Pusztainé Pásti Judit: Az államositás előtt működött kereskedelmi vállalatok repertóriuma (A Magyar Országos Levéltár segédletei, 22. Budapest, 2006)

BEVEZETÉS

BEVEZETÉS \ A külkereskedelem alakulását, fejlődési lehetőségeit alapvetően meghatározza az ország földrajzi fekvése, gazdasági-társadalmi fejlettsége, tőkeereje és nem utolsósorban a kivitelre szánt termékek eladhatósága a világpiacon. Magyarország gazdasága Európában sajátosnak mondható utat járt be, hiszen a Habsburghatalom keleti orientációját a belső vámok 1775. évi ausztriai, majd 1784. évi magyarországi életbe léptetése már a kiegyezést megelőzően nyilvánvalóvá tette. Ez a tudatos birodalomépítő akarat húzódott az olmützi alkotmányban is rögzített egységes birodalmi vámterület megalkotásának szándéka mögött is. 1850. október l-jén került sor a köztes vámvonalak részleges, majd 1851. július l-jén - a dohánymonopólium és a fogyasztási adórendszer kiterjesztésével egyidejűleg - teljes felszámolására. Egyedi volt ez az út abban az értelemben, hogy Magyarország, amely addig nemigen foglalkoztatta Európa államait, az 1867-ben a kontinens közepén létrejött és területi arányait, népességét, gazdasági erőforrásait tekintve domináns Osztrák-Magyar Monarchia részeként már Anglia számára is kihívást jelentett. Másfelől - elsősorban népessége, mezőgazdasági súlya, nyersanyag-készlete és tőkebefektetést indukáló lehetőségei miatt - szintén sajátos volt az ország helye a Monarchia gazdaságán belül is. Mindezek folytán jelentős tényezővé vált a birodalmi piacon, emellett összekötő szerepet játszott az iparilag fejlettebb, osztrák-cseh területek, valamint az elmaradottabb Galícia, Bukovina és Dalmácia között. A hazai mezőgazdaság és élelmiszeripar a 19. század második felétől gyors fejlődésnek indult, ami összefüggött a nyugat-európai piacok agrár- és nyersanyagigényével. Ekkor ugyanis az Európa-központú világkereskedelem a fejlett és iparosodott Nyugat-Európa és az elmaradottabb agrár- és nyersanyagtermelő Dél-, Kelet- és Észak-Európa közötti áruforgalmon nyugodott. 1876-1880 között 67% volt Európa világkereskedelmi részesedése, a többi földrész csak az első világháború idején zárkózott föl, illetve kezdett dominánssá válni. Magyarország népességének 75-80%-a még a dualizmus első éveiben is a mezőgazdaságból élt, és mindössze 10%-a foglalkozott iparral. Ebből következik, hogy az állam árukivitele főként a mezőgazdasághoz kapcsolódott, és az export 89-90%-át az 1840-es években a mezőgazdasági nyerstermékek, elsősorban az élő állat és az állati termékek adták. A kiegyezés utáni években a nyerstermékek részaránya 64%-ra csökkent, és 29%-os részarányával a gabona került az első helyre. Az ipari termékek 36%-os kiviteli arányából 15%-kal részesedett az élelmiszeripar, míg a gabona és a liszt együttesen a kivitel 38%-át adta. Ezekben az években a búzatermés 39-40%-át, az egész gabonatermés egynegyedét exportálták, ezzel szemben az 1880-as években ez a szám 33%, illetve 18% volt. A mezőgazdasági termékek mellett a sertés, a bor, a gyapjú és a fa volt a legfőbb kiviteli cikk. Az 1880-as évek végén a szarvasmarha- és a cukorkivitel lendült fel. Az import túlnyomó részét, mintegy 80%-át az ipari termékek alkották, ezek háromnegyede fogyasztási cikkekből, textil- és ruházati termékekből tevődött össze. Az 1867 utáni években a beruházási javak részaránya nőtt, az 1880-as években viszont a további feldolgozást igénylő, félkész gyártmányok behozatala erősödött. Mindez a még mindig korszerűtlen gazdasági szerkezet meglétét mutatta, de már tapasztalható volt bizonyos elmozdulás annak modernizációja felé. A külkereskedelem követte a gazdaság hullámzását. Az 1850-1860-as években a külkereskedelmi forgalom jelentős arányú növekedését regisztrálták, ami 1871-1882 között lelassult, majd az 1880-as években lendült fel újra. Az ország nemzetközi áruforgalma egyrészt a birodalom közös piacán belüli árucsere volt, amely a vámok hiánya és a közös pénzrendszer miatt belkereskedelemnek tekinthető külkereskedelemnek valójában a birodalmon kívüli, úgynevezett vámkülföldi országokkal folytatott