Pusztainé Pásti Judit: Az államositás előtt működött kereskedelmi vállalatok repertóriuma (A Magyar Országos Levéltár segédletei, 22. Budapest, 2006)

BEVEZETÉS

kereskedelem minősült. A birodalmon belüli árucsere az ország áruforgalmának háromnegyed részét tette ki, és különösen a behozatalban növekedett a Monarchia másik felének részesedése. A hazai kivitel 1860-as évekbeli látványos felfutása mögött a vámkülföldi export gyors növekedése állt. A kivitel 11-12%-a Németország felé irányult, amelyet a sorban a 2-3%-kal részesülő Anglia, Franciaország, Svájc és a Balkán követett. Az 1860-70-es években Magyarország akadálytalanul helyezhette el Európa nyugati piacain agrártermékeit, különösen a búzát és a lisztet. Ezt a lendületet lelassította az 1873-ban kirobbant válság, majd az azt követő, az évtized végéig elhúzódó regresszió, amely a magyar gazdaságot különösen nagy erővel rázta meg, és véget vetett a nyugati és keleti területek közötti szabadkereskedelmi áruforgalomnak. Nyugat-Európa országai sorra kiépítették védővámjaikat, majd 1879-ben a legfontosabb külkereskedelmi partner, Németország is ezt az akadályt gördítette a gabona és az élőállat importja elé. Az Osztrák-Magyar Monarchia sem maradt adós a birodalom gazdaságát körülbástyázó védővámok megalkotásával. 1878-ban új általános vámtarifát dolgoztak ki, amelyet 1882-ben és 1887-ben - egyre növekvő díjtételekkel - újabbak követtek. Ezek a rendelkezések a vámtarifák mértékét tekintve már teljesen az európai gyakorlathoz, a megemelt ipari és agrár védővámokhoz igazodtak. Nem elhanyagolható a Monarchia és a Balkán kapcsolata sem. Az itteni országokból a behozatal 8%-ot tett ki, éppen ezért volt jelentős az 1875-ben Romániával, majd 1881-ben Szerbiával a kölcsönös vámmentességről megkötött kereskedelmi szerződés. A balkáni országok részesedése ezzel szemben a román vámháború idején erőteljesen visszaesett. Az 1873. évi válságot követően a vámkülföldi gabona- és lisztkivitel mértéke az 1880-as években már stagnált, majd 1890 után csökkenni kezdett. Ezeket a termékeket a század végén egyre nagyobb mennyiségben a közös vámterület vette fel. A Nyugat-Európában és a Monarchiában az agrártermelés mint húzóágazat fejlődését elindító folyamat többek között hazánkban is olyan fokú gazdasági növekedést eredményezett, amely a hitelrendszer kiépítéséhez, a korszerű, európai színvonalú közlekedés megteremtéséhez és a mezőgazdasághoz kapcsolódó világszínvonalú malomipar kiépüléséhez vezetett. A hasonlóképpen sikeres hazai szalámi- és cukorgyártás is vezető szerephez jutott a Monarchia piacain. A mezőgazdaság és az élelmiszeripar egyes ágazatainak bővülése a nehézipar néhány ágának jelentős fejlődését váltotta ki, pl. a Ganz gyár világszínvonalú technikát honosított meg vasúti kocsik kéregöntésű kerekeinek megalkotásával. Az első világháború előtt a magyar gazdaság növekedésének alapját nem a belső felhalmozás, hanem a külföldi tőkebeáramlás jelentette. 1867-1890 között kétmilliárd forint külföldi tőkét fektettek be a magyar gazdaságba, ami túlnyomóan francia, német, osztrák, kisebb mértékben angol, belga, holland és svéd eredetű volt. A belső tőkefelhalmozás fő forrása a kiegyezés utáni két évtizedben a mezőgazdaság és a kereskedelem maradt. 1873-1900 között a magyar gazdaság finanszírozásában 55:45 volt a belső forrás és a külső befektetés aránya. A későbbiekben a külföldi tőke aránya tovább csökkent, hiszen az első világháború kirobbanása idején a külső forrás részaránya már csak 25% volt, jelezve a magyar gazdaság autonóm jellegét. A századforduló éveiben megkezdődött a magyar tőke balkáni expanziója. Míg a hűbéri eredetű nagy- és középbirtokosoknál felhalmozott pénzvagyon jelentős részét reprezentációs célokra használták fel, addig a kereskedelemben és kiváltképpen a terménykereskedelemben felhalmozott tőke nagyobb mértékben áramlott a gazdaság egyéb szektoraiba. A hazai tőkés kereskedők - részben külföldi tőkével - főként az 1850-es évek végétől kezdeményező szerepet játszottak a bankok, illetve ipari üzemek alapításában és a vasútépítésben is. Elsősorban a mezőgazdasági termékeket feldolgozó iparba, jellemző módon az élelmiszer-, ezen belül a malomiparba való behatolásuk emelhető ki, de bekapcsolódtak a sör-, a vegyi- és a bőriparba, a fűrésztelepek és az építőgyárak alapításába is. A cukoripar kezdetben az osztrák tőke vállalkozásai alatt fejlődött, majd a század végén egyre inkább a magyar bankok vették át