C. Tóth Norbert-Lakatos Bálint-Mikó Gábor: A pozsonyi prépost és a káptalan viszálya (1421-1425). A szentszéki bíráskodás Magyarországon - a pozsonyi káptalan szervezete és működése a XV. század elején - Subsidia ad historiam medii aevi Hungariae inquirendam 3. (Budapest, 2014)
Tanulmányok - 4. A pozsonyi ügy menete és ismertetése
156 Tanulmányok napnyugta előtt (hora vesperorum vei quasi).326 Az ítélethozatalban a két esztergomi kisprépost mellett négy főesperes és három mesterkanonok, továbbá az esztergom-újvárosi plébános működött közre, legalábbis őket sorolják fel név szerint. Jelen volt közöttük Pöstyéni Tamás nyitrai főesperes, kánonjogi doktor is, akit néhány nappal korábban, január 7-én még vikáriusnak címeznek, de a vízkereszti nyolcad idején már nem ő, hanem ismét Vicedomini Máté töltötte be ezt a tisztséget.327 A jeles napon csak a felperes ügyvédje, György jelent meg a maga, illetőleg a káptalan és egyes kanonokok képviseletében a káptalan saját ügyvédvalló levelével.328 László prépost ellenben, noha személyesen kellett volna ott lennie, hogy a 30. vádpontban állítása bizonyítására számára e napra rendelt esküt letehesse,329 előre látható módon nem jelent meg, és ezzel makacsságot tanúsított. A makacsság (contumacia)330 az alperesnek a tüntető távolmaradását, bíró iránti engedetlenségét jelenti. Megjelent fél ugyanis nem távozhat a bíróság színe elől engedély nélkül.331 A makacsság sem a perfelvétel előtt, sem utána nem akadályozta meg a peres eljárás lefolytatását.332 A felperes bizonyítékai (leggyakrabban a tanúvallomások) kielégíthették a bíróságot, így az alperes távolmaradása esetén is befejezhették a pert és ítéletet hozhattak.333 A makacssági ítéletet a prépost távolmaradása miatt a felperes káptalan kérésére hozta meg a bíróság.334 Bár a makacsság büntetése (különösen a perfelvétel előtti fázisban) általában felfüggesztés vagy a legsúlyosabb egyházi büntetés, a kiközösítés (excommunicatio), a szentszéki bírósági gyakorlat szerint más módon, például a perköltségek és a kiadások törlesztésével, pénzbeli jóvátétellel is büntethető.335 A Speculum iudiciale is említi és az újkori magyarországi egyházi bíróságokon is az volt a gyakorlat, hogy a felperes, győzelme esetén, saját elhaErnő jegyzete); Máthes: Veteris arcis 32-33. és Tab. IV., az alaprajzon G betűvel jelölt helység. Vö. MRT 5,104. (A vonatkozó szövegrész Horváth István munkája.) További vizsgálatot igényelne, hogy ez az esztergomi szentszék gyakorlatában szokásos vagy rendkívüli ítéletmon- dási helyszín volt-e inkább. 326 A bírósági munka csak nappal folyhatott; vö. Speculum I. 780. (II. 3. De sententia et de his, quae ipsam sequuntur, §4.) szerint „in die non feriato et ante crepusculum noctis" kell az ítéletet meghozni. 327 Lásd Vicedomini életrajzát az Adattárban! 328 332/29-34. A 266/4-5. sorok szerint a maga és Jakab kanonok képviseletében (ez a préposti ellenkereset oklevele). 329 334/33-34. 330 Balogh: Középkori bajor 146. (Idézi az 1463. évi bambergi bírósági perrendtartást, 30. cikkely) 331 Speculum I. 448. (II. 1. De contumacia, §1,1.) 332 Erre is utal az ítéletlevelek azon szokásos formuláris fordulata, hogy a makacs távolmaradását Isten jelenléte pótolja ki (quam presentia Dei suppleat). Vö. Speculum I. 786. (II. 3. De sententia et de his, quae ipsam sequuntur, §6,19.) 333 Surányi, Rendtartás 85., Balogh: Középkori bajor 180. (házassági per kapcsán tárgyalja, latin formulát hoz), 271-272., 275-276. Vö. Erdő: Egyházjog 754. (3010. bek.) 334 Vö. Khlósz: Praxis 145-146. (tit. VI. nr. 12.) 335 Speculum I. 453-454. (II. 1. De contumacia, §3, 8., 10., §4.)