapcsolatban jogvita merülne fel, ezek révén tisztázható legyen az igazság, amennyiben az írásos bizonyíték bemutatásával az a tisztességes és mértéktartó bírók tudomására jusson, hogy a gondatlanok és a rosszindulatúak miatt az ártatlanok igazsága ne szenvedjen csorbát."36 Tehát a szentszék előtt zajló minden fontosabb aktusról és így a perek minden eleméről részletes jegyzőkönyv (protocollum, registrum) készült, amelyet közjegyző (notarius publicus) vezetett.37 Természetesen az idők során itt is differenciálódás következett be, a szentszék sokszor több írnoknak (scriba) adott munkát. Ezek az írnokok azonban általában a közjegyzők alkalmazottai voltak; az ítéletleveleket a közjegyző ellenjegyezte állandó jelleggel.38 A közjegyzői záradék a szentszéki kiadványoknak elengedhetetlen kelléke volt, hiszen az egyházi bíróságok gyakorlatában csak a közjegyzői hitelesítés számított. Ez persze nem jelentette azt, hogy a helynöknek ne lett volna pecsétje. Az a bírói joghatóságát szimbolizálta, és a világi bíróságok előtt autentikusnak számított. A megyéspüspök azonban nem kizárólagosan a vikáriusán keresztül gyakorolhatta bírói hatalmát, hanem hivatalát egyes egyedi esetekben vagy meghatározott időre külön megbízottakra is átruházhatta. Ugyanígy maguk a helynökök is átruházhatták, delegálhatták egy-egy megbízottra bírói jogosítványaikat.39 Fontos különbség, hogy amíg a helynök bíráskodását (mivel a püspök képében ítélkezik) a püspökével azonosnak tekintették, és ezért a 36 Const, conc. Lat. IV., can. 38., 4-16. sorok (pp. 80-81.): „statuimus, ut tam in ordinario iudicio quam extraordinario iudex semper adhibeat aut publicam, si potest habere, personam, aut duos viros idoneos qui fideliter universa iudicii acta conscribant, videlicet citationes et dilationes, recusationes et exceptiones, petitiones et responsiones, interrogationes et confessiones, depositiones testium et productiones instrumentorum, interlocutiones et appellationes, renuntiationes et conclusiones et cetera que occurrerint competenti ordine conscribenda, designando loca, tempora et personas, et omnia sic conscripta partibus tribuantur, ita quod originalia penes scriptores remaneant, ut si super processu iudicis fuerit suborta contentio, per hoc possit veritas declarari, quatenus hoc adhibito moderamine sic honestis et discretis deferatur iudicibus, quod per improvidos et iniquos innocentium iustitia non ledatur." - A rendelkezés a Corpus iuris canonicibe is bekerült: X 2.19. 11. Friedberg II. 313-314. 37 Szuromi: Bíráskodás 153. Vő. Surányi: Rendtartás 40. 38 Vö. Bónis: Entwicklung 221.; Uő: Egyházi bíráskodás 649.; Balogh: Középkori bajor 54., 121. Lásd alább az 1.4.3. részben! 39 Bónis: Entwicklung 204.; Uő: Egyházi bíráskodás 638., példákkal. Vö. Kazaly: Egyházjogtan II. 605-606.; Gózony: Egyházi törvénykezés 47-48.
