C. Tóth Norbert-Lakatos Bálint-Mikó Gábor: A pozsonyi prépost és a káptalan viszálya (1421-1425). A szentszéki bíráskodás Magyarországon - a pozsonyi káptalan szervezete és működése a XV. század elején - Subsidia ad historiam medii aevi Hungariae inquirendam 3. (Budapest, 2014)
Tanulmányok - 4. A pozsonyi ügy menete és ismertetése
I A pozsonyi ügy menete és ismertetése 157 tározásából kérhette a bíróságot, hogy a pervesztes alperest kötelezzék a perköltségek megfizetésére is.336 Ugyanezt látjuk a pozsonyi per esetében: György káptalani ügyvéd ugyanis az ítélethozatal előtt arra kérte a bíróságot, hogy László prépostot a büntetéseken felül az összes perköltségben is marasztalják el.337 De mik is voltak a büntetések? Milyen nem anyagi jellegű jóvátételre volt László prépost kötelezve, illetve mekkora összeget kellett lefizetnie? A büntetést az elkövetett cselekmény jelentősége vagy kár nagysága (pro debiti quantitate) szerint szabták ki.338 (Abból, hogy büntetésként a kár nagyságának megfelelő összegeket szabott ki a bíróság, még nem következik az, hogy azt a felperes ténylegesen mind meg is kapta, hiszen a világi bíróságok gyakorlata szerint annak kétharmada a bírót illette.)339 A büntetéseket a vádpontok rendjében az alábbi táblázatban tekinthetjük át. (A bírságokat egységesen százdénáros forintra számoltuk át; „kötelezik" szóval jelöltük a nem pénzbeli büntetéseket, „jogtalan" szóval a külön jóvátételt elő nem író vádpontokat; n.a. a „nincs adat" jelölésére szolgál. Mivel az összegek kis mértékben eltérnek az ítéletlevelekben és a büntetésösszesítőben, az utóbbit fogjuk figyelembe venni.) 5. táblázat. Sós László prépost büntetései szám bírság összege határidő [18.] 4 [n. a.] 19. 36 4 hónap 20. 42,54 1 hónap [21.] 1,2 [n. a.] 22. 4,48 3 hónap 23. 6 3 hónap 24. 5 3 hónap 25. 7,5 3 hónap 26. 10 3 hónap 27. 16 3 hónap 28. 24 3 hónap [29.] [n. a.] szám bírság összege határidő ii.] [n. a.] 2. kötelezik 3. jogtalan 4. jogtalan 5. jogtalan [6.] bocsánatkérés 1 hónap 7. kötelezik 8. kötelezik 9. 4 3 hónap 10. kötelezik 11. kötelezik 12. 8 3 hónap 336 Speculum I. 899-900. (II. 3. De expensis, §1,10. és §3,2.); Khlósz: Praxis 79-80. (tit. III. nr. 33.) 337 A 17. sz. oklevélben, 336/17-23. 338 Vö. Balogh: Középkori bajor 275. 339 Hajnik: Bírósági szervezet 403—404., 440., 443.; vö. Surányi: Rendtartás 133. 1 I