Sipos Antalné: Az államosítás előtt működött ásványolajfinomító vállalatok repertóriuma (A Magyar Országos Levéltár segédletei, 9. Budapest, 2003)

Bevezetés

kutatásokat, de azok eredménytelenek maradtak, ezért a munkálatokkal 1924-ben leálltak. A kormány ismét rákényszerült az import támogatására, és a minőségi termelés szorgalmazása helyett egészen 1940-ig engedélyezte a müolaj behozatalát és feldolgozását. A finomítók a kereskedelmi tevékenység fejlesztésével próbáltak talpon maradni. Egyedül a tőkeerős Vacuum modernizálta üzemét: 1921-től szovjet nyersolajat dolgozott fel. A húszas években már igen széles tér nyílt a kőolajból nyert termékek felhasználására. Magyarországon is elterjedt a petróleum-világítás, az aszfalt útburkolat. A motorizáció térhódításával egyre több üzemanyagra volt szükség. A finomítók lerakatokat és benzinkutakat, üzemanyagtöltő állomásokat létesítettek az egész ország területén. 1924-ben az Asiatic Petroleum Co. londoni igazgatósága létesített vezérképviseletet Budapesten, Mayer Henrik és Társa néven. A cég a romániai Shell vállalat termékeit hozta forgalomba. 1925-ben ebből alakult meg a Shell Kőolaj Rt., amely a csepeli vámmentes kikötőben létesített telepén finomító építését határozta el. A Mayer és Társa cég megszűnt, a vállalat a Royal Dutch and Shell világmonopólium tulajdonába került. Az amerikai és az angol-holland tőke előrenyomulásával szemben a Fanto lépett fel: 1924­ben több kisebb finomító egyesítésével létrehozta a Fanto Művek Rt.-t, majd a Budapesti Ásványolajgyár Rt. beolvasztásával a Fanto Egyesült Magyar Ásványolaj gyárak Rt.-t. 1931­ben magába olvasztotta a Magyar Olaj- és Vegyipar Rt.-t, és megalapította a magyar olajfinomítók kartellj ét. Ennek tagjai a Fanto mellett: a Nyírbogdányi Petróleumgyár Rt., a Szőregi Petróleumgyár Rt. és a Lardoline Olaj-, Zsiradék- és Vegyigyár Rt. A Fanto kartellj ével szemben a Shell és a Vacuum beléptek a Nemzetközi Olajkartellbe. 1935-ben felszámolták a konkurenciaharcban tönkrement Magyar-Belga Ásványolaj Rt.-t, és megszerezték a francia-osztrák érdekeltségű Hazai Kőolajipar Rt. részvényeit. Megtartotta függetlenségét a Magyar Petróleumipar Rt. A Péti Nitrogénműveket az állami érdekeltség, a Shell-t és a Vacuumot tőkeereje védte meg a konkurenciaharcban. 1935-ben újabb kartell alakult. Tagjai: a Fanto, Nyírbogdányi, Shell, Steaua, Szőregi, Vacuum vállalatok. Működését különféle szervezetek felügyelték és ellenőrizték: a Magyar Ásványolaj-finomító Gyárak Országos Egyesülete (alakult 1932-ben), amely érdekképviseleti szervként működött, és az Ásványolaj Nyilvántartási Iroda (alakult 1930-ban), a kartell irányító szerve. A versenyküzdelmet a kartell sem volt képes felszámolni. A bajok ui. abban gyökereztek, hogy a trianoni Magyarország területén működött finomítók kapacitása jelentős mértékben meghaladta az ország akkori szükségleteit, míg exportra a gyártmányok minősége miatt gondolni sem lehetett, sőt, a magas igények kielégítésére szánt kvalitásos olajokat (autó-,

Next

/
Thumbnails
Contents