Pusztainé Pásti Judit: Az államositás előtt működött kereskedelmi vállalatok repertóriuma (A Magyar Országos Levéltár segédletei, 22. Budapest, 2006)
BEVEZETÉS
termett. Hasonló értékesítési gondokkal küzdött a főként Budapestre koncentrálódott sör- és cukoripar is. A Monarchia felbomlása, a négyéves háború, a központi hatalmak elleni blokád, a nemzetközi kapcsolatok teljes szétzilálódása, az ország megszállása, a rossz termésátlagok, a fokozódó áruhiány és infláció, a gazdaság reorganizálása komoly próbatétel elé állította az országot. Mindezeket csak tetézte a szomszédos, újonnan létrejött utódállamok ellenséges magatartása, gazdasági elzárkózása, illetve az Európa országaiban is tapasztalható protekcionizmus erősödése. Az Európa-szerte terjedő elzárkózó politika alkalmazása alól Magyarország sem vonta ki magát, és 1921. július 15-től behozatali tilalmat rendelt el, elsősorban az ipari késztermékekre. A világpiacra kikerülve a magyar gazdaságnak olyan problémákkal is szembe kellett néznie, mint például a gabonatermelés túlsúlya, magas termelési költsége, elmaradott technikája, az állati termékek viszonylag alacsony feldolgozottsága. Mindezeken túl tőkehiány lépett fel, mert miután Ausztria is adós országgá vált, a bécsi pénzcsoportok elvesztették korábbi erejüket. Németország mint kereskedelmi partner átmenetileg kiesett, és a hagyományos külső források is kiapadtak. A tőkeimport megindulását 1924-től a jóvátételi kötelezettség sürgette, aminek értelmében húsz év alatt 200 millió aranykoronát kellett az országnak kifizetnie. Magyarország 1923 tavaszán nagyrészt hosszú lejáratú kölcsönt igényelt, a megszavazott, 307 milliárd aranykorona értékű népszövetségi kölcsönt 1924 júniusától folyósították. A népszövetségi kölcsön elnyerésének feltétele egyrészt a Monarchia Magyarországra eső 1345 millió pengő adósságának visszafizetése, másrészt a tilalmi rendszer felszámolása és kereskedelmi kapcsolatok felvétele volt a szomszédos államokkal. 1924-1931 között az 1,3 milliárd pengő hosszú lejáratú hitel mellett 1,7 milliárd pengőnyi áruhitel, valamint közép és rövid lejáratú kölcsön áramlott be az országba. Ezek miatt az angol-amerikai befolyás súlya megnőtt, és vele együtt a korábbi függést az osztalékoktól a nyugati hatalmak diktálta pénzügyi függés váltotta fel. Az általuk nyújtott tőkehitelek a térség gazdasági helyreállítását célozták. Míg az első világháború előtt Németország és Ausztria a hitel mellett piacot is biztosított a magyar gazdaság számára, addig az 1920-as évek hitelfelvételei már nem jelentettek eladási lehetőséget is. Az elzárkózó gazdaságpolitikai stratégián ütött rést az 1920. június l-jén Németországgal megkötött ideiglenes, a legnagyobb kedvezmény elvén alapuló megállapodás. Ezt követte az 1920 decemberében életbe léptetett magyar-osztrák, majd 1921. január 21-én a magyarlengyel kompenzációs árucsere-egyezmény, és nem utolsó sorban az Ausztriával kötött, 1921 februárjában ratifikált kompenzációs egyezmény. Ezek a megállapodások segítették az áttérést a béketermelésre, illetve a hozzáférést a csak külföldről beszerezhető, nélkülözhetetlen ipari termékekhez és nyersanyagokhoz. Magyarországon a nem abszolút tilalmat jelentő rendszer bevezetésén túl kormányengedélyhez kötötték a behozatalt és kivitelt, ami bizonyos jövedelmet biztosított az államkincstárnak. 1922. augusztus l-jétől, az 1920-ban, az első világháború alatt bevezetett kötött devizagazdálkodás megszüntetése után a kormány ismét ehhez az eszközhöz nyúlt, majd az 1924. december 12-i, 250/1924. M. E. számú rendelet az összes behozatali tilalmat eltörölte. A magyar külkereskedelmi politika új mérföldköve volt az 1924. évi XXI. tc. értelmében 1925. január l-jén életbe léptetett, 2244 vámtételt tartalmazó vámtarifarendszer. A protekcionista vámvédelem jegyében kidolgozott autonóm vámtarifák magas, átlagosan 30%-os értékvámokat írtak elő, ami főleg a fogyasztási iparcikkek kirekesztésével importhelyettesítő iparfejlesztésre késztette a gazdaságot. A szabad mozgásteret követelő kereskedelmi tőke hevesen ellenezte a védővámos elzárkózást, ami nem csoda, hiszen a Monarchia vámközösségén izmosodott meg. Az első világháború előtt a belső felhalmozásban élenjáró terménykereskedők elveszítették korábbi gazdaságalakító szerepüket.