Sipos Antalné: Az államosítás előtt működött ásványolajfinomító vállalatok repertóriuma (A Magyar Országos Levéltár segédletei, 9. Budapest, 2003)

Bevezetés

traktor-, és hengerolajokat, turbina- és transzformátor-olajokat) Amerikából importálták. Jó minőségű nyersolaj importjára sem volt lehetőség. Románia nem engedélyezte nyersolaj behozatalát, mivel azt saját finomítóival dolgoztatta fel, csak a műolaj exportját tette lehetővé. Magyarországon is - mint más fejlett, de kőolajtermeléssel nem rendelkező országokban ­kísérletek folytak olajtermékeknek mesterségesen, szénből történő előállítására. 1934-ben a Péti Nitrogénművek Rt. a dorogi szénlepárló üzem termékeire alapozva megkezdte a műolaj és mübenzin előállítását, és ebből a célból megalapította a Magyar Hydrobenzin Rt.-t. Az így nyert alapanyag feldolgozása azonban a kőolajból nyerhető termékekhez képest nem bizonyult kifizetődőnek. 1938-ban átalakították nyersolaj-feldolgozó üzemmé. Az eladási verseny a dél-zalai olaj mezők felfedezésével, a műolaj-behozatal felszámolásával, majd 1939 szeptemberétől a központi anyaggazdálkodás és állami árszabályozás bevezetésével szűnt meg. A kőolaj bányászat amerikai tőkével indult meg. 1931. márciusban megalakult az USA-ban az European Gas and Electric Co. (Eurogasco), amelynek az 1933. évi XIX. tv.-vei a magyar kormány 15 évre átadta a Dunántúl kőolaj- és földgázkutatási jogát. A vállalat 1936-ban a Standard Oil Co., New Jersey cég tulajdonába került. A kutatásokat Paul Ruedamann és Papp Simon geológusok irányították. 1937. november l-jén Budafapusztán (ma: Bázakerettye) megindult a termelés. 1938. július 15-én megalakult a Magyar-Amerikai Olajipar Rt., a MAORT. Termelése 1939-től fedezte a hazai fogyasztást, 1940-től már exportra is termelt. A magyar nyersolaj feltárása alapjaiban változtatta meg a finomító vállalatok helyzetét. Míg korábban azok túlméretezett kapacitása kiélezett árharcokhoz vezetett, a Lispe környéki olajmezőkön kitermelt nyersolaj feldolgozására ez a kapacitás szűknek bizonyult. 1942-1943­ban a hazai nyersolajtermelést évi 600.000 tonnára becsülték, míg az összes gyár kapacitását 400-450.000 tonnára. Nehezítette a gyárak helyzetét az is, hogy a lispei olaj paraffin-bázisú volt, és ilyen típusú nyersanyag feldolgozására - a párlatok paraffintalanítására - a legtöbb finomító nem rendezkedett be. Paraffin-üzemet addig csak a Vacuum és a Magyar Petróleum ipar Rt. működtetett. A magyar nyersolajbázis feltárása a legnagyobb finomítókat komoly befektetésekre ösztönözte. A Vacuum tökéletesítette paraffin-gyártó üzemét, a Shell pedig sürgősen modernizálta és üzembe helyezte a Hazai Kőolajipar Rt.-tői átvett Gyömrői úti paraffin-gyárát. A Fanto is rákényszerült paraffin-gyár építésére. Az állami tulajdonú Péti Nitrogénművek 1939-ben modern krakkoló üzemet rendezett be. 1942. március 28-án új vállalat alakult, Magyar Olajművek Rt. néven, gyakorlatilag állami tulajdonnal. Gyára Almásfüzitő közelében, Szőnyben épült fel. Az új üzem, ill. társaság már azonnal a hazai nyersolaj feldolgozására rendezkedett be. Maga a MAORT is tervbe vette ásványolaj-

Next

/
Thumbnails
Contents